A szerk.

A homokozó körül mindenki hazudik és etikátlan

A szerk.

Vasárnap közleményt adott ki a Miniszterelnöki Sajtóiroda, mely szerint etikátlanul, diplomáciailag és sajtószakmailag elfogadhatatlanul járt el Orbán Viktorral szemben a német Die Welt című lap.

A történetet mindenki ismeri, a hónap elején Németországban kanosszázó Orbán Viktorral és Seehofer bajor miniszterelnökkel közös interjút készített az orgánum, aminek izgalmi értékével, érdekességi fokával, mindközönségesen a színvonalával nem voltak maradéktalanul elégedettek a szerkesztők. Ezért négy pótkérdést tettek fel Orbánnak – ami a közlemény szerint „elfogadhatatlan” nyomásgyakorlás. Mert hát ők egyeztették, jóváhagyták a szöveg eredeti formáját – hogy van képük a firkászoknak szóban üzengetni a követségen át, hogy majd jól nem jelenik meg? Végül az interjút, mint ugyancsak köztudott, a megválaszolatlanul hagyott pótkérdések nélkül leközölték, de a lap online felületén, és nem a nyomtatott kiadásban. Ami aztán már tényleg világgyalázat.

Csinos diplomáciai bonyodalom is kerekedett az ügyből, még a nyugalmazott bajor miniszterelnök, Edmund Stoiber is betelefonált a kiadóba, csináljanak már valamit, mert Orbán dühös. Időnként rájön egy ilyen roham a CSU volt elnökére. Még aktív korában a bukott 2002-es Fidesz-kampány csodafegyvereként állt ki az ő barátjáért, utóbb 2011-ben, a születésnapján biztosított némi együttfotózkodási lehetőséget Orbánnak Merkellel és Barrosóval. Hogy mi lehet szegény Stoiber fejében az ilyen sajtós dolgokról, nyilván az is megérne egy misét, de azt celebrálja a bajor média.

Előttünk épp az áll a napnál is világosabban, hogy mi van Magyarország miniszterelnökének a fejében a sajtóról. De hogy ennek teljes gyönyörűsége tisztán látszódjék, meg kell említenünk, hogy ugyanazon a vasárnapon, amikor ez a sértett hangú kormányzati közlemény napvilágot látott, a jobboldali Die Welt lehozott egy interjút (orcátlan módon dettó az online felületen) Magyarország külgazdasági miniszterével, Szijjártó Péterrel. Orbán valamikori nemzetközi sajtófelelőse arról beszélt a neves konzervatív lapnak, hogy Orbán meggyőződéses Európa-párti, ám a nemzetközi sajtónak pikkje van ránk, satöbbi, satöbbi. Meg nem is úgy gondolta a főnök azt az illiberális dolgot, csak „túlzón fordították le” a szövegét. Mi tagadás, vissza sem nagyon kérdeztek neki. Arról se feledkezzünk meg, hogy ez a most agyonsimfölt német Die Welt biztosított valamicske megszólalási lehetőséget Navracsics Tibornak szeptember elején, amikor egész Európa rajta köszörülte a nyelvét, s épp attól kellett reszketnie, hogy beveszik-e a sportszakkör vezetőjének az Európai Bizottságba. Akárhogy is, csak arról van szó, hogy egy kicsit sarokba lettünk szorítva, s szeretnénk kidumálni magunkat onnan. Nyomjuk a jófiúsági kampányt, amihez segítségül valakik belengették az interjút a mondott világlapban, viszonylag jónak mondható társaságban. Aztán ez az ígéret nem kifejezetten a kedvünk szerint valósult meg, s most truccolunk kicsit a sajtóra, mert arra biztos szabad. Illetve rohadtul nem vagyunk mindehhez hozzászokva.

Így jár az a politikus, akinek saját sajtója van. Orbán Viktor emberemlékezet óta nem adott interjút ellenzéki lapnak Magyarországon. Péntekenként, ha reggel nincs meccs, bemegy a rádiójába és leosztja a tudnivalókat, vagy néha bemegy vigyorogni valamelyik tévéjébe, s mond ezt-azt a lapjaiban. Neki leközlik a beszédeit, az a szokás. Kizárólag olyan helyeken mozog, ahol bizonyosan nem kérdeznek vissza, de még oda se nagyon. Az pedig, hogy pótkérdéseket tegyenek fel neki, mert karcsú volt a szöveg, nos, az egyenesen felfoghatatlan, mi több, szakmaiatlan. Mert a szakma Orbán szerint úgy működik, hogy nem kérdez vissza, nem tesz fel pótkérdéseket, viszont a végén megköszöni az interjút. Voltaképpen okkal hiheti ezt Orbán a sajtóról, hisz az itthoni jelentős része így működik, s nem is kellett lasszóval fogdosni az aktorait. Döntő többségük bejelentkezett e nemes küldetésre, bizonyos hányaduk alkalmasnak is találtatott rá.

S minden mással is így van. Itt ez a Magyarország nevű homokozó, milyen ügyesen lehet benne sajtót csinálni kislapáttal, kis sütőformácskával, nézd, tudok én adóhivatalt, alkotmánybíróságot, kommandót, iskolákat is csinálni, munkahelyeket, látod azokat a kis bunkereket a sarokban? Azok a trafikok. Ezek a szépek meg a stadionok.

Csak hát ilyen testhelyzetből nagyon nehéz elhitetni, hogy európai, hogy demokrata vagyok, s nem nyalom szíre-szóra minden szembejövő diktátor valagát. Most azért gurultunk dühbe, azért toporzékolunk kicsit, mert még azokkal sem sikerült megetetni semmi ilyesmit, akik valamiért a legnagyobb jóindulattal vannak irántunk. Ők ráadásul roppant kevesen is vannak.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.