A szerk.

A felismert múlt

A szerk.

Angela Merkel – állítása szerint egy héttel előrehozott – hétfői bejelentésével, miszerint a CDU decemberi tisztújító kongresszusán már nem kíván sorompóba lépni a pártelnöki posztért, nos, kissé elterelte a figyelmet a hesseni tartományi választásról, melynek esetleges tapasztalatai némileg (igazság szerint: messze) túlmutatnak azon a durván leegyszerűsítő formulán, amit oly sokan szajkóznak a napokban.

Hogy ti. bukott a CDU Hessenben, Merkel elkezdett szedelőzködni. Arról az ehhez helyenként menetrendszerűen hozzáfűzött kamuflázsról, miszerint Merkel menekültpolitikája vágta gajra az egész CDU-t (továbbá Németországot, Európát és az egész világot, tetszőleges sorrendben) már ne is beszéljünk. Bármennyire is karizmatikus politikus Angela Merkel, a bajororoszági, és annak pontos mása, a hétvégi hesseni választás nemcsak a személyénél, de a politikai teljesítményénél is többről szólt.

Arról, hogy ennek így vége van.

Lassan vége van. S hogy speciel a Merkel-korszakkal együtt van vége Németország még jócskán Nyugat-Németországtól megörökölt pártstruktúrájának, kényelmes, de inkább már elnyűtt kétpárti dominanciájának, az logikus ugyan, de jobbára a jelen körülményekből adódik, s nem a történelmi törvényszerűségekből, összefüggésekből. Németország egyszerűen kinőtte pártstruktúráját – ami természetesen nem egyik napról a másikra következett be, s nem is csak kizárólag a menekültjárás következménye, bár annak hatása is tagadhatatlan, számol is vele láthatóan minden érintett. De ahogyan Németország jelenlegi enyhe fokozatú benáculása sem kizárólag a menekültek érkezése miatt alakult ki, úgy a pártstruktúra megrendüléséhez is kellett igencsak az NDK felvétele. S ez még csak két dolog, a harmadik fő tényező pedig a 20. század nyilván idilli második felének végleges elmúlta, legfőként civilizációs értelemben. Továbbá mindenféle ezekhez mért kicsiségek.

Minderre nemhogy Angela Merkel nem tudott válaszolni, de egy régi (vagy akár új) szabályok szerint felálló s politizáló kereszténydemokrata párt (mint aminek tankönyvi példája a CDU) sem lehet képes. Alkalmasint nem is lesz soha. A struktúra megbomlását az is igazolja a napnál is világosabban, hogy az uniópártoktól most lelépő szavazók (Bajorországban és Hessenben) korántsem csupán a nácikat keresték, ugyanannyian vagy kicsivel még többen is mentek a Zöldekhez, s ugyanannyian a szélrózsa minden irányába. Bajorországban lábra kaptak a CSU – távolról sem nácoid – szakadárjai, s mindenhol őrzik a lángot a komancsnosztalgia lovagjai is (Die Linke).

És ez még csak a kezdet, ami persze nem jelenti azt, hogy Németország valamikor is megszabadulhatna a CDU-tól, hacsak egyszer a német nagytőke nem akar megszabadulni tőle, ami teoretikusan azért nem zárható ki, figyelembe véve az előbb harmadik komponensként említett 21. századi levegőváltozást. Más háttérrel, de ugyanez a helyzet az SPD-vel is, vagy még inkább, hiszen a hátországuk és a szavazóik is jobbára kényszerűségek mentén, de jóval mozgékonyabbak. Magyarul: Németországra érdekes belpolitikai fejlemények várnak, s ebben 2021-ig tartó reménybeli kancellársága dacára is Angela Merkel jelenléte határozottan a múltat jelképezi, míg mondjuk a Zöldek izmosodása a jövőt. Ennek a múltnak persze vannak nagy és magasztos momentumai – a jövőnek viszont korlátlanok a lehetőségei.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.