A szerk.

A mézesmadzag

A szerk.

2018. november 14-én az Alkotmánybíróság megsemmisítette a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól szóló 2011. évi CXCI. törvény bizonyos részeit.

Elsősorban azért, mert ez a törvény lehetővé tette, hogy a rokkantsági fokozat megállapítása során az érintettek járandóságát akkor is lecsökkenthessék, ha az állapotuk nem javult. A döntést követően Hegedűs Lajos, a Mozgássérültek Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) korábbi elnöke arról beszélt, hogy számításai szerint az elmeszelt törvény 2012-es bevezetése és az alkotmánybírósági felülbírálat között eltelt hat és fél évben nagyjából havi 5 milliárd forinttal károsította meg a kormány a megváltozott munkaképességűeket, és az átminősítés hatására a 2011-es, átlagosan 72 ezer forintos ellátás 2014-re 52 ezerre csökkent.

„Ne feledjük, azzal, hogy az AB megsemmisítette a törvényt, még ugyanazt az összeget kapják az érintettek, mint eddig, hiszen új jogszabályt kell hoznia a parlamentnek” – hívta fel a figyelmet Hegedűs, aki vélhetően még így is az igazság pillanataként élte meg az AB-döntést, hiszen kormányoldalról korábban hazugsággal, politikai hangulatkeltéssel vádolták meg őket. Különösen azután, hogy Strasbourgban, az Emberi Jogok Európai Bíróságán több rokkantnyugdíjas is pert nyert a magyar állam ellen. Sőt, az Alkotmánybírósághoz is úgy került a téma, hogy 2018 márciusában a Kúria egy munkaügyi perben hozott ítéletében kimondta: az ellátás drasztikus csökkentése sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét, miután egy nyíregyházi férfit az új szabályok szerint 62 százalékosról 55 százalékos rokkanttá minősítettek át, ezért a korábbi 91 ezer forintos járandósága kevesebb mint a fe­lére csökkent.

Ezen ítéletek egyértelművé tették a kártérítési ügyek kimenetelét itthon és Strasbourgban is, ezért nyilvánvaló lett az is, hogy a kormány – hacsak nem azt akarja, hogy biztosan vesztes kimenetű perek özönét zúdítsák rá – kénytelen lesz új jogszabályt alkotni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.