A szerk.

A vörös gomb

A szerk.

Eltelt már pár nap úgy, hogy a reggeli újságolvasáskor nem tudjuk kinyitni a Népszabadságot, vagy nem tudunk odakattintani. Mégis élünk, meg lehet ezt is szokni. Különben sem kezdi mindenki hírekkel a reggelt, és sokan voltak az újságolvasók közt is, akik kifejezetten kerülték a Népszabadságot, hisz volt például egy múltja. 1956-ban indult, a legrosszabb időpontban, november 2-án, s még előzménye is volt, úgy hívták: Szabad Nép. Ilyenformán, ha a Népszabadság 1989. november 2-án szűnik meg, nos, akkor is hiányzott volna nyilván so­kaknak, de a megszűnés okát betudta volna mindenki az új időknek.

Magyarországra momentán nem várnak új idők. Éppen valami régit, vagy sötétsége miatt réginek tetszőt igyekszik megszokni, belakni, átvészelni. Olyan kort, amiben minden további nélkül elvehetik tőle a legnépszerűbb országos napilapját, egyik napról a másikra. Olyan kort, amikor bármit elvehetnek tőle egyik napról a másikra. A nyugdíját, az iskoláit, a tévéjét, a pénzét, az önbecsülését. A kor megtanulható, meg – főként az ország geopolitikai helyzetének hála – ki is nőhető, le is vetkezhető, csak egyik napról a másikra nem szüntethető meg. Akik elhallgattatták most a Népszabadságot, azért tették, hogy e kinövési folyamatnak gátat vessenek, lehetőség szerint megállítsák vagy legalább lelassítsák. S jól kalkuláltak: a Népszabadság nélkül sokkal nehezebb lesz megszabadulni Orbán Viktortól. A Népszabadság nélkül sokkal több disznóság maradhat rejtve, a Népszabadság nélkül egyszerűen kevesebb lesz a magyar igazság – ezért kellett kinyírni. A hazugság, a bűnözés védelmében, Orbán Viktor hatalmának megóvása érdekében.

S ezért kellett így kinyírni. Úgy, hogy írmagja se maradjon. Így, csalással. Úgy, ahogy Orbán Viktor játssza a meccseit.

Mert a Népszabadságot nem felfüggesztették, hanem betiltották. S nem azért nem jelenik meg, mert veszteségesen működött, hanem azért, amit és ahogyan írt – az utóbbi 26 évben. Azért, mert a Népszabadság már túl volt azon, hogy domesztikálni, visszafordítani lehessen. Tehát távolról sem azért, mert megírta, hogy egy fasz helikopterezett a lakodalomba, de még csak nem is Matolcsy György szánalmas, ám határozottan közpénzjellegű szexuális igyekezetének pertraktálása miatt. Amikor ugyanis ebbéli információit nyilvánosságra hozta a Népszabadság, a veszte már rég eldőlt: volt egy kis vörös gomb (a másik kismillió vörös gomb mellett) Orbán Viktor íróasztalán, oda volt alá írva, hogy Népszabadság, s valaki tollal mellérajzolt egy halálfejet is.

Azért lehetett telepíteni ezt a kis gombot a miniszterelnök asztalára, mert a Népszabadság tulajdonosi szerkezete ezt egy ideje lehetővé tette. Azóta, amióta törvényi erővel lehetséges számottevő érdeklődőket elzárni a lap megvásárlása elől, s persze azóta, hogy az MSZP valamiért (ha csak tényleg nem azért az e tekintetben nevetségesnek hangzó 100 millió forintért) megvált a lap kiadójában meglévő 28 százalékos tulajdonrészétől. Ezzel illene is egyszer elszámolniuk; nem a százmillával, hanem azzal, hogy valójában miért hagyták martalékul a Fidesznek a szabad nyilvánosság egyik utolsó fészkét. De ez az ő bajuk, Magyarország baja speciel Orbán Viktor vörös gombja.

Mert ha keresni akarjuk a közvetlen kiváltó okokat, akkor az elmúlt napok faszainál és helikoptereinél jóval nagyobb gyalázatával találjuk magunkat szemben: a népszavazással. A népszavazással, amit a Fidesz talált ki saját magának és az országnak a demokrácia és az ellopott pénz helyett. A népszavazással, amire Orbán mindenét, közelebbről mindenünket, ingünket, gatyánkat, becsületünket feltette, s el is bukta rajta. Elbukta az ország legtöbb közpénzt felemésztő – és a legszemérmetlenebb hazugságokra, ádáz uszításra és aljas zsarolásra építő – kampánya után.

E kampányra válaszul pedig elcsattant a népszavazás érvénytelenségének, Orbán érvénytelenítésének pofonja. A felképelt könnyes szemmel üvöltözött egy kicsit, hogy nem fájt, nem fájt, köszönöm a lekvárt, aztán azt ordította, hogy a „nem ér” is ér; új szabályok vannak, új egység van. Az a szabály, hogy én nyertem. Csakhogy ez az óbégatás nem hallatszott messzire, pusztán a hozzá legközelebb állók rettentek meg tőle. Brüsszelbe pedig nem lehetett szaladni egy papírossal, amire nagy pecséttel ráütötték, hogy ÉRVÉNYTELEN.

Csak a vörös gombig lehetett szaladni. Ha a népszavazás érvénytelen, legyen a Népszabadság is. Ehhez mit szóltok? Na, ki győzött? Orbán Viktor természetéről már annyi írás született itt is, hogy ezt felesleges magyarázni. A lényeg az, hogy szegényebbek lettünk. Megint. Elvették az igazság egy újabb darabját.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.