Magyarországra momentán nem várnak új idők. Éppen valami régit, vagy sötétsége miatt réginek tetszőt igyekszik megszokni, belakni, átvészelni. Olyan kort, amiben minden további nélkül elvehetik tőle a legnépszerűbb országos napilapját, egyik napról a másikra. Olyan kort, amikor bármit elvehetnek tőle egyik napról a másikra. A nyugdíját, az iskoláit, a tévéjét, a pénzét, az önbecsülését. A kor megtanulható, meg – főként az ország geopolitikai helyzetének hála – ki is nőhető, le is vetkezhető, csak egyik napról a másikra nem szüntethető meg. Akik elhallgattatták most a Népszabadságot, azért tették, hogy e kinövési folyamatnak gátat vessenek, lehetőség szerint megállítsák vagy legalább lelassítsák. S jól kalkuláltak: a Népszabadság nélkül sokkal nehezebb lesz megszabadulni Orbán Viktortól. A Népszabadság nélkül sokkal több disznóság maradhat rejtve, a Népszabadság nélkül egyszerűen kevesebb lesz a magyar igazság – ezért kellett kinyírni. A hazugság, a bűnözés védelmében, Orbán Viktor hatalmának megóvása érdekében.
S ezért kellett így kinyírni. Úgy, hogy írmagja se maradjon. Így, csalással. Úgy, ahogy Orbán Viktor játssza a meccseit.
Mert a Népszabadságot nem felfüggesztették, hanem betiltották. S nem azért nem jelenik meg, mert veszteségesen működött, hanem azért, amit és ahogyan írt – az utóbbi 26 évben. Azért, mert a Népszabadság már túl volt azon, hogy domesztikálni, visszafordítani lehessen. Tehát távolról sem azért, mert megírta, hogy egy fasz helikopterezett a lakodalomba, de még csak nem is Matolcsy György szánalmas, ám határozottan közpénzjellegű szexuális igyekezetének pertraktálása miatt. Amikor ugyanis ebbéli információit nyilvánosságra hozta a Népszabadság, a veszte már rég eldőlt: volt egy kis vörös gomb (a másik kismillió vörös gomb mellett) Orbán Viktor íróasztalán, oda volt alá írva, hogy Népszabadság, s valaki tollal mellérajzolt egy halálfejet is.
Azért lehetett telepíteni ezt a kis gombot a miniszterelnök asztalára, mert a Népszabadság tulajdonosi szerkezete ezt egy ideje lehetővé tette. Azóta, amióta törvényi erővel lehetséges számottevő érdeklődőket elzárni a lap megvásárlása elől, s persze azóta, hogy az MSZP valamiért (ha csak tényleg nem azért az e tekintetben nevetségesnek hangzó 100 millió forintért) megvált a lap kiadójában meglévő 28 százalékos tulajdonrészétől. Ezzel illene is egyszer elszámolniuk; nem a százmillával, hanem azzal, hogy valójában miért hagyták martalékul a Fidesznek a szabad nyilvánosság egyik utolsó fészkét. De ez az ő bajuk, Magyarország baja speciel Orbán Viktor vörös gombja.
Mert ha keresni akarjuk a közvetlen kiváltó okokat, akkor az elmúlt napok faszainál és helikoptereinél jóval nagyobb gyalázatával találjuk magunkat szemben: a népszavazással. A népszavazással, amit a Fidesz talált ki saját magának és az országnak a demokrácia és az ellopott pénz helyett. A népszavazással, amire Orbán mindenét, közelebbről mindenünket, ingünket, gatyánkat, becsületünket feltette, s el is bukta rajta. Elbukta az ország legtöbb közpénzt felemésztő – és a legszemérmetlenebb hazugságokra, ádáz uszításra és aljas zsarolásra építő – kampánya után.
E kampányra válaszul pedig elcsattant a népszavazás érvénytelenségének, Orbán érvénytelenítésének pofonja. A felképelt könnyes szemmel üvöltözött egy kicsit, hogy nem fájt, nem fájt, köszönöm a lekvárt, aztán azt ordította, hogy a „nem ér” is ér; új szabályok vannak, új egység van. Az a szabály, hogy én nyertem. Csakhogy ez az óbégatás nem hallatszott messzire, pusztán a hozzá legközelebb állók rettentek meg tőle. Brüsszelbe pedig nem lehetett szaladni egy papírossal, amire nagy pecséttel ráütötték, hogy ÉRVÉNYTELEN.
Csak a vörös gombig lehetett szaladni. Ha a népszavazás érvénytelen, legyen a Népszabadság is. Ehhez mit szóltok? Na, ki győzött? Orbán Viktor természetéről már annyi írás született itt is, hogy ezt felesleges magyarázni. A lényeg az, hogy szegényebbek lettünk. Megint. Elvették az igazság egy újabb darabját.
