A szél, az eső meg a szikla

A szerk.

A Parlament előtt sátorozni vérciki. Tisztálkodásra nincs mód, tényleg a szobor mögé kell járni brunyálni, a sátor jó időben befülled, mindenki behordja a koszt, esőben ronggyá ázik, lakói hamarosan úgy néznek ki, mint a hajléktalanok, minden arra járó szemérmetlenül megbámulja őket, adott esetben beszólnak nekik, tényleg, kinek hiányzik ez? A parlament előtt sátorozó csak égeti magát. Még az is megeshet, hogy bármelyik odatévedt, önjófejségébe túl a negyvenen is szenvedélyesen belebuzult hírlapírócska megpróbálja beléjük törülni a tyúkszaros dorkóját. Oh, és az éhségsztrájkoló milliárdos is olyan snassz.

Ez az egész ráadásul nem is mai találmány, huszonkét évvel ezelőtt - amikor Krassó György és hívei sátoroztak ott, nota bene: ugyancsak a csaló választások ellen tiltakozván -, nos, akkor is vérciki volt a parlament előtt sátorozni, Balogh főhadnagy és legényei kétszer is ledöntötték, szétszaggatták a nyomorúságos tákolmányokat, melyek egyikébe még két virtigli hajléktalan is beköltözött, akik külsőre alig is különböztek a szép lassan teljesen elkoszolódó demonstrálóktól. Igaz, akkor még nem kellett területfoglalási díjat fizetni. Vérciki volt, és nem is hozott látható eredményt; a kopogtatócédulákkal és a - bejáratott demokráciákban szükséges vagy elfogadható, az újakban meg csak az eredmény manipulálására jó - bejutási küszöbbel a kis pártokat annak rendje és módja szerint távol tartották a parlamenttől, kétségkívül antidemokratikus módon. Mindazonáltal Krassó György egy szikrányival sem lett a sátorozástól kevésbé derék magyar demokrata, s a kitartását sem kezdte ki a látszólagos kudarc.

Nézzük most meg, hol van az a választási törvény csalásban a maihoz képest?

Ma Magyarországnak van egy olyan választási törvénye, amit nettó arra találtak ki, hogyan őrizheti meg a hatalmát a Fidesz és Orbán Viktor. Ráadásul a Fidesz most éppen azt tervezi, hogy e csaló törvény mellé, mintegy biztos, ami biztos alapon - a kötelező regisztrációval - megvonja Magyarországtól az általános választójogot is. A parlamentben momentán - ja, persze, kisebbségben - ül néhány másik párt, nem egy közülük demokratikusnak mondja magát, és a közvélemény szemében is többé-kevésbé annak számít. E pártok képviselői alkalomadtán felszólalnak, nagyjából ekképpen: nagyon csúnya dolog ilyen brutálisan antidemokratikus választási törvényt hozni, és a regisztráció sem szép dolog, fuj, fuj, induljunk a büfébe. Másnap a Fidesz hoz egy törvényt, miszerint csak az igazolt Fidesz-tagok szavazhatnak, némi zúgolódás, büfé.

Magyarországon már a 2010-es önkormányzati választások is a Fidesz szisztémája szerint zajlottak, mert akkor is biztosra akartak menni, amikor kétségkívül övék volt az ország - döntő részének szimpátiája. Akkor is csak a tuti érdekelte őket, hisz vezetőjüknek csak a hatalom számít. Azon a szerencsétlen helyhatósági választáson - némi pampogás után - a komplett magyar ellenzék lelkesen asszisztált a Fidesz megvalósuló terveihez. 'szintén szólva, a seggüket verték örömükben a földhöz az urak asztaláról lehulló morzsák betakarításakor, pedig viselkedhettek volna igazi demokrata módjára is - adott esetben a parlamenten kívül. De nem tették.

Láthatóan nem lesz másként mindez a 2014-es parlamenti választásokon sem, a kiválasztottak megválasztják a Fideszt, a Fidesz Orbán Viktort, s Magyarország úgymond ellenzéki pártjai pedig részvételükkel legalizálják ezt a szánalmas bolhacirkuszt.

Lehet, hogy az ellenzéki pártok meg is érdemlik, hogy így éljenek, de az ország polgárai egészen biztosan nem. Nem ilyen szemét választási törvényt érdemelünk, nem azt, hogy választani se lehessen mindenkinek.

Mindezen demokratikus alapjogainkat ma Magyarországon egyedül Gyurcsány Ferenc sátra kéri számon a Parlament előtt. Aki arra jár, és belerúg, a saját szabadságába rúg bele, illetve az édesanyjáéba meg a gyerekéébe. Ezen pedig szemernyit sem változtat az, hogy Gyurcsány Ferenc éppenséggel milyen miniszterelnök volt, és mit tartunk egyéb dolgairól. És az is nagyon téved, aki azt hiszi, hogy az ilyen - oh, majd elfelejtettük, vérciki - dolgok nyomtalanul múlnak el. Orbán Viktor ugyan nem lesz tőle egy szikrányival sem jobb demokrata, de mégis valaki - egy szerencsétlen sátor előtt - ország-világ előtt a szemére veti alávalóságát. Emlékeztet mindőnket, hogy nincs ez rendben így. Emlékezteti azokat is, akiknek hamarosan erősebb eszközeik lesznek egy sátornál arra, hogy elküldjék Orbánt.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.