Amikor 1998 augusztusában a Világgazdaság és a Népszabadság cikkei nyomán először merült föl az érdeklődő állampolgárban, hogy a Fidesz bizonyos magas köreiben a gazdasági bűncselekmény-sorozat is komoly csoportkohéziós erő lehet, Orbán Viktor szenzációs bejelentéssel rukkolt elő. A fideszes vezetők "törvénytelen és közpénzekből finanszírozott titkos megfigyelése" aztán másfél évig foglalkoztatta a sajtót, noha valószínűleg másnak is rögtön leesett az, amit lapunk a "leleplezés" másnapján megfogalmazott: "Blöff volt. Ráadásul nem is a jobbik fajtából való." (Lásd: Rövidlátók, Magyar Narancs, 1998. szeptember 3.)
Ma a kamu IMF-levél (miszerint a vérszívó bankárok teljesíthetetlen feltételekhez kötnék a hitelmegállapodást) tölti be ugyanazt a funkciót, amit tizennégy éve a "megfigyelési" ügy. Mindkét fideszes agyszülemény valódi botrányról igyekszik, igyekezett elterelni a figyelmet. Az 1998-as "nagy durranással" ez végső soron összejött, és nem kizárt a mostani siker sem. Orbánék a maguk interpretációját mindenesetre közölték is a sajtón - jobbára név nélküli kiszivárogtatásokon - keresztül: eszerint a miniszterelnök, ez a zseniális stratéga, aki döntései meghozatalakor mindenkinél öt-hat lépéssel előrébb jár, valójában a saját pozícióit erősíti a leendő tárgyalásokra. Végre megint offenzív; és a kommunikáció, az megint nagyon rendben volt.
Orbán az IMF-fel vagy megállapodik, vagy sem, de hogy az ilyesfajta falmelléki húzásokkal az unióval és a nemzetközi szervezetekkel szemben semmire nem megy, azt 2010 nyara óta újra és újra megtapasztalhattuk. Ezen fölösleges is morfondírozni - merthogy a kamu IMF-feltételek bedobásával valójában csak az igazi botrányt próbálják überelni. Az azeri gyilkos kiadását. E gyalázatos lépés következményei napról napra súlyosabbak. Orbánnak a világ egyik legérzékenyebb konfliktuszónáját sikerült aktiválnia: nem véletlen, hogy a nyugati szövetségesek reakciója Obama elnöktől a NATO-főtitkárig a lehető legdurvábbak. Az utóbbi éppen a helyszínen kárment és próbálja elérni, hogy az azeri-örmény ellentéteket lehetőleg ne háborúval rendezzék a felek. Jól értsük: ezt a háborút - amit a nemzetközi közösség vért izzadva próbál évek óta megelőzni - Orbán kalandor akciója indítaná el. Magyarország ezért nemcsak a baltás gyilkos kiadatását "túlreagáló" Örményország meg az örmény diaszpóra szemében lett a világpolitika megvetésre méltó bajkeverője, hanem legközvetlenebb politikai-katonai szövetségeseinek szemében is. Ezt a szégyent Orbán hozta Magyarországra.
Ezzel, ha a kívánatosnál nagyobb spéttel is, a kormány tájékán is kezdenek néhányan tisztában lenni. Az origo.hu-nak kormányzati források megerősítették azt, amit amúgy is tudtunk: Safarov kiadatása és azerbajdzsáni szabadulása (ami a kormány számára is előre látható volt) Orbán egyszemélyi döntésén múlott, az igazságügyi és a külügyminisztérium végig ellenezte az akciót. Az erről "név nélkül" nyilatkozó "fideszes" meg "kormányközeli" illetők mondásaiból többé-kevésbé az is világos, hogy a leginkább Navracsics Tibor sokallt be a miniszterelnök eljárásától: hiszen Orbán Martonyi külügyminiszteré mellett főként az ő szerszámával verte a csalánt.
Orbán kalandja Azerbajdzsánnal minden eddiginél élesebben világított rá arra, hogy Orbánnak nincs tehetsége a kormányzáshoz. (A hatalom megragadásához igen - de ez nem helyettesíti a végrehajtói hatalom irányításához szükséges alkalmasságot.) Hasonló 2006-ban esett meg vele: a választási vereség majdnem az állásába került, a Fidesz holdudvarában komolyan azzal számoltak, hogy Orbán ideje lejárt. Az IMF-levél hazugságbombája most nemcsak a külső, választói figyelmet akarja elterelni a külpolitikai vesszőfutásról, hanem Orbán környezetét, a belső, fideszes közvéleményt is meggyőzni a főnök képességeiről: a nyilvánvaló ellenértelmű bizonyítékok dacára.
Ami alighanem menni fog: mert az lehet, hogy a Fidesz "emberarcú politikusai" (megannyi jobb- és baloldali véleményformáló titkos reménységei) morgolódnak az azeri kaland miatt, az ország gazdaságának, oktatásának, igazságszolgáltatásának és demokratikus berendezkedésének tönkretétele ellen nemhogy szavuk nem volt, de aktívan részt vettek benne. Ahogy hallgatásukkal hozzájárultak Magyarország mostani megszégyenüléséhez is. Ezen, amikor már maguk is cikinek érzik a főnök ámokfutását, vajmi keveset szépítenek a bátor kiszivárogtatások. Amúgy meg - mi is az, hogy párton belüli antiorbánizmus? Kik az "emberarcú fideszesek"? Ha fölfognák, hogy Orbán az ő segédletükkel mibe taszította Magyarországot, már léptek volna, rejtsen bármilyen állítólagos dossziékat is róluk a kormányfői asztalfiók. És akkor Magyarország miniszterelnökét nem Orbán Viktornak hívnák.
