Nehogy sérüljön az üzenet

A szerk.

Készült a hét elején három fotó, ki kéne mindet tenni a határállomásokon. Mindegyiken, akár Ausztria, akár Ukrajna felé, közvetlenül a Magyarország tábla mellé, tán az lenne a legbeszédesebb, ha az Európai Unió felségjelét ragasztanánk le velük. Ki itt belépsz, jól vésd az eszedbe ezeket... amúgy a jóisten hozott!

Az egyiket Kubatov Gábor bukott kárszakértő-hallgató, a Fidesz pártigazgatója készítette Audija vagy mi a szolgálati rossebe ablakán keresztül, okostelefonjával meg a középiskolai végzettségével. A képen a Parlament látszik, előtte egy büszkén feszülő transzparens: köszöntjük a szoci hataloméhség menetét! Hogy mi ez? Esetleg a magyar törvényhozás üzenete a kétszázvalahány vagy akárhány kilométert gyalogló szerencsétleneknek, akik a 47 ezer forintos közmunkabér és egyáltalán a rohadt, lakókörnyezetükben mindent felemésztő szegénység ellen emelvén szót kerekedtek fel? Oh, persze, voltak köztük szocialista meg dékás, szolidaritásos ürgék, de komolyan, ők is szervezték az egészet. Akkor is, az orruk elé tolt köszöntő nem jelent egyebet, csupán annyit: bekaphatjátok (hiába is próbálnánk ezt szebben fogalmazni, legfeljebb az jönne ki, hogy: dögöljetek meg). Tévedés ne essék, nem a látszólagos címzettek, a szocik kaphatják be, hanem akik éhségükben pampogni merészelnek, ráadásul az utcán, amilyen pofátlanok.

Hogy nem a magyar törvényhozás üzente ezt a nyomorultaknak, csupán a Fidesz? Úgy tán még kínosabb, hisz nemcsak megalázó, de sunyi is. És akkor jön ez az izé a szolgálati kocsin, s ki is posztolja a Facebookjára, mondván: "Szerintem a nap fricskája. Hataloméhség szót először én használtam, lenyúlták, de nem érdekel", majd egy szmájli, mert biztos szereti, ha jókedv van körülötte és összenevetés. Amikor a kép készült, már a csóringerek is eltakarodtak.

Mindezt még elintézhetnék a hirtelen felkapaszkodó senkik hagyományos szociális érzéketlenségének emlegetésével, s egy-két felfuvalkodott hólyag melegebb éghajlatra terelésével, ám Kubatov művét különös fénybe vonja egy másik felvétel. A Városszíve blog fotója arról a történelmi pillanatról, amikor rendőri és kormányőri közreműködéssel szerelik fel az emlegetett molinót. Rendőr bácsi fenn a létrán a laptopjával, a fene tudja, tán beméri a helyes szélirányt, kormányőrék derűsen fraternizálnak a kiszerelő szakik darujánál, a téren forr a munka, a magyar állam várja elesettjeit. De értik ugye jól, ott a rendőrség, ott a kormányőrség: így már akkor sem csupán a Fidesz gusztustalan tréfájáról van szó, ha Orbán Viktor pártja, Zsiga képviselő és a pofátlan vagyonnyilatkozatok pártja amúgy imád állampártként viselkedni.

A harmadik képet a HVG fotósa akkor készítette, amikor megérkeztek a tüntetők a Kossuth térhez. A Parlament felől látjuk ugyanazt a transzparenst (még egyszer: Köszöntjük a szoci hataloméhség menetét!). Alatta két sorban felállított rendőrosztag néz farkasszemet a tüntetőkkel, védik a feliratot, nehogy sérüljön az üzenet.

Magyarország nem kér az elesetteiből, azt mondja nekik, coki, húzzatok el, ti nem is vagytok szegények, büdös komcsik vagytok, akik csak bajt keverni jöttetek, eluzurpálni a hatalmat. S nem lehetetlen, hogy ezt még a meszidzs kiagyalói közül is elhiszi néhány, vagy legalább abban bízik, hogy egy választásra elegendő állampolgár elhiszi. Azt tudniillik, hogy nincsenek itt szegények, nincsenek nincstelenek, csak izgága szoci felforgatók vannak, akik a hatalom megszerzése érdekében nem átallnak szegényeket hazudni Pannónia gyönyörű lankáira. A hatalom megszerzésére irányuló törekvések különben is csak nemtelen szándékokból fakadhatnak, hisz a hatalom a miénk, épp eleget vártunk rá, nyolc rettenetes évet, az "elmúltnyolcévet", most takarodjon hát mindenki a közeléből.

S itt már tényleg nem számítanak a szegények, nem számít semmi, csak a Kubatovok, Zsigák és a hasonló szerző-mozgó hadak éhsége. Az egyik szájamon kiböfögött "47 ezerből meg lehet élni", a másik kezemmel összepiszkított vagyonnyilatkozat háztartásomra gyakorolt léleknemesítő hatása számít, csak legalább négy évet kitartson, jókedvben, mókában, fotózgatva, posztolgatva.

Láttunk felvételeket arról is, hogy leszedik azt a transzparenst, hiba volt. Ott kellett volna hagyni, míg ez a rezsim uralkodik, hogy egy percre se feledje senki, hogy kik is ők és mit akarnak. De még nem késő visszarakni. Vagy csak egyszerűen egy újat írni: szegények, pusztuljatok!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.