A szerk.

A tévedhetetlenség ára

  • A szerk.
  • 2012.02.07 11:02

A szerk.

A kormányfő elszántan védelmezi az egykulcsos adót. Ez lesz az utolsó, amit kienged a kezéből. Az egykulcsos adó az újjászervezett Magyarország alfája és ómegája, gazdaság- és egyéb filozófiájának kvintesszenciája, minek lényege a restek ösztönzése és az érdemdúsak jutalmazása, hogy aztán a munkaszerető populáció, nemzetünk élcsapata magával húzza a lemaradókat is.

A kormányfő, ha kell, vállalja a konfliktust az EU-val és az IMF-fel is. Sőt még azt is kockáztatja, hogy az alacsonyabb jövedelműek megneheztelnek rá emiatt. Legyen! Az egykulcsos adó több önmagánál: nemcsak politika, de pedagógia is. Az alacsonyabb jövedelműek majd megbékélnek, ha az egykulcsos adótól ösztönöződvén felemelik magukat, netán a magasabbak felrántják őket magukhoz.

A dicséretes elvi szilárdságot és kiérlelt társadalompolitikai víziót némiképp árnyalja, hogy Magyarországon 2012-ben a személyi jövedelemadó nem egykulcsos. Hanem kettő. A 202 ezer forint feletti bruttó jövedelmek 202 000 forint alatti része ugyanis valóban 16 százalékkal adózik, és bár 16 százalékkal adózik az afölötti rész is, de ezt a második 16 százalékot nem a bruttóból kell kiszámolni, hanem a bruttó 202 000 fölötti rész szuperbruttójából, vagyis a bruttó munkáltatói járulékokkal növelt részéből, azaz a bruttó 1,27-szorosából. És így, mivel a szorzandó magasabb összegű lett, a szorzó pedig ugyanaz maradt, a matematikai tudományok jelenlegi állása szerint a szorzat összege is megnőtt. A szorzat jelen esetünkben a fizetendő személyi jövedelemadó. Ha tehát példának okáért a 300 000 forintos bruttó bér egészét bruttónak tekintjük, úgy annak 202 000 forint alatti része után 32 300 forint személyi jövedelemadót kell fizetni, ami valóban a mondott összeg 16 százaléka, míg a maradék 98 000 forint után 19 914 forintot, ami viszont a 98 000 forintnak körülbelül a 20,3 százaléka. Ez a 20,3 százalék a személyi jövedelemadó második kulcsa, és mivel egy kulcs meg egy másik kulcs az két kulcs, Magyarországon 2012-ben kétkulcsos az adórendszer, a szemérmetlen kulcsa anyját neki.

Amúgy meg nincs az a többkulcsos adórendszer, amit a fenti ügyeskedéssel ne lehetne egykulcsossá tenni: ha szociáldemokrácia-mérgezésben szenvedünk, és akarunk mondjuk 15 kulcsot, akkor csak 15 különböző, szép sorban növekvő adóalap kéne, egy csinos szorzó, ami a sima bruttóból 14 másik bruttót csinál: kisbruttó, nagybruttó, kontrabruttó, rekontrabruttó, szubkontrabruttó, extrabruttó, tuttobruttó, megabruttó, megafaszomnemkénebruttó. Így változatlan kulcs mellett szép, ultrasávos, hiperprogresszív adórendszert kapunk. (Mellékszál, de erről a bűvészkedésről Samuel Beckett egyik hőse jut az eszünkbe: "Nem tehetek róla, de a legkisebb ingerre is gáz tör fel az ülepemből, és bármennyire is undorodom tőle, néha muszáj beszélni róla. Egy nap megszámoltam. Háromszáztizenöt fing 19 óra alatt, vagyis átlagosan 16 fing óránként. Végül is ez nem olyan sok. Négy fing minden 15 percben. Ez semmi. Négy percre még egy egész fingás se jut. A hétszentségit neki, hisz én alig fingok. Szóba se kellett volna hoznom. Fantasztikus, hogy a matematika mennyire segít megismerni az embernek önmagát.")

Ott tartunk tehát, hogy a kormányfő ragaszkodik egy hazugságához, holott inkább kára, mint haszna származhat belőle. Ez a körülmény persze a 2012-es jövedelemadózásnak csak az egyik, inkább szórakoztató, semmint kártékony abszurditása, de tudunk kevésbé vicceset is mondani. Arról, hogy a 16 és 20,3 százalékos adókulcs is elég alacsony lehet, és hogy mihez képest, szakértőnk pompás elmefuttatását közlönyünk 48-49. oldalán olvashatják. Az viszont faktum, hogy az adójóváírás eltörlése százezrek nettó fizetését csökkenti, és nem is kicsit. Az adójóváírást ugyebár az előző kormányok hagyták örökül a mostaninak, és a lényege az volt, hogy egy bizonyos jövedelemsávban, jelesül a minimálbértől az alsó-, sőt középközép keresetekig tartóban mentesítette az adóalanyt a személyi jövedelemadó egy részének a befizetése alól. A mentesség maximális összege 2010-ben 15 100 forint volt, ezt csökkentette tavaly az Orbán-kormány - a sáv szűkítése mellett - 12 100-ra; és ez a maximális összeg a kereset növekedésével arányosan csökkent. Ez az adópolitika a dolgozó szegényeket és a középosztály alsó fertályát, vagy az onnan felefelé kapaszkodókat segítette - és bár kétségkívül nem elégítette ki az "egyszerű" adórendszerrel szemben támasztható igényeket, az elve (amelyhez NB. hozzátartozott a 32 százalékos felső adókulcs is) helyes és elfogadható volt. Egy közepes fizetésű, kétkeresős család 30 000, majd 24 000 forinttal többet költhetett - és ez nem (volt) kevés pénz.

Az Orbán-kormány ezt a szisztémát kikukázta - minek következtében több százezernyi, ha nem milliónyi polgártársunk szembesül most, az idei első fizetésének kézhezvételekor avval, hogy a nettó keresete 12, 10, 8 százalékkal csökkent. Az az ápolónő, aki egy vidéki kórházban mondjuk 120 000 forint bruttó fizetésért dolgozott, decemberre még 87 000, januárra már csak 78 600 forintot visz haza. És minél rosszabbul keres valaki, az új adórendszer annál többet vesz el tőle a tavalyi nettó béréhez képest - nemcsak arányosan, de abszolút értékben is. (Az új rendszer kedvezményezettjei a kereseti skála felsőbb grádicsain találhatók, igaz, a munkavállalói társadalombiztosítási járulék 1 százalékos növelése miatt hiába adóznak jóval kevesebbet, a nettó bérük nekik sem nő brutálisan.)

Orbán osztálypolitikája, mint valami csúnya bőrbetegség, ami a test legkülönbözőbb pontjain mutatkozik meg, az adópolitikán is kiütközött - az adóemelés legfőbb kárvallottjai a panel- és egyéb prolik. Ezt értenénk. De a gödörnek távolról sem ez az alja. A nagyjából 215 000 forint bruttó kereset alatti munkavállalók nettó fizetéscsökkenésének kompenzációját Orbán a munkaadókra hárítaná, ez lenne az "elvárt béremelés". A nemzet ugyan felosztható tőkésre és munkásra, gazdagra és szegényre, de a nemzeti tőkésnek a nemzeti munkást muszáj nem kizsákmányolnia, és ha mégis ezt akarná, akkor pofán lesz verve. Elvégre a kormányfő nem osztálypolitikát folytat - a nemzet egészének kedvez ő egyszerre.

Hogy ezt a nemes elvet mégis milyen nehéz a gyakorlatba átültetni, arról az "elvárt béremelésről" szóló törvény tökéletes elbaszottsága tanúskodik. E kodifikációs remekmű nem egyszerűen érthetetlen és inkoherens, de a világ valószínűleg leghülyébb adótörvénye is: a magyarázata 16 sűrű, matematikapéldákkal telezsúfolt oldal, ami az első betűtől az utolsóig olyan szép, mint egy dadaista véletlenvers. ("Az adó- és járulékváltozások 2012. évi konkrét mértékeinek ismeretében az ellentételezés valójában a bruttó 300 000 forintnál alacsonyabb, a bruttó 218 806 forint alatti bérek esetén válik indokolttá 2012-ben" - és ez még az érthetőbb mondatok közé tartozik.) Ez a törvény nem csak a vállalatokkal, a munkáltatókkal viteti el Orbán gazdaságpolitikájának minden kudarcát - még akkor is, ha nem tudják elvinni, és beadják a kulcsot. Nem csak szemen köpi ennek a kormánynak minden eddigi ígéretét az "egyszerűbb adminisztrációra" meg a "hazai kis- és középvállalatok" pátyolgatására - de szankcionálhatatlan és betarthatatlan is, miáltal pompás alkalmat teremt az önkényes jogalkalmazásra. Ösztönzi viszont a feketemunkát, és arra is jó, hogy végképp egymás ellen fordítsa a munkaadót és a munkavállalót.

Az egykulcsos adó, ez a színtiszta ideológiai konstrukció, Orbán fixa ideája először tönkrevágta a (tavalyi) költségvetést. A kormányfő ahelyett, hogy időben feladta volna, újabb és mind képtelenebb tornagyakorlatokat eszelt ki a megmentésére. Tévedhetetlenségének az ára nemcsak a szegények újabb, aránytalan sanyargatása, hanem a rendszer működésképtelenné válása is.

Neked ajánljuk