BKV-tüntetés az Akácfa utcában

Menet a hiába

A szerk.

Kilátásba helyeztek újabb demonstrációt, sőt márciusban sztrájkot, de valószínűleg ők sem gondolják komolyan, hogy akár ennek a mostaninak, akár a várható további megmozdulásoknak bármiféle következményük lehet.

Szétrohadt buszok, kigyulladó metrókocsik, kisiklott villamosok. A közelmúlt közlekedési hírei azt sugallják, hogy a BKV járművei mozgó vesztőhelyek  – a magas jegyárakat is e speciális kalandtúra indokolja. Az utas pedig türelmes állat, s amikor azt nyilatkozzák a BKV illetékesei, hogy „a nehézségek ellenére is igyekszünk tartani a színvonalat”, legfeljebb a régi vicc jut az eszébe. „Főúr, légy van a kalácsban!” – mondja a felháborodott vendég. „De a többi a mazsola” – mosolyog a pincér. A szocializmus éveiben (1953-ban épp úgy, mint 1977-ben) nem egyszer előfordult, hogy a megállóban fagyoskodók a kalauzt, a sofőrt egyszerűen megverték, napjaink fővárosi utasa már azért hálás, ha biztonságban célba ér. Viszont egyáltalán nem érdekli, hogy mennyi fizetést visz haza, milyen juttatásokat kap a buszvezető. Sőt, ha ő semmilyen juttatást nem kap, akkor még fel is háborodik azon, ha a pilóta kevesli a jussát.

Nincs ebben semmi különös, a fizetővendég már csak ilyen. Így aztán hiába tüntettek a vártnál sokkal többen a BKV dolgozói közül a cég Akácfa utcai székháza előtt, a szónokok hiába beszéltek végső elkeseredésről, erőn felüli teljesítményről, rettentő munkakörülményekről – egyvalamiben biztosak lehetünk: Budapest népének szolidaritására nem számíthatnak.

Még akkor sem, ha ők maguk is ugyanezt a „népet” képviselik. A kedd délutáni tömegben ugyanis nem sötétkék egyenruhás „békávésokat”, hanem ugyanazokat a meggyötört arcokat láthattuk az Akácfa utcában, akiket nap, mint nap a villamoson, a trolin. Akiknek ugyanúgy a Nokiás doboz jut eszükbe a BKV-ról (jó párat láthattunk belőle magasba emelve), mint bárkinek ebben a városban. Csakhogy evvel véget is ért a kreativitás: a tüntetés szónokai – rutinos szakszervezeti rókák és egyszerű dolgozók – a kialakult helyzetért a BKV jelenlegi vezetését tették felelőssé, ám ezen túl nem tudtak mit mondani. Kilátásba helyeztek újabb demonstrációt, sőt márciusban sztrájkot, de valószínűleg ők sem gondolják komolyan, hogy akár ennek a mostaninak, akár a várható további megmozdulásoknak bármiféle következményük lehet.

Az, hogy szakszervezeti vezetők petíciót adnak át a BKV vezérigazgatójának, körülbelül olyan, mint amikor az elítéltek a börtönőrrel akarnak üzletelni, hogy hamarabb szabaduljanak. A tüntetés után a BKV vezérigazgatója is legfeljebb annyit tehetett, mint a megkörnyékezett smasszer: széttárta a karját, hogyan is tudnék magukon segíteni? És igaza van. A BKV sorsa már réges-régen nem a cég menedzsmentjének tehetségén, de még csak nem is a tulajdonos Fővárosi Önkormányzat jóindulatán múlik.

Figyelmébe ajánljuk

Cserna-Szabó András: „Csinálnék egy kocsmát”

Megjelent új novelláskötete, az ösztöndíjakat és a kitüntetéseket elfogadja, ha adnak neki, és nem kérnek cserébe, de abbahagyná az írást, ha rengeteg pénze lenne. Épp ezért senki ne adjon neki! Az utolsó magyarokért is kár lett volna. Cserna-Szabó Andrással beszélgettünk.