A bontás kisebb nehézségekkel, de biztosan folyik. A kopaszok teljesítik tehát a küldetésüket, ebben komolyan sem a rendőrök, sem a Ligetvédők nem tudják őket akadályozni. Az ország szeme láttára – vonatkozó filmfelvételek tucatjaival van tele a sajtó ilyesmire fogékonyabb fele – mond csődöt velük szemben az állam, illetve az állam erőszakszervezete, a rendőrség. A kopaszfőnök az egyik felvételen tényleg úgy beszél egy alezredesi rangú, helyi parancsnokként szolgálatot teljesítő rendőrrel, mintha a seggéből rángatta volna elő, s az arányos rendőri reakció erre a film tanúsága szerint a meghunyászkodás.
S nincs ezen mit szépíteni: a dolgok jelen állása szerint csődöt mond a kopaszsereggel szemben a polgári tiltakozás is. Aki útban van, gyomron vágják, odabasznak neki egyet a kobakkal, aki illő távolságból pampog, kellőképp tiszteletteljes szavakkal, azt csak megfenyegetik: „megjegyeztem az arcodat, hőőőő”. A Ligetben rontva-bontva lesz, ezt a máig sem tisztázott státuszú kopaszkatonák garantálják.
Először volt a terrorveszély, nyilván. Orbán Viktor személyes rendőréből (már ez is milyen dolog) egyszer csak egy komplett másodrendőrség, mindenféle pluszjogosítványokkal felruházott különleges alakulat nőtt ki, tudniillik a TEK, amely ugyan időnként rátörte az ajtót ártalmatlan nyugdíjasokra, de egy darabig megmaradt a maga rendőri absztraktságában, kezdetben nem botlott beléjük lépten-nyomon a polgár. Aztán persze jött az ilyen-olyan fokozott terrorkészültség, s mint valami későbbi nagy terv gyakorlatán, hirtelen állig felfegyverkezve ellepték a fővárost, ott grasszáltak az utcán, ott voltak minden metróbejáratnál. De még erre is lehetett azt mondani, hogy tényleg lehet terrorveszély, hisz a párizsi merénylet után voltunk.
A TEK után is alakultak mindenféle hivatali nagyságok közfeladatúnak mondott magánőrségei (Kövér-gárda, Áder-gárda, Matolcsy-gárda), tulajdonképpen mind azért, hogy gazdáik kicsit kidughassák a fejüket a TEK szoros őrizetéből. Akármilyen sámfákkal, tomfákkal és sokkolókkal vannak is e testőrségek felszerelve, még jelen helyzetben is okkal látja őket bárki inkább szánalmasan nevetségesnek, mint a polgár hétköznapi létére permanens veszélyt jelentőnek. Holott létük eleve megkönnyíti a kopaszkommandó legitimációját. Ja, vannak ilyen gárdák, ha nem bántod őket, nem zavarnak. Ha nem vétesz a törvényeik ellen, békén hagynak.
De ezek farvizén érkeztek a kopaszok! S már teszik is a dolgukat, mindjárt az első adandó alkalommal egyszerűen leváltották a faszba a rendőrséget.
Ne legyen senkinek illúziója afelől, hogy ki küldte őket. Ki küldte őket a választási irodába, s most a Ligetbe. És főként miért.
A választási irodánál is voltak rendőrök, s ott is kevesek voltak. Arra nem lehetett őket használni, hogy ők állítsák meg Nyakót, a kopaszokkal meg dehogy mertek újat húzni – egyszerűen nem voltak jók senkinek, se a hatalomnak, se a polgároknak. Mert felülről kiiktatták őket. De ez a választási irodai cirkusz is absztrakt volt még mindig; egy politikussal történt, voltaképpen politikai ügyben. Így járt, vonogathatta vállát a polgár.
Ám a félrenézés e kényelmébe most belezavartak valamelyest e városligeti csaták. Ha csak sétálsz a Hermina úton, be sem kell menned, hogy lásd a több száz fős rendőri asszisztenciával kísért kopaszvonulást. De e helyzettel kapcsolatban sem lehetnek különösebb illúzióink, nem sétál minden magyar a Herminán, s pár száz ligetvédő nem a világ, Magyarország lakosságának nagy többsége még csak rokoni kapcsolatban sincs velük, nem ismeri őket, s leszarja, hogy az ő fáiért veretik magukat Orbán Viktor kopaszaival.
S elmúlik ez a kis ligeti cirkusz is, a kopaszok meg maradnak, hisz bizonyítottak. Az ország meg, amelyik simán végignézte, hogy valaki lebontja a demokráciát, annak a jelentőségét fel sem fogja, hogy mi az, ha valaki az államot is lebontja.
