A szerk.

Az MSZP végórái

A szerk.

E heti lapszámunk számos oldalán nagy részletességgel számolunk be arról, hogy milyen folyamatok vezettek Bárczi-Botka László halva találásához, ezeket előre összefoglalva annyit árulunk csak most el, hogy nem a harc mezején omlott el ő, ellenberger gyilkos erőszak ölte meg László-Benőnket, a Radványi Sötét Erdő Demokratikus Pártjának jelöltjét a főagronómusi posztra.

Garantáljuk: mi sem lesz könnyebb beszámolóink olvastán, mint bizonyos külső kezek matatását felfedezni Botka kiszorítása mögött – és idősebb olvasóink bizonyára emlékeznek még olyan esetekre dinamikusan és szüntelenül fejlődő demokráciánk közelmúltjából, amikor pártjaink küzdelmének kimenetelét, hogy is fogalmazzunk csak, nem a nyíltszíni, férfias, kesztyű nélküli küzdelem döntötte el, hanem valamilyen váratlan külső rá- és behatás. Hirtelen Torgyán José ugribugri ambícióinak már-már kórosan rapid lelohadása ugrik be: midőn a – saját intellektuális és politikai lehetőségeit kétségkívül súlyosan, dimenziókkal elmérő – kisgazdavezér, a Fidesz nagyobbik koalíciós partnerének vezetője felemelte mutatóujját, már el is vezették rabláncon hű agrárállamtitkárát, Szabadi Bélát, majd pedig kilátásba helyeződött fiának ugyancsak rendőri vegzatúrája is. Az 1990 utáni magyar politikát végigkíséri a játszadozás a titkosszolgálatokkal és a titkos­szolgálati eszközökkel, ebben hol a szerveket használták fel (és ki), hol a politika és a szolgálatok közötti szürke zónában ügyeskedő, kirúgott vagy kiugrott szakelemeket. Ilyesfajta ügyekbe így vagy úgy mindegyik rendszerváltó párt belekeveredett – de a Fidesz mintha túl sokszor bukkanna föl a vélelmezhető megrendelői oldalon. A Torgyán-eset mellett az 1998-as megfigyelési botrány ugorhat be, aztán Dávid Ibolyáék kiiktatása, az UD-ügycsokor, vagy az ennek semlegesítésére szolgáló „kémper”, többek között Szilvásy György megvádoltatásával.

Ugyanakkor az is igaz lehet, hogy a Botka László megcsáklyázására és elsüllyesztésére irányuló külső erőfeszítések zátonyra futottak volna, ha a Magyar Szocialista Párt akárcsak minimális mértékű szervezeti, morális és intellektuális ellenálló képességet tanúsít. És tulajdonképpen egész álló nyáron át azon morfondíroztunk: vajon Botkának van-e elég ereje és elszántsága kitakarítani Augiász istállóját, messzire űzni a párt környékéről a homályos kötődésű, ilyen vagy olyan okokból a Fidesznek kiszolgáltatott, netán messzire, a legmesszebbre vezető felső kapcsolatokkal és titkosszolgálati bekötöttségekkel jó okkal gyanúba hozható elemeket? Illetőleg és még fontosabban: vajon a szocpárt lesz-e elég ostoba és önsorsrontó ahhoz, hogy Botkát lehanyatlani hagyja, ha egyszer nincs és nem is lehet helyette másik miniszterelnök-jelöltjük, pláne nem októberben, fél évvel a választások előtt, pláne úgy, hogy Botka eltakarítása (leváltása, lemondása, satöbbi) olyan blamázs lenne, amely számos hendikepjüket mintegy köbre emelve azonnal behozhatatlan hátrányba hozná őket? Elvégre Botkát mégiscsak 96 százalékkal választották a párt kongresszusi küldöttei miniszterelnök-jelöltnek bő négy hónappal ezelőtt. Mit gondolhatnak ezek az emberek most, és mit gondolhattak ez alatt a pár hónap alatt, amíg saját pártjuk vezetése látványosan bojkottálta Botka erőfeszítéseit, programját – ha épp nem ellene ment? Nem látták, hogy ja, Botka sem a lottóötös, de ha Botkának vége, nekik is végük?

És most látják?

Kérdéseinket aztán megválaszolta a hétfő. Szűk egy héttel az után, hogy Botka megtette az egyetlen épelméjű javaslatot – a közös listát – Orbán 2018-as legyőzésére, már repült is. Az, hogy ebben mennyi szerepük volt a javaslatot gondolkodás nélkül, visszakézből és látványosan elutasító kisebb ellenzéki pártoknak, a jóisten sem tudja, talán valamennyi, talán semennyi, és csak előre látták, hogy ez lesz – most mindenesetre az ellenpróba esélye nélkül mondhatják, hogy lám, az idő őket igazolta. Az ő nyakukba varrni Botka bukását ugyanakkor súlyos aránytévesztés lenne, különösen, hogy az elkövetők itt vannak a szemünk előtt. Ők győztek.

Most itt állnak, saját pártjuk saját kézzel előállított romjain, és titokban abban reménykednek, hogy ha le is csökkent valamennyire az áruk, de azért nem nullára: a nulla értékű szolgáltatásokért ugyanis egyáltalán nem fizet Orbán Viktor, ezt jól tudjuk róla; és miért is fizetne. Velük, az MSZP élőhalottjaival kéne kiizzadni a többi hajótöröttnek legalább azt, hogy az egyéni körzetekben ne indítsanak egymásra jelölteket: ha már a listás szavazatokért egymást kell gyepálniuk. A biztos recept az ellenzéki szavazók mozgósítására és a bizonytalanok legendás táborának megnyerésére! Minél fogva itt állunk mi is, és nagyon törjük a fejünket azon, hogy ki veri itt meg Orbán Viktort a 2018-as országgyűlési választáson.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le a figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.