Hogy melegednének ott össze a tisztelt egybegyűltek, s hallgatnák áhítattal, ahogy Petrás Mária énekli a csángót, a kesergőt, az árvaballadát, hallgatnák a csángó világ utolsó rezdülését, Schiffer András és a többiek. Eljönne még a Muzsikás együttes is, betolnák őket a színpadra a betegágyukon, az infúzióval meg az összes gyógyszerükkel, aztán felkelnének és járnának egy kesergőst, áh, nem is vagyunk mi betegek, de kiállunk Petrás Mária mellett, s lenne ott nagy szeretet, kísérne a Szeret együttes. A szünetben a kis Latorcai árkokat temetne be a színpadon, s Petrás Mária elmondaná, hogy ha őt hívják, akkor ő megy és viszi a csángót, bele az emberek szívibe, mert ez néki a küldetése, és nem kérdezi, hogy zsidó vagy-e vagy horthysta, nem kérdezi, hogy miért magyar ez a sziget, mert a magyar szó neki szent, sajnos csak már kevesen beszélik a csángók, akik azt sem tudják, hogy merre van a Hazatérés temploma, s nem kérdezik, hány kilométer egy Wass Albert-maraton. És akkor e hangversenyen lesz a megbékélés! És mindenki énekel, Petrás Mária például klezmert és részleteket Az ifj. Hegedűs a háztetőn c. méltán népszerű könnyű nyári dalműből.
De mi legyen addig?
Addig például nem árt tisztázni, hogy a maga pontosságában miről is szól ez a jó ideje csócsált Petrás-eset. Nyilván nem azt fogjuk itt megfejteni, hogy ugrani kell-e egy munkáslevelező felhorgadására (adott esetben igen, adott esetben meg nem), mint ahogy az is teljesen közömbösnek látszik, hogy beteg volt-e a Muzsikás együttes, vagy szolidáris. Az szorul itt tisztázásra, mi kell ahhoz, hogy emberek jól érezzék magukat egymás társaságában, vagy egyáltalán elviseljék egymás társaságát úgy, hogy közben saját magukat is el tudják viselni.
Ebből fakadóan elsőül azt kell leszögezni, hogy az árokbetemetés nem úgy megy, hogy most neked énekelek, máskor pedig a rád fenekedőknek, s ekképpen én vagyok a híd e két sziget közt. Hanem úgy, hogy ha azt akarjátok, hogy műk es énekeljünk, amikor tük es, nos, akkor előtte nem kell ott énekelni, ahol valakinek a halálát, elűzetését, kitaszítását előmozdítani gyűltek össze. Az árokbetemetésnek az lenne a rendje, hogy utánanézünk, rákérdezünk, hogy mi bánt téged, s azt nem csináljuk, hanem nagy lendülettel nekifogunk valami olyasminek, ami jólesik neked. S még csak kezdeni sem kell, csak élni az olykor-olykor adódó alkalmakkal. Ám addig, míg egy ország legnagyobb végrehajtói hatalommal felruházott szerve ennek direkt az ellenkezőjét műveli, mindez csak fusiban képzelhető el, s mindenféle retorziókkal fenyeget.
Történt, ami történt: Petrás Mária énekét nem akarták a Zsidó Fesztivál szervezői hallani a zsinagógában, azért, mert nevezett fellépett a Magyar Szigeten, ifj. Hegedűs Lóránt templomában, meg valami pomázi Wass Albert-murin. Ezen aztán a komplett jobboldal és Petrás Mária jól megsértődtek, lett egy kis adok-kapok (sok fals hanggal) a sajtóban. Szóval túlélhető dolgok estek. Megbeszélhetők.
Aztán Magyarország kormánya odament a Zsidó Fesztiválra, felrakott egy kipát a fejére, és így szólott: Figyuzzatok, zsidók, mi a kezünket nyújtjuk felétek, s ti beleköptök. Ideje lenne tehát bocsánatot kérnetek, zsidók. Hogy lesz így megbékélés, árokbetemetés, ha ti köptök? Nektek semmi sem szent, sem a csángó, sem a helyettes államtitkár, hát magatokra vessetek. Nem kell Petrás Mária? Jó. Lehet így is.
Ilyenformán Petrás Mária története semmi másról nem szól, csak az álszentségről és az erőszakoskodásról. Az ellentétek szításáról és fenntartásáról. Arról szól, amit nem lehet megbeszélni, hanem küzdeni kell ellene.
