Még az idézetek és a saját meglátások arányát mérő sublert sem kell igénybe vennünk, elég átfutni, hogy lássuk: Semjén 1991-ben a Pázmány Péter Hittudományi Akadémián úgy szerezte doktori címét, hogy disszertációjában nagyjából egyetlen saját gondolata nincsen. Forrásként jobbára enciklopédiákat meg összefoglaló, tudományos ismeretterjesztő munkákat használt, Glasenapp könyve például minden érdeklődő bölcsész alapolvasmánya volt akkoriban, pont ebből meríteni állati ciki, az volt már akkor is - nem kitenni az idézőjeleket meg lopás, ami a ciki egy másik, minőségibb kategóriája.
Semjén aztán az áltézis szárnyán a tudományos karrier váratlan magasságaiba emelkedett. Az esetet derék módon felplankoló hvg.hu kimutatása szerint Zsoltban, az egykori renegát trockistában ma nem csupán a teológiai tudományok doktorát és a diplomás szociológust, de - többek között - a Pázmány Péter Katolikus Egyetem címzetes egyetemi docensét, az MTA II. Filozófiai és Történettudományok Osztályának nem akadémikus tagját, a Filozófiai Tudományos Bizottság tagját, az "budai Egyetem címzetes egyetemi tanárát tisztelhetjük.
Hogy e titulusokból és fokozatokból mit köszönhet politikai szerepvállalásának, megállapíthatatlan. De úgy képzelnénk, az elején ez nemigen nyomott a latban, 1991-ben Semjén az Antall-kormány háttérgépezetének apró csavarja volt, a koalíciós partner KDNP nagy öregjeinek kifutófiúja. Hogy a Pázmány-akadémia minősítő bizottságának szimplán nem tűnt fel, hogy az általuk adható legmagasabb fokozatot ez a törekvő fiatalember szélhámozással nyeri el, vagy látták ők is, de nem akartak púposkodni - egyszer talán meggyónja valaki közülük, aki tudja.
Innentől kezdve viszont minden magától ment. A hittudományok Osztap Benderét - a doktori cím s az oklevél birtokában, melynek fejlécén nemcsak a 17. századi kitűnő ellenreformernek, a magyar katolicizmus sötét csillagának és a régi magyar irodalom egyik legnagyobb stilisztájának, a politikai és felekezeti ellenfeleit utolérhetetlen virtuozitással szidalmazó Pázmány Péternek a neve díszelgett, hanem az ugyancsak megfellebbezhetetlen tekintélyt sugalló "akadémia" szó - a poklok kapui sem állíthatták meg. Főművét először 1992-ben, az ELTE szociológia szakán, szakdolgozat formájában hasznosította újra; aztán amikor a nemzet a 90-es évek közepén végre leszámolt a sztálinista tudománypolitika örökségével és a bűnös "kandidátus" megjelölést a philosophiae doctor címre nevezte át, Zsolt az ősdolgozatot minden jel szerint automatikusan váltotta be a Pázmány-egyetem PhD-fokozatára.
Bár Semjén nemhogy kettő, de egyetlen címet sem érdemelne, mindkét érintett intézmény úgy tesz, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Sem a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (a hittudományi akadémia jogutódja), sem az ELTE nem óhajtja még csak vizsgálni sem ezt az ügyet.
Aminek csak az egyik oka lehet az, hogy nyilván száz és száz hasonló módon összeácsolt diplomamunka, disszertáció, kis-, közepes és nagydoktori, akadémiai értekezés pihen az ilyen-olyan diplomákat és címeket osztogató intézmények könyvtárában, megannyi felsőfokú végzettség és tudományos fokozat aranyfedezeteként. Tényleg méltatlan lenne most csak Semjént deresre vonni, ahogy igazságtalan lenne a sok hasonszínvonalú dolgozatért csak ezt a két intézményt kipécézni. De vizsgálatok nem azért vagy nem csak azért nem lesznek, mert Semjén esetének teljes feltárása, a következtetések levonása a tudományos minősítések hazai gyakorlatát is kompromittálná, és az senkinek nem hiányzik.
Az egyház nyilvánvaló politikai okokból falaz Semjénnek - ahogy abban sem nehéz felfedezni a politikát, Semjén sérthetetlenségének a jeleit, ahogy az ELTE nem létezőnek tekinti a szakdolgozat hitelességét kétségbe vonó kérdéseket. Addig, ameddig ebben az országban az egyetemek finanszírozásáról, a keretszámokról, arról tehát, hogy melyik felsőoktatási intézmény hány hallgatót vehet fel, s maradhat vagy nem maradhat életben, egyes-egyedül Orbán Viktor dönt, mint ahogy épp ezt teszi a napokban, addig a dilemma úgy is felmerülhet az ELTE vezetői számára: vagy Semjén, vagy az egyetem. Vagy mindkettő állva marad, vagy egyik sem.
Most nyilván a kádárizmust kéne emlegetnünk, az akkori szar dilemmákat, amelyeknek ez a mostani úgyszólván tökéletes replikája. Hisz ez az eset pompásan demonstrálja, miért vette saját kezébe Orbán a keretszámok meghatározását. Azért, hogy az egyetemek kellő együttműködési hajlandóságot mutassanak, ha arra adódik szükség. Hogy le legyenek nyomva bélyegnek.
Ha hagyják magukat.
