A hatalom vakarása

A szerk.

"Egyszer talán L. Simon László is megelégeli, hogy nagyjából hetente mossa föl vele a budi kövét a saját kormánya" - írtuk e hasábokon decemberben, az elfeketült művészeti közéletről szólván.

Ezúton szeretnénk az érintett és olvasóink elnézését kérni, amiért azt a hamis látszatot keltettük, hogy a kulturális államtitkárban maradt még némi tisztesség. Vagy legalább annyi józan földesúri ész, hogy belássa: ha meg akarja őrizni morális és szakmai integritásának legalább a látszatát, azonnal mennie kell. De nem látta és nem elégelte meg, ragaszkodott és törleszkedett a hatalomhoz, amíg az el nem dobta. Nemcsak eltűrte az elmúlt két évtized kultúrpolitikájának legsötétebb akcióját, nemcsak elviselte, hogy személyében is sorozatosan megalázzák, hanem még büszke is volt rá. Egy frakció és egy kormány tagja vagyok, Orbán Viktor bízik bennem, képviselnem kell a programot, dorombolta elégedetten, mint akit dögönyöznek.

Lapzártánk napján, kedden több lap is megírta: a Magyar Művészeti Akadémia és közte feszülő ellentétek miatt Balog miniszternek "megrendült a bizalma" beosztottjában, értsd: ki lesz penderítve. L. Simon valóban élesen kritizálta az MMA-t, olyan hajmeresztő kijelentéseket engedett meg magának, mint hogy Konrád György azért mégis magyar író, meg hogy a kortárs művészet állami múzeumában érdemes volna kortárs művészettel foglalkozni. Ilyen nagyon karakán ember a mi államtitkárunk!

"Gondolkodó ember vagyok. Ezt a miniszterelnök is elfogadja" - zengte dagadó kebellel, és ez volt az ő tragikus tévedése. Azt gondolta, hogy ameddig bármit megszavaz, bármilyen gyalázathoz asszisztál, ameddig eljár bazsalyogni az MMA rendezvényeire, addig lehet egy kis saját mozgástere, teheti a dolgát, és Orbán Viktor elnézi, hogy nem teljes hangerővel visszhangozza a kormánypropagandát. Sejthette, hogy ezért az átlátszó megalkuvásért megvetés lesz osztályrésze, de legalább a hatalmát megtarthatja. Rosszul gondolta. Majd pont neki szabadna mindenféle féligazságokat kimondania, amikor a minisztere minden egyes nap előre megfontolt szándékkal, szépen artikuláltan hazudozik! Hát öröm az Balog Zoltánnak? Hát igazság az, hogy csak a miniszter úr fogja meg a munka végét?

L. Simon kevesebb csacskaságot hordott össze, mint elődje, és elérte, hogy ne csökkenjen tovább a terület költségvetése. Nyilván ez is valami, de a lényeg változatlan maradt: az a magyar kultúra, amelyet a gondjaira bíztak, továbbra is csak akkor érdekelte a kormányt, ha saját propagandájára tudta felhasználni. L. Simon hiába foglalta el az NKA-t, a legzsírosabb falatokat - film, külföldi magyar intézetek, régészet - ugyanúgy más kapta, mint korábban. Szőcs Gézának bolond ötletei voltak, L. Simonnak okosabb, de ugyanolyan tisztességtelen szándékai. Vegyük például a legutóbbi nagy reformot: a művészeti középdíjak összegét többszörösére növelte, a díjazottak számát megfelezte. Nagyon helyesen: így tényleg nagyobb tekintélye és több haszna volna ezeknek az államszocializmus szellemét őrző elismeréseknek. De mivel korábban példátlan módon és teljesen fölöslegesen beleszólást vindikált magának a döntőbizottságok összeállításába, már az elején megette a fene az egészet, ezekből se lesz már más, mint fideszes jutalomfalat. Nagyjából ez lenne szakpolitikájának sommázata: a hozzáértésen felülkerekedő akarnokság rombolása.

De az ilyesmiket már jövőre elfelejti mindenki. L. Simon Lászlóra kicsit még emlékezünk, mint egy gyalázatos kormány hű hivatalnokára. Egy darabig az ő nevéhez kötjük majd azt az évet, amikor az ország művészetét korábban sosem látott mértékben dúlta fel és tiporta meg a politika. Aztán már csak pár fénykép marad, ahogy Orbán Viktor a magyar kultúráért felelős kormánytag szőlőföldjein dolgozó rabokkal parolázik és bort kóstol.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.