Most akkor képzeljünk el egy rendes országot, ahol van például kultuszminiszter. Megy be csórikám a kormányülésre, s valamelyik sarokból elé ugrik valaki egy összehajtott papírlappal, s megkérdezi, mit tippelsz? Hogyhogy mit? Mire mit? Hát a mai meccsre, mondd meg, hogy mi lesz az eredmény? Hány gólt rúgunk mi, s hányat a sző… délkeleti szomszédaink? Tudod, a főnök góltotózni akar! Nos, akkor abban a rendes országban egy miniszteri rangú kultúrember egy kis ideig nagyon furcsán néz, aztán egy udvariasnak szánt gesztussal kitér a kérdés elől, s magában sürgősen felülvizsgálja, hogy voltaképpen mi keresnivalója is van ott, ahol éppen van.
Most képzeljük el Magyarországot, mennyivel könnyebb ugyebár, mert itt például nincsen is kultuszminiszter. Bemegy a miniszteri rangú csávókám a kormányülésre, leül, aztán gyorsan fel is áll, mert bejött a főnök. De, nicsak, a kezében összehajtott irkalap, tintaceruza, sorra odasündörög a haptákban állókhoz, hogy te mit tippelsz? Itt nem néz furcsán senki. Hamarosan kezdődik a magyar–román Eb-selejtező, valamilyen szinten a kijutás a tét (ne feledjük, egy olyan Európa-bajnokságról beszélünk, ahová kismillió csapat juthat ki), minden világos. Szerintem hat-null lesz, főnök. Áh, nagyon kemények az o... románok, 4:1-nél jobbra nem számítok. Azért egy ötöst biztos vágunk nekik, és így tovább az utolsó miniszterig. Önök szerint van Orbán Viktor kormányának olyan minisztere, aki azt mondta, hogy simán hazavágnak minket a románok, 0:3 lesz a nagy meccs vége? Vagy olyan minisztere, aki azt mondta volna, hogy ez a góltotó egy gyerekes marhaság, már a napköziben meg a Telesportban is ciki volt, foglalkozzunk talán inkább azzal, ami kint az utcán történik. Tippeljenek!
Magyarország a menekültválság eddig legsúlyosabb napjait élte át a múlt hét második felében, az ország vezetője meg góltotót tartott a minisztereknek. Nevezett férfiú magyar valósághoz, illetve konkrét szakterületéhez (ti. labdarúgás) fűződő viszonyáról, mindközönségesen a szakértelméről csak annyit, hogy a mondott esti mérkőzés, ahol 22 belőtt frizurájú, betojt arckifejezésű fiatal férfi szaladgált a legteljesebb tanácstalanságot és tökéletes inkompetenciát mutatva minden mozdulatával, nos, ez a meccs 0:0-ra végződött. Góltotó, baszki!
A delikvensek nemhogy gólt, de egy egyeneset is képtelenek voltak a labdába rúgni.
De ne mondja senki erre, hogy mindeközben odakinn Budapest utcáin elgyötört menekültek tápászkodtak fel az aluljáró kövéről, s vágtak neki gyalog Ausztriának, mert egyéb reményük már nem maradt. Ne mondja senki, mert még nem ez jön. Hanem az, hogy ezt a góltotós marhaságot akkor adta le a rádióban Magyarország miniszterelnöke, amikor az úgynevezett ultrák már nekimentek a menekülteknek és leamortizálták a Deák teret, és készültek az esti nagy összecsapásra, tudniillik a rendőrökkel, aminek például a Planetárium látta kárát. Erre azt mondja az ürge, hogy illúziói voltak a derék ultrákkal, hogy jobban megértik az ország szorult helyzetét. Jobban megértik? Kell-e mondani, hogy épp az ultrák értették meg legjobban ebben az országban Orbán Viktort. Hiszen a miniszterelnök már hónapok óta egyebet sem csinál, mint hecceli a tömegeket: plakátokkal, szólamokkal, minden rendelkezésére álló eszközzel. S az ultrák az eddigi tapasztalataink szerint pont az a népcsoport, amelyiket nem kell kétszer heccelni.
S még mindig nem az jön, hogy mindeközben a gyereküket karjukon cipelők elindultak Ausztria felé egy strandpapuccsal a lábukon. Hanem az, ahogy a miniszterelnök előadta a rádiónak ezt az egész góltotóabszurdumot, hogy azt mondja: „a kormány tagjai góltotót rendeztek, ahogy az férfiak által dominált közösségben szokás”. Egyfelől: szokás egy faszt! A dedóban szokás. Másfelől viszont nyilván megátalkodott politikai korrektség szükséges ahhoz, hogy ebből a talajmély ostobaságból kiszimatoljuk a hónaljszagú szexizmust. Értsd: Magyarország kormányának vélhetően azért nincsen egy szál nőnemű minisztere sem, mert a spinékkel nem lehet góltotózni, csak elrontanák a nagyok játékát.
Apropó, a nagyok játéka: arról már ne is beszéljünk, hogy ennek a szerencsétlen magyar–románnak milyen folytatása lett három nap múlva Belfastban, az ugyancsak nem a labdarúgó tudásukról híres északírek elleni „összecsapáson” (igaz, addigra már a miniszterelnök is visszacsípett egy hangyányit a nagy góltotózásból). Ugyanakkor jobb nem belegondolni, mi lett volna, ha fiaink az utolsó előtti percben nem dobják el maguktól egy mártír öntudatával a győzelmet. Megsúgjuk: minden utóbbi időkben felhúzott puccos stadiont egyből égi fénybe vont volna a Mindenható vagy a Magyar Idők. S egyből értelmet nyert volna a Puskás Akadémia meg az ablakon kiöntött sok milliárd forint is. De hála az aranylábúaknak, nem így lett.
Így tehát végre rátérhetünk, hogy mindeközben menekültek ezrei vágtak neki egész életüket kis batyujukban cipelve a vakvilágnak Budapestről. De most már felesleges is erről beszélni, hisz Orbánnak is csak annyi szava volt mindehhez, hogy 19.50-kor (amikor Lázárral valami válságtörzs ülésezett épp a Parlamentben) kiposztolta a Facebookjára, hogy Hajrá, magyarok! De most már tényleg felesleges arról beszélni, hogy mit tett Magyarország kormánya azokkal a szerencsétlenekkel ott az úton, hiszen a fentiekből is látszik, hogy milyen elbaszott egy hely az, amelyik ezt eltűri.
