A szerk.

A semmi közepén

  • A szerk.
  • 2021.06.02 21:00

A szerk.

„Nem fognak tőlem megszabadulni akkor sem egyébként, hogy ha a terveik teljesülnének, mert parlamenti képviselőként itt fogok maradni, mint bérből és fizetésből élő még sokáig az önök nyakán, ne reménykedjenek. Úgyhogy számíthatnak az együttműködésemre a következő húsz évben” – Orbán Viktor reagált így hétfőn az Országházban Arató Gergely (DK) azonnali kérdésére.

A képviselő a kormányfő múlt pénteki kijelentésének értelmét firtatta (a miniszterelnök a bérből és fizetésből élőkéhez hasonlította a maga helyzetét), ám az önérzetes replika más szempontból is figyelmet érdemel. Egyrészt azért, mert szűk egy évvel a választások előtt kormányfők még feltételes módban sem szoktak az ellenfél győzelméről beszélni; és Orbántól ez azért is meglepő, mert a vereségeit utólag sem ismeri el soha. Azokat csalásnak, de minimum trükkös ármánykodásnak tulajdonítja (mint 2002-ben és 2006-ban), vagy az adatoknak fittyet hányva győzelemként hirdeti (mint a 2004-es népszavazást); esetleg egyszerűen eltűnik, mintha köze se lenne az egészhez (minden vesztes választás után).

Orbán ezen fölszólamlása egy sok évvel ezelőtti – jóval terjengősebb – megnyilatkozását idézheti föl. A Fidesznek nagy sikert hozó 2006-os önkormányzati választás után a Magyar Nemzetben arról értekezett (önmagát a szövegben a legtöbbször egyes szám harmadik személyben említve), hogy lelepleződött azon szocialista politika hazugsága, amelynek célja „annak sulykolása volt, hogy a jobboldal mai vezetőjével nem lehet sikeres”. Akkoriban nehéz időszakon volt túl Orbán: a Gyurcsánnyal szemben simán elveszített 2006-os választás után pártjában egyre többen gondolták úgy, hogy vele a Fidesz a jövőben nem lehet sikeres, hiszen a kampányban és a miniszterelnök-jelölti vitában is lesöpörte őt a színről ellenfele. A vele szembeni elégedetlenség nemcsak abban nyilvánult meg, hogy a soros pártkongresszuson a maga ellen kért bizalmi szavazás majdnem érdektelenségbe fulladt, hanem abban is, hogy az egyik fideszes vezetőtársa alig leplezett lenézéssel azt fejtegette, Orbán „táltosnak” sokkal alkalmasabb, mint operatív vezetőnek. Sőt, Schmidt Mária „szalonjában” a Fidesz-politikusok és a „holdudvar” egy része már az Orbán nélküli jobboldalról szövögette álmait. Orbán veszélyt szimatolt, és azonnal odacsapott: ugyancsak a Magyar Nemzeten keresztül üzente meg ellentmondást nem tűrő hangon, hogy mindent lát, mindent tud, mindenre emlékezni fog.

A mai Fidesz persze nem a 2006-os Fidesz, amikor komoly erők kapacitálták Áder Jánost, hogy álljon az élre, és együtt vessenek véget az Orbán-hegemóniának. Ma már párt sincs, csupán a káderek masszája, s csak a mindenható vezető cserélgeti, tologatja a figurákat a terepasztalon. E gyalogok morális és intellektuális kvalitásai ma semmit sem számítanak (igazából azt sem tudjuk, hogy van-e köztük ilyesfajta különbség), mozgásukat csak Orbán saját rövid, közép- vagy hosszú távú, s nem könnyen kifürkészhető érdekei és szándékai irányítják.

Legalábbis most még.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Nézzen be hozzánk minden nap: hírszolgáltatásunk ingyenesen hozzáférhető. Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

A szemfényvesztő

  • Rév István

A kora ötvenes évek egyik reggelén (április 4-én, hazánk felszabadulásának ünnepén, vagy talán május 1-jén, a munkásosztály nagy harci seregszemléjén, lehet, hogy éppen november 7-én, a nagy októberi forradalom évfordulóján) reménytelenül esett az eső (vagy fagyos szél fújt és hullott a hó). A rádióbemondó ismerős hangja azzal kezdte a híreket, hogy gyönyörű napsütésre ébredt az ország, mintha jókedvében a természet is ünneplőbe öltözött volna a nagy ünnepen.

Ártók

  • TPP

Dúsgazdagék esküvője a világ (jelen esetben Mexikóváros) többi részétől társadalmi és fizikai értelemben is elzárt, erődszerű villában.

Dobozok közt

  • - köves -

A Fontos Filmek (igaz történet, komoly igazságtalanság, komor hangvétel, megrendült taps, állófogadás Beverly Hillsben) két gyakori szereplője a hatalom megnyomorította kisember és az ügyét felkaroló, lelkiismeretes ügyvéd. Ők most a guantánamói fogolytáborban méregetik egymást az egyik olyan helyiségben, amit történetesen nem a fogvatartottak kínzására rendeztek be.

Az ellenállás melódiája

  • Bacsadi Zsófia

Az amerikai vidék, a Közép-Nyugat lakói, a „fehér szemét”, a redneckek (mindenki vérmérséklete szerint válogathat a rendelkezésre álló kifejezések között) sokáig az iszonyat, a jelenben velünk élő barbárság és elmaradottság jelképei voltak az amerikai filmben (A sziklák szeme; Gyilkos túra; A texasi láncfűrészes mészárlás).

Azok a pesti éjszakák!

  • Sándor Panka

Reisz Gábor érdekes formát választott első színházi rendezéséhez. A helyszín a Trafó frissen felújított kávézója, a Trafik, a leszűkített játéktérnek megfelelően a nézők száma is csökkentett. A színészek az asztalok között járkálnak, sőt az utcát is „elfoglalják”. A kávézó egyben nézőtér, színpad és díszlet is.

Senki földjén

Szegény Mikes Kelemen! Ha az utókor kíméletlenségét a félresikerült stílusimitációkban lehetne mérni, Rákóczi fejedelem kamarása alighanem országos rekorder lenne.

„Közben röhög rajtunk”

  • Soós Tamás

„Ha már az is gond, hogy valaki meleg, akkor mi hadd legyünk már heti két órában műhomokosok” – vallja a Dope Calypso. Az együttes június végén hozza ki Tears to Freshwater címmel a szintis powerpop felé elmozduló új lemezét. Sarkadi Miklós énekes-gitárossal és Kelemen László gitárossal a káoszos lemezírási folyamatról, a most különösen aktuális queer esztétikáról és a magyar zenekarok nemzetközi lehetőségeiről is beszélgettünk.

Asztaltársak

A Létbüfében egy asztalhoz vetődik a költő, a zeneszerző és az énekes. Nem tudni, hogy mit isznak, de egy pillanat alatt szót értenek egymással. Egyikük még a baby boom szülötte, a másik kettőt már az X generáció könnyezte ki, mint igazgyöngyöt a kagyló. Mindhármuknak van némi tapasztalata csalatásban és fenében, és úgy lépnek túl e mai kocsmán, hogy előttünk is kitárják a kocsmaajtót.

Nyelvvilág

  • Toroczkay András

Az ördögcérna maga a burgonyafélék családjába tartozó lombhullató cserje. Itt líciumként emlegetik, de hívják még farkasbogyónak vagy gojibogyónak is, és a regény világán belül a kisebbrendű idő- és dimenziókapuk (ha jól értem) jelenlétét jelzi.

Sűrű, sötét erdő

  • Melhardt Gergő

Nem emlegetik, nem írnak róla, egyetemen nem tanítják. Nincs róla semmi elnevezve, kötetei nehezen beszerezhetők, nem olvashatók online. Nem túlzás: a teljes és végleges elfeledéstől mentette meg a mostani (első) össz­kiadás ezt a nagy életművet. De milyen is ez az életmű? Mik a költészeti értékei? Meg tud-e ma szólítani minket, és ha igen, hogyan és mivel?

Doktor Faustus labirintusa

Balázs csodálatra méltó szörnyeteg volt. Briliáns társalgó, hihetetlenül szórakoztató asztaltárs. Reneszánsz fejedelmi udvarokban gennyesre kereste volna magát csak azzal, hogy szóval tartja a művelt társaságot – véget nem érő sziporkák, szójátékok, kultúrhistóriai, filozófia-, kritikatörténeti és irodalomelméleti futamok szövődtek hétköznapi pletykákkal, színes elbeszélésekkel, versidézetekkel és bohóctréfákkal egymásba cikázva, néhol követhetetlenül, de mindig nagystílűen.