A szerk.

Április 4-ről szóljon az ének!

A szerk.

„Jó napot, elvtársak! Erőt, egészséget, vezérezredes elvtárs! Üdvözlöm önöket hazánk felszabadulásának 20. évfordulóján! Hajrá! Hajrá!”

E remek párbeszéd Czinege Lajos és a díszszemlére kivonuló katonák között – könnyű kiszámítani – 1965. április 4-én hangzott el. Nagy ünnep és szomorú nap is volt egyben: az utolsó évente megrendezett díszszemléje a Magyar Néphadseregnek. Túl drága volt vagy túlságosan Farkas Mihály nevéhez kötődött, ki tudja, biztos mindkettő közrejátszott abban, hogy innentől már csak ötévente tartottak katonai parádét a felszabadulásunk ünnepén – de az új rendszer sem tartott örökké. Nem, nem a rendszerváltozás söpörte el, a komcsiknak lett elege az egészből. Az utolsót 1985. április 4-én tartották, a 40. évfordulón.

E negyvenedik évfordulónak volt még egy különleges ünnepi mozzanata, igazi látványosság a Hősök terén. Táncosokkal, katonasággal, lovasokkal, hatalmas tűzijátékkal „megelevenedett a magyar történelem”. Az a magyar történelem, ami akkoriban számított aktuálisnak. Jött Szent István, dúlt a tatár, majd kitakarodott, dúlt a török, de az is kitakarodott, Dózsa népe, bontsd ki zászlód, felkelt Thököly, Rákóczi és Petőfi, majd ránk köszöntött a dicsőséges Tanácsköztársaság, Szamuely elvtárs beröccentette a páncélvonatot, Lenin csókoltatott mindenkit, hogy végül az egész nagy ezeréves igyekezetet megkoronázzák – s itt következett a meseszép tűzijáték – a bevonuló szovjet csapatok.

S jött ott akkor a Hősök terén dobtáras géppityuval Szergej, Iván, Nyikoláj, lángoltak a piros fejfák, jött Nagy Feró, Deák Bill Gyula, Varga Miklós, Tordy Géza, Bessenyei Ferenc és a Vörös Hadsereg keze által valóra váltották Dózsa, Rákóczi, Kossuth és Petőfi, Kun Béla és Szamuely Tibor nagy álmát, az áldott szabadságot. Mindezt természetesen Koltay Gábor rendezésében, nagy csinnadrattával és a KISZ KB finanszírozásával.

Koltay ekkor már túl volt az István, a királyon, tehát bizonyította a szakértelmét. Addigi állandó partnereit, Szörényi Leventét és Bródy Jánost ugyan nem sikerült megnyernie a produkcióhoz, de ez csak keveseknek tűnt fel, Victor Máté, az államrádió zenei vezetője volt a zeneszerző.

De most kapaszkodjon meg mindenki – már a korabeli kritika sem alélt el túlságosan ettől a szánalmas bolhacirkusztól. Sajtószabadságról éppen még nem lévén szó, nem annyira a tartalmi részének estek neki – az pont olyan volt, mint amilyet a KISZ megrendelt –, ám egy-két orgánum alig is palástolta undorát a művészi szempontok szerint kétségkívül értékelhetetlen, ám ostobán handabandázó produkciótól.

De hol van már a KISZ? Nem látjuk sehol. Viszont ha nem támadtak fel, akkor ki rendelte meg most Koltay Gábortól újra ugyanezt a produkciót, mint az 1956-os emlékév első nagyszabású eseményét? A „20 énekest, 50 lovast, 40 tűzzsonglőrt, 10 színészt és 200 táncost, valamint 200 kórusénekest felvonultató” előadást? Felesleges találgatni.

Hogy mire jó ez ma, azt se kérdezze senki. Csak nem képzeli bárki is, hogy a mai Itt élned, halnod kell ugyanaz a produkció lesz, mint a valahai, ami például minden világok legsötétebbikének (mondjuk jogosan) a Horthy-kort festette le, vagy amelyik egy vak hangot nem ejtett ’56-ról? Fenéket, most majd pont 1956-ban tör ki a tűzijáték, s hát a lovas tengerész fehér lovára is lenne egy szolidabb összegű fogadásunk. A két mű Trianon-értelmezésének (mert olyanja is volt a harmincegy évvel ezelőtti bemutatónak) különbözőségéről már ne is beszéljünk. Már most könny szökik a szemünkbe édes, szétszaggatott hazánk és a szent bércek láttán. Minderre garancia az alkotó személye. Koltay Gábor minden szembejövő kurzus rendelkezésére bocsátotta egetverő tehetségtelenségét – kért is belőle minden szembejövő egy kicsit, de aztán hogy, hogy nem, ott ragadt a Fidesznél.

S hogy a Fidesznél most valakinek eszébe jutott, hogy előrángassa őt a szemétből, az csak egyet jelent. Rövid üzenetet az istenadta népnek: basszátok meg a történelmeteket, az van, amit mi mondunk. Kenjétek a hajatokra a kultúrátokat, arra táncoltok, amit mi fütyülünk. Ez van vagy meccs!

Tele van plakátolva a főváros, június közepén nagy napra virrad Budapest. Visszatér a múlt, amit együtt terveztünk valamikor elhagyni örökre. Visszatérnek a gonoszok, vagyis azok már egy ideje itt vannak közöttünk. 1985-től még öt év kellett, hogy eltakarodjanak a komcsik a balfenéken. Öt év, micsoda luxus!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.