A szerk.

A törvény erejével

A szerk.

Kedden az Országgyűlés kormánypárti többsége megszavazta a Magyar Tudományos Akadémia megcsonkítását előkészítő törvényt. Augusztus 1-jétől az MTA elveszíti az irányítást kutatóintézet-hálózata felett, a 15 kutatóközpont vagy önálló intézet – az agrártudományitól a társadalomtudományiig – egy olyan testület (az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Irányító Testülete) fennhatósága alá kerül, amelybe a tagok felét kapásból a kormány delegálja, de még a másik 50 százalékot alkotó tudósgárdát is saját kezűleg Orbán Viktor nevezi ki.

A törvényt benyújtó Palkovics László miniszter egy éve még váltig állította az MTA elnöksége előtt (hangfelvétel van róla), hogy „a kormány egész biztosan nem akarja azt, hogy az Akadémiáról a kutatóintézetek leválasztásra kerüljenek”. Aztán csak leválasztásra kerültek! A Palkovics-minisztérium magyarázata szerint az egyeztetések korai szakaszában elhangzott tájékoztatás óta „mindkét fél elképzelései módosultak”, nekünk azonban lenne egy másik megfejtésünk. A kormány elképzelései kizárólag annyiban módosultak, hogy eredetileg szerették volna, ha az MTA maga dönt egyes intézeteinek kiszervezéséről vagy bezárásáról, és nem a törvény erejével kell azokat elvenni az Akadémiától.

Tavaly június óta Palkovicsék minden piszkos manővere arról szólt, hogy belekényszerítsék az MTA vezetését a tudományos szabadságot feladó elvtelen kompromisszumba, amit a hazai és nemzetközi közvélemény felé aztán úgy adhatnak el, mint az Akadémia saját „reformtörekvését” az innovációt jobban elősegítő kutatóhálózat – vagy valami hasonló kormányzati blabla – irányába. No, ez az, ami nem jött össze. Hiába bántak lekezelő és megalázó módon a Lovász László-féle akadémiai vezetéssel, hiába tartották vissza a kutatóintézetek működési forrásainak egy részét, hiába lengették be sorra a durvábbnál durvábbnak látszó forgatókönyveket – az MTA közgyűlése idén májusi ülésén is kitartott az intézetek autonómiáját garantáló megoldás mellett, és nagy többséggel utasította el a Palkovics-tervet. Némi kezdeti bizonytalankodás után Lovász Lászlóék is beleálltak ebbe a pozícióba.

Ha mást nem is, annyit mindenképpen elért a magyar tudóstársadalom ezzel a hajthatatlansággal, hogy az MTA-törvény áterőszakolása ma pontosan annak látszik, ami valójában: pofátlan vagyonelkobzásnak és politikai beavatkozási kísérletnek a tudomány működésébe. A történet azonban a törvény elfogadásával nem ér véget, ahogy az MTA előtt álló morális és gyakorlati dilemmák sora sem. Lesznek utcai megmozdulások, valószínűleg lesznek alkotmánybírósági és nemzetközi fórumok előtt indított eljárások, de a legfontosabb bizonytalansági tényező maga a törvényszöveg és a várható kormányzati lépések kiszámíthatatlansága.

A végcélt nagyjából sejtjük: szépen elsorvasztani a bölcsészet- és társadalomtudományi intézeteket, a többit átállítani az alapkutatásról alkalmazott kutatásra, és a megfelelő zsebek felé terelni az ebből és az EU-s kutatási pályázatokból remélt pénzt. De hogy mindezt milyen módszerekkel és főleg milyen időtávon akarják elérni Palkovicsék, azt ma rajtuk kívül senki sem tudhatja. Még azt sem igen látni, hogyan állhat fel egy hónap alatt az új Eötvös Hálózat titkársága és irányító testülete, mennyi pénz lesz az intézetek működtetésére, és milyen elosztásban. A törvény az Eötvös Hálózat fölé helyez egy 100 százalékban kormánydelegáltakból álló Nemzeti Tudománypolitikai Tanácsot, amely „javaslatot tesz a támogatandó kutatási főirányokra, tématerületekre” – hogy ezek melyek lesznek, egyelőre azt is homály fedi.

Előbb-utóbb nyilván számos kutató teszi fel magának a kérdést, hogy meddig érdemes részt venni ebben az egészben. Az MTA vezetésének ennél is gyorsabb döntést kell hoznia arról, hogy a továbbiakban együttműködik-e a kormánnyal, megpróbál-e tagokat küldeni az új szervezetbe, engedélyezi-e az MTA-brand használatát. Az intézetek munkáját kívülről figyelők egy része pedig idővel azon kaphatja magát, hogy az új hálózat tanulmányait és tudományos közleményeit olyasmi szkepszissel fogadja, mint mondjuk a Századvég által publikált közvélemény-kutatásokat. Innen tudjuk majd biztosan, hogy eggyel beljebb vagyunk az önkényuralomban.

Neked ajánljuk