S ezen egyértelműségnek köszönhetően világossá teszik, hogy e nevezetes dátumon – nem mellesleg több mint 27 évvel a rendszerváltás után – Magyarország állapotváltozáson ment keresztül: már más állapotok uralkodnak itt, mint a nyáron vagy 1990 óta egyfolytában. Mások, mint 1990 előtt.
E más állapotok pedig pontosan Magyarország miniszterelnökének említett kijelentéseiből következnek. Mindenki tudja, hogy mi történt Őcsényben, kiszúrták egy autó kerekeit, kövekkel betörték egy kisbusz szélvédőjét, s hangos szóval, szitkokkal tiltakoztak pár oltalmazotti státuszú menekült gyerek néhány napos helybeni üdültetése ellen. S mindenki tudja azt, hogy mit mondott minderre Orbán Viktor, azt tudniillik, hogy „nagyon helyes, hogy határozottan, hangosan és érthetően fejezték ki a véleményüket” az őcsényiek. Nem baj, hogy kívülről fújja az ország, azért tisztázzuk ezredszer is: határozottan = garázda módjára, rongálással, minden létező törvényt, még a Fidesz törvényeit is megszegve; érthetően = Magyarországon az erőszak, más javainak tönkretétele az érthető üzenet. Magyarországon tehát ez a miniszterelnök helyeselte ügymenet: kiszúrom a kibaszott gumidat, ha nem azt csinálod, amit én akarok. Lehet, ahhoz, hogy eztán így intézhesd a dolgaidat, még egy darabig kiabálnod kell közben, hogy migráns, migráns, migráns, de ki tudja, meddig, holnapig, valameddig, ameddig Magyarország miniszterelnöke úgy akarja. Esetleg egy idő után már mást kell kiabálnod közben, akármit, amit a szádba adnak. Vagy nem is kell kiabálnod semmit, csak kiszúrod valakinek a gumiját.
Nos, ez olyan állapotváltozás egy ország, egy nép életében, amire pusztán önvédelmi okokból mindenkinek reagálnia kell. Életstratégiát kell alkotni a Nemzeti Garázdaság Rendszerére, lehetőleg gyorsan, míg ki nem szúrja valaki a gumidat. Az efféle életvezetési kataklizmahelyzeteket az teheti elviselhetőbbé, megoldhatóbbá, ha az ember tudja, hogy nincs egyedül, családján, közvetlen övéin kívül is támaszkodhat földi és éteri erőkre, pártokra, egyházakra. A magyarországi politikai pártok szétverését, átállítását, tökéletes eljelentéktelenítését épp ezekben a napokban munkálja készre a Fidesz, dehogy a Fidesz, hiszen pont, hogy a Fidesz is beleértendő. Orbán Viktor azzal végzett először, s csak utána jöttek a többiek. Márpedig, ha valamelyikük nem szedi össze magát, vagy nem alakul ki egy teljes körű összefogás, s a jelek semmi effélére nem utalnak, akkor nem marad más külső kapaszkodó, felettes, nagyobb erősség a Nemzeti Garázdaság Rendszerében küszködő egyénnek, csak az egyházak. Amelyek ugyancsak Orbán sorsfordító kijelentéseihez képest határozzák meg magukat, vonatkozó gesztusaikkal távolról sem okozván meglepetéseket. S természetesen nem szolgáltatván könnyebbséget sem a rászorulóknak (akik éppenséggel egy országot tesznek ki ez alkalommal).
A legnagyobb magyarországi egyház főpapja egyszerűen felhúzza a nyúlcipőt, s menekül eszeveszetten, ha erről kérdezik. S jönnek helyette az ilyen szituációkban menetrend szerint és tökéletes biztonsággal megjósolhatóan előlépő Beér, Fabinyi, Székely püspökök, akik elmondják, hogy engedjük hozzájuk a menekülteket – ám ezen kiállásukban egyházuk vezetői, közszereplői, pláne szervezeti egységei közt követőjük nem akad, s a kispapság felől sem érkeznek ilyen hírek. Részükről annyi jut el a széles nyilvánosságig csupán, amit az őcsényi pap mondott a történtekről érdeklődő sajtónak: „Dolgom van, nem érek rá, különbe’ sem nyilatkozom.” Igen? És mi dolgod van, atyám? Mi más dolgod lehet?
Mindezek elég nyilvánvalóvá teszik, különösebben szervezetileg az egyházakra sem lehet számítani. Maradnak a teljesen egyéni elgondolások, a hazulról hozott önvédelmi módok, a személyes példa. Mellesleg így kedden estefelé ezekben sem dúskálhatunk, hirtelen csak eggyel szolgálhatunk, a mára hasadó hajnalban egy Simicska Lajos nevű polgár, meglehet ugyancsak más állapotban kiment az utcára Veszprémben, s a tulajdonát képező hirdetőoszlopokra ráírta az igazság mondjuk felét: Orbán egy geci. Ezzel sem megyünk sokra, hisz Simicskán kívül szinte senkinek sincs otthon a sifonérban, pláne kinn az utcán négy-öt hirdetőoszlopa, leginkább egy sincs.
De két lehetőség még mindig maradt túlélni a Nemzeti Garázdaság Rendszerét. Az egyik szerint be lehet állni még az utolsó sorokba ordítva menetelni, hisz akad itt még gumi kiszúratlan, van itt még szem szárazon! Nem kétséges, volt, van, lesz erre is jelentkező. A másik talán csak, hogy elhagyatottságában az embernek saját magában kell megkeresnie azt a jót, amely felülkerekedhet a benne élő és a belé szuggerált rosszon. S nem kell félnie, hogy egyedül marad.
