Hétfőn délelőtt lemondott tisztségéről Robert Kaliňák, Szlovákia belügyminisztere. A politikus Robert Fico miniszterelnök mindenkori partnere, legközvetlenebb munkatársa, jobbik/ rosszabbik fele volt tíz éven – s az összes Fico-kormányon – át. Elhullása kétségkívül vezéráldozat, az utolsó szalmaszál, amelybe Robert Fico kapaszkodni próbál, hogy ideig-óráig (legalább addig, amíg az iratmegsemmisítők kipörgik magukat) megtarthassa a hatalmát.

De ez a jegyzet nem Szlovákia kormányzati és társadalmi válságáról szól.

Robert Kaliňák lemondását Robert Fico sem hagyhatta szó nélkül, hű társa eleste alkalmából hosszan beszélt a kialakult helyzetről, fényezte őt, szidta az ellenzéket, sajnálkozott a fiatal újságíró megölése miatt, a nyomozás folytatását ígérte, sőt, még intenzívebbé tételét, a társadalmi rend helyreállítását, a koalíciós kormányzás fenntartását, a kormányzati eredmények megőrzését. Beszélt a Jánosról meg a városról, az öreganyja térde kalácsáról. Tényleg csak egyvalami maradt ki megindult tirádáiból.

De ez a jegyzet nem Szlovákia kormány- és társadalmi válságáról szól. S különben is, önök már tudják, hogy mi maradt ki Fico szövegéből. Igen, a sorosozás. Robert Fico, ahogy fölült a Soros-vonatra, rögtön le is pattant róla, csak kipillantott az SNP téren összegyűlt, távozását követelő hatalmas tömegre egyszer, majd még egyszer, s már lenn is volt. Robert Fico a múlt hétfőn emlegette Soros Györgyöt.

Ehhez képest pénteken Orbán Viktor – Magyarország miniszterelnöke, aki olvas a jelekből – elmondta a véleményét a szlovákiai eseményekről. Elmondta bizony, elmondta úgy, hogy egy rohadt szava nem volt arról, hogy a szomszédunkban meggyilkoltak egy újságírót. Egy rohadt szava nem volt arról, hogy megöltek egy esküvőre készülő huszonéves fiatalembert és a hasonló korú jegyesét. Egy szava nem volt a gyászra, nem nyilvánított részvétet a tragédia egyik szereplőjének sem, nem tanúsított együtt-érzést sem az áldozatok családja, sem a pótolhatatlan veszteséget elszenvedő szomszédos ország iránt. Csak böfögött egy büdöset: Soros.

Egész pontosan a következőképp idézi az MTI Magyarország miniszterelnökét: „Az nem lep meg, amit látok, én régóta taposom ezt a szakmát, jelekből is olvasok.” Mi nem lepte meg ezt a tapasztalt államférfit? Hogy az Európai Unió egyik országában lelőnek egy oknyomozó újságírót, mert feltárni igyekezett a kormányzat és a maffia kapcsolatait, mert utánament az állami szintre emelt korrupciónak? Vagy az nem lepte meg, hogy az ország ezt nem tűrte, és kiment az utcára követelni a mindebben nyakig sáros kormány távozását? (A magyar sajtó állításaival szemben egyszer sem csak tízezren mentek ki: előbb majdnem 30 ezren, utóbb kétszer annyian.) Vagy az nem lepte meg, hogy Ficónak egy virtigli aktmodellje van olyan célokra, amilyenekre neki csak egy gázszerelője?

De Magyarország miniszterelnöke nem érte be ennyivel: „Soros György és szervezetei keze nyomát látom a szlovák eseményeken.” Mit is olvasott tehát ki a jelekből? Soros György vett egy puskát a szervezeteinek, hogy lőjék agyon a huszonéves újságírót, hogy aztán az így feltörő népharag elsöpörje Robert Fico kormányát, hogy ő telehordhassa négerekkel ezt fiatal, de máris sokat szenvedett kis országot? Ha ez így van, s ahogy a dolgok haladnak előre épp e percekben is Szlovákiában, épp itt az ideje felhúzni egy kurva nagy szögesdrót kerítést Pozsonytól Esztergomig a Dunán, s aztán hegyen-völgyön is át egész Ukrajnáig, mert amint Fico repül, a Soros csak úgy pumpálja majd be Szlovákiából a migránsokat ide is.

Magyarország miniszterelnökének a tragédia iránt mutatott – ne tévedjünk: a maga teljességében is kiszámított – közönye persze teljesen azonos tőről fakad Szlovákia miniszterelnökének hirtelen felindultságból elkövetett sorosozásával. Mindkettejükből a félelem és a rossz lelkiismeret beszélt. Ugyanis mindkettejüknek van jócskán félnivalója. Nem is csak a hatalmuk elvesztése miatt, de a felelősségre vonás egyre sűrűsödő árnyai miatt is. S aki olvas a jelekből, látja, jogos félelmek ezek.