A szerk.

Adják vissza Annus aranyát!

A szerk.

Az alábbi írást az olimpia kezdetekor püfölte a gépbe a szerk., de érvénye az olimpia zárásakor is változatlan. Íme.

Lapunk megjelenésekor kezdődik az olimpia, a népek barátságának és a testmozgás nagy nemzetközi ünnepe! Éljen!

Rodcsenkov Grigorij, az Orosz Doppingellenes Ügynökség, a Rusada igazgatója minden bizonnyal ideges lett egy kicsit, amidőn 2014. december 7-én értesítést kapott arról, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség, nevezett WADA hivatalnokai 2014. december 17-én látogatást tesznek moszkvai laboratóriumában, és elviszik az összes ott tárolt B mintát, hogy azok tesztelését az övénél némiképp megbízhatóbb műhelyekben végezzék el. A váratlan vizit rossz hírével néhány nap magányos tipródás után, december 12-én este végül felkereste az orosz sport irányításáért felelős miniszterhelyettest, Jurij Dmitrijevics Nagornihot. Megbeszélésükön Rodcsenkovnak talán nem is kellett különösebben ecsetelnie a probléma súlyosságát – ha tudniillik a B mintákat más laboratóriumban tesztelik, akkor még a végén kiderül, hogy nagyjából mindegyik gazdája kokszolt –; elvégre Nagornih volt az orosz államgépezet ama fontos csavarja, aki az orosz élsportolók tömeges doppingolását és a doppingolás nyomainak eltüntetését szervezte és irányította. Ő ne tudta volna!

Hát akkor hívjuk a varázslókat! – mondta ki ekkor Jurij Dmitrijevics a bűvös szót (volsebnyiki), és talán közben még a fejét is megvakarta a jeges moszkvai éjszakában. Hej, Gyed Maróz, hej, usánka, hej, podmaszkóvnüje vécserá!

Richard McLaren kanadai jogász és független szakértő – a WADA megbízásából készített, s két hete nyilvánosságra hozott – jelentésé­nek további részleteiből az is kiderül, hogy a „varázslók” az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat, az FSZB munkatársait jelentették. E részleteket sajnos nem tudjuk most ismertetni, pedig a történet valóban lebilincselő, és nem mentes bizonyos perverz, dosztojevszkiji esztétikától sem. (A szakemberek egy bizonyos Jevgenyij Nyikolajevics Blohin nevű FSZB-alkalmazott – az orosz élsport Winston Wolfja – gondos parancsnoksága alatt a következő pár éjszakát a B mintákat tartalmazó fiolák feltörésévél, és változatos forrásoktól beszerzett, ám doppingszermentes vizelettel eszközölt feltöltésével múlatták. Megbukni pedig csak azért bírt ez a gondosan eltervezett titkosszolgálati művelet, mert Rodcsenkov, aki a Rusada első embereként maga is az FSZB titkos alkalmazásában állt, az Egyesült Államokba szökött és kitálalt. Menekülését nemcsak leváltása motiválhatta, hanem az a szomorú tény is, hogy a Rusada két vezető beosztású tisztviselője nem sokkal korábban, úgyszólván ereje és egészsége teljében, váratlanul elhalálozott.) Most legyen elég annyi, hogy a McLaren-jelentés – és a 2015 és 2016 fordulóján, két részletben nyilvánosságra hozott, hasonló témájú Dick Pound-jelentés – nemigen hagyott kétséget: a tiltott teljesítményfokozó szerek használatát az orosz államgépezet nem pusztán eltussolta, hanem felügyelte és szervezte is.

Márpedig ha az orosz sportolók nem magánemberként, egyénileg doppingoltak, és a több száz minta, amelyeket a KGB segítségével manipuláltak, számos sportágból származott, s éveken át folyamatosan, rendszerszerűen elkövetett csalásra utalt, akkor ép ésszel aligha vélelmezhető, hogy a riói olimpián induló orosz sportolók között ne lennének – akár nagy számban is, akár 100 százalékban is – olyanok, akik a felkészülés során doppingvétséget követtek el.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság azonban nem az ebből a logikus következtetésből fakadó logikus intézkedést – vagyis az orosz olimpiai csapat diszkvalifikálását – hozta meg, hanem az imigyen előállt probléma megoldását a nemzetközi szakszövetségekre testálta; iránymutatásként pedig azt javasolta, hogy a korábban pozitív doppingteszteket produkáló orosz sportolókat lenne célszerű eltiltatni a riói indulástól. Ez az útmutatás nem csak gyávaságról árulkodik, de valószínűleg jogsértő is (hiszen a korábbi doppingvétségek miatti eltiltásokat a vétkes sportolók már letöltötték: most egy bűn miatt kétszer bűnhődnek). A nemzetközi szövetségek egy része követte ezt a javaslatot (a Nemzetközi Atlétikai Szövetség és a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség például egy az egyben kitiltotta az oroszokat), míg mások, például a cselgáncsosok erre nem voltak hajlandók. (Marius Vizer, a nemzetközi elnök leszögezte: „Az orosz sportolók jelenléte nagyon fontos, minthogy az Orosz Cselgáncs Szövetség a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség fontos tagja, és az orosz cselgáncs nagy szerepet játszik a sportág történetében.” Csak emlékeztetőül: e nemzetközi szövetség tiszteletbeli elnöke Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin.)

Hogy a NOB politikai döntést hozott, melyben merőben személyes elköteleződések – és ne mindjárt a korrupció szót használjuk itt – is közrejátszhattak, az már első ránézésre evidensnek tűnik. (Thomas Bach NOB-elnök például sikeres üzletember, akinek Oroszországban komoly üzleti érdekeltségei vannak.) Az is nyilvánvaló, hogy a NOB-tól, ami pont olyan, amilyen (pont olyan korrupt, átláthatatlan és kontrollálhatatlan), dőreség lett volna mást várni – a kudarc tehát intézményi is. De az is igaz lehet, hogy az ily módon előállt dilemmára nincs tökéletes válasz. Ha az oroszok jöhetnek, akkor az minden tisztán versenyző sportolónak azt üzeni, hogy a nemzetközi versenysport egy vicc, ahol az eredmények nem a pályán születnek, hanem valakik – a nemzetközi fehérgalléros bűnözés egy különösen jövedelmező szakágának reprezentánsai, meg különféle országok titkosrendőrségei – előre eldöntik őket. Ha nem jöhetnek, akkor – mivel a szankció nem egyéneket sújt egyéni vétkekért – előfordulhat, hogy doppingvétséget el nem követő sportolók is a kollektív büntetés áldozatául esnek. Továbbá: ha a korábbi doppingvétség a mostani kizárás kritériuma, akkor az miért csak az oroszokra vonatkozik? Mit keres Justin Gatlin a 100 méteres síkfutás indulói között? Ő azért versenyezhet, mert őt nem a KGB pesztrálta?

Ezeket a problémákat, ellentmondásokat jelen hozzászólásunk természetesen nem ambicionálja fel- és megoldani. Mindösszesen azt a kérdést tanácsos feltennünk, és azt is leg­inkább magunknak, hogy mi a lófaszt is fogunk mi nézni a következő három hétben? Az biztos isten, hogy nem azt, amit szeretnénk – vagyis egyenlő pályákon, mindenkire érvényes, egyenlő szabályok szerint versenyző fiatalemberek nemes, lebilincselő küzdelmét. De mennyire nem azt? Minden verseny cinkelt lesz, vagy lesz olyan döntő is, ahol tisztán indul mindenki? Azt mikor rendezik, és melyik diszciplínában? És a mi fiúnk, az ugye biztos, hogy nem szedett semmit? Hisz akkor nem tudnék neki drukkolni. Vagy tudnék? Inkább ne törődjünk semmivel, és kábítsuk el magunkat azzal, amivel most az oroszok védekeznek – hogy tudniillik mindenki doppingol, csak van, aki megbukik? Vagy akit megbuktatnak? A mi lányunkat?

Ne nézzék az olimpiát. Vagy nézzék, mi is nézni fogjuk. Szurkoljanak kedvenceiknek, hogy nyerjenek, meg azért is, hogy ne bukjanak le. De ha nézik, tudják azért, hogy hülyének vannak nézve. És még abban sem lehetnek biztosak, hogy mennyire.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.