A szerk.

Beismerő vallomás

A szerk.

Június 1-jén Laura Codruța Kövesi volt román korrupcióellenes főügyész vezetésével megkezdte működését az Európai Ügyészség.

Ez az első uniós hivatal, amelytől hatékony fellépést várhatunk az EU-s pénzekkel elkövetett csalásokkal szemben, az eddig erre hivatott OLAF-fal ellentétben ugyanis az új ügyészségnek érdemi nyomozati jogosítványai lesznek, és ami még fontosabb, lehetősége lesz a vádemelésre is. Míg az OLAF jelentései nyomán az Európai Bizottság legfeljebb a támogatások részleges megvonásáról dönthetett, az Európai Ügyészség a visszaélések büntetőjogi üldözését is uniós szintre emeli. Logikus elvárás, hogy ha a pénz az EU büdzséjéből érkezik, akkor az ellenőrzés is legyen az EU kezében.

Az Európai Ügyészség létrehozása mögött ott van az a felismerés is, hogy a tagállami kormányoknak sokszor nem érdekük az uniós pénzből megvalósuló projektek ellenőrzése, a „mások pénzeként” tekintenek az uniós forrásokra, esetleg oligarcháikon keresztül maguk is haszonélvezői a pénzek eltérítésének. Ahogy a Bizottság Magyarországnak szóló 2020-as országspecifikus ajánlásaiban írja, „nincs határozott és szisztematikus fellépés a magas szinten elkövetett korrupció üldözésére”. Az Európai Ügyészség nyomozásait a politikusok sokkal nehezebben tudják befolyásolni; bár az új szervezet luxembourgi központjában dolgozó európai ügyészeket a tagállamok jelölik, és ők tesznek javaslatot a terepen dolgozó delegált ügyészekre is, ezek az ügyészek kikerülnek a belföldi hierarchiából, ami önmagában növeli a függetlenségüket. Ráadásul a nyomozások elindításáról és a vádemelésekről nem is egyedül fognak dönteni, az ilyen kérdésekben az „állandó bizottságok” lesznek illetékesek, és ezekben mindig a más országokból származó ügyészek alkotják majd a többséget.

Hogy az Európai Ügyészség jó eszköz lehet a csalások felderítésére és a bűnösök megbüntetésére, az onnan is tudható, hogy a magyar kormány fél tőle, mint ördög a tömjénfüsttől, és Magyarország nem is csatlakozott a szervezethez. Ezt megtehettük, mert a lisszaboni szerződés értelmében csak akkor lehetett volna kötelező erővel létrehozni a közös ügyészséget, ha teljes egyetértés lett volna róla a tagállamok között. Márpedig teljes egyetértés nem volt, s ezért az úgynevezett megerősített együttműködés keretében állt fel az új szerv – így viszont nem kötelező a részvétel. Magyarország mellett Lengyelország és Svédország maradt ki (igaz, a svédek már jelezték, hogy jövőre csatlakoznának), míg Írország és Dánia a belügyi együttműködés terén amúgy is meglévő opt-out jogával élve nem lépett be az Európai Ügyészségbe.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.