A szerk.

Hős vagy áruló?

A szerk.

A mai legutolsó hír az volt felőle, hogy Szerbiában rekedt. Azóta már nyilván visszatalált hívei élén, s ismét ott van minden kilométerkőnél. Hogy akkor most Gyurcsány Ferenc egy pojáca-e, az az elmúlt másfél évtized tükrében lehet ugyan ténykérdés, csak hát olyan tény­kérdés, amit a dolgok jelen állása szerint értelmetlen feszegetni. Hogy miért értelmetlen, annak vannak Gyurcsánytól teljesen független okai is, kezére játszanak nyilvánvalóan külső dolgok, de tőle is vakság lenne elvitatni, mondjuk, az igyekezetet.

Magyarul az van, hogy Gyurcsány nevelő egyesülete, a Magyar Szocialista Párt a minket körülvevő menekültkrízisben gyakorlatilag – a nem is olyan rég magát még demokratikus ellenzéknek nevező laza füzérrel tökéletes összhangban – semmi érdemlegeset nem teljesített. Viszont Gyurcsány a menekültkrízis komolyra fordulása óta tüsténkedik, menekülteket vitt haza, lement a határra rajta tartani szemét az eseményeken, lám, Szerbiába is átment, élőláncot is szervezett, és közben nem is kellett oly nagyon elvonatkoztatni a személyétől ahhoz, hogy a nyilatkozatai adekvátnak, a helyzetre vonatkozóan érvényesnek, jaj, szűzmária: szimpatikusnak tűnjenek. S mivel ebbéli törekvéseivel gyakorlatilag egyedül maradt a térfelén, tökéletesen értelmét vesztette a kisördög azon irányú motoszkálása, hogy most akkor PR-akció-e, hogy hazavitt és megetetett, megfürdetett, s valamennyire még fel is ruházott néhány menekültcsaládot, váltott velük néhány régen hallott emberi szót, vagy nem PR. Mert ha ez egy megátalkodott PR-akció volt, akkor az pontosan azt eredményezte, hogy néhány menekültcsalád megtisztálkodott, jóllakott, kialudta magát, s valamennyit visszanyert az emberekbe, nota bene a magyar emberekbe vetett hitéből. Gyurcsányt ezért nem fogják újra miniszterelnökké választani, s akik esténként még mindig arra mennek haza, hogy az elmúlt nyolc év erre meg arra, nos, megbocsátani sem fognak neki. Gyurcsány Ferenc azt tette, amit egy parlamenti jelenléttel alig is, frakcióval pedig egyáltalán nem rendelkező kispárt vezetőjének tennie kellett. Profin viselkedett. Gyurcsány Ferenc azt tette, amit minden magára adó magyarországi ellenzéki (vagy, basszus, nem hivatalbeli kötelességből menekültekkel foglalkozó kormánypárti) politikusnak is tennie kellett volna. Ilyen politikusok nem lévén, egy Robinson maradt.

Csakhogy mindeközben Magyarországon nem állt meg sem az élet, sem az idő, még ha a menekültkrízis minden egyéb közéleti történést jótékony vagy kártékony lepel alá vont is. Szeptember kellős közepén járunk, s például úgy féleredménynél, cirka százezer aláírásnál járnak az anno rendszerdöntő népszavazási kezdeményezés elindítói. Ki emlékszik már rájuk? Ki emlékszik itt még arra, hogy az előző Orbán-éra ellen mennyire lendületes és fiatalos tüntetések indultak, melyeknek e népszavazási kezdeményezés lett az egyetlen folytatása? A mai tüntetések a maguk ezres-kétezres tömegeivel nyilvánvalóan nem a változtatni tudásról, hanem az elkeseredettségről szólnak, de ez mellékszál. A lényeg az, hogy az akkori tüntetések mára ezt az egyre szerencsétlenebb sorsú, menet közben agyonnyomorított népszavazási kezdeményezést hagyták maguk után. Alig maradt pár kérdés, egy csomót kizeccölt közülük a hatalom. A népszavazást meghirdető Új Magyar Köztársaság Egyesület, nem túlzunk, tucatnyi aktivistája gyűjti az aláírásokat, de benne van a gyűjtésben valamennyire az MSZP, az Együtt, de még az LMP is, meg még néhány pár személyes formáció (kábé annyira, mint a menekültügy­ben). Ám mivel a gyűjtés jó ideje tart, elúszni látszanak az esélyek, ahogy mondani szokták, kéne egy huszáros hajrá.

Ha Gyurcsány Ferencnek el kell magyarázni, mennyit ér egy népszavazás, az elég fura szituáció akkor is, ha mondjuk a tankötelezettség, a rászoruló gyerekek ingyenes étkeztetése, a képviselőként húzott nyugdíjak vagy épp a kötelező kamarai tagság nyilvánvalóan kevésbé mozgósító erejű (egyértelmű, könnyen megérthető) dolgok, mint a 300 forintos vizitdíj eltörlése. A dolgok jelen állása szerint Gyurcsány Ferenc és az ő ellenzéki pártja, a DK nem gyűjt aláírásokat a fenti tárgykörökben kiírandó népszavazás eléréséhez. Ebbéli ellenállásukra eddig elfogadható magyarázatot sem Gyurcsány Ferenc, sem a DK nem adott.

Ilyenformán nem az a kérdés, hogy Gyurcsány Ferenc pojáca-e. Nem is az, hogy a menekültügyben mutatott buzgalma okán hős-e. Az sem túl fontos kérdés, hogy e népszavazási kezdeményezés negligálásával éppenséggel nem áruló-e. A valódi kérdés, hogy mi a faszt akar Gyurcsány Ferenc? Már a saját, a parlamentben és a sajtóban elfoglalt helyének mindenkori bebiztosításán túl.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.