Az oázis

A szerk.

Lapzártánk idején, kedd délután kapta fel az internetes sajtó a G7.hu információit a Puskás Aréna (boldogult Népstadion) évi rendes költségeiről. Eszerint csak a gyöp locsolása 180 milliót kóstál évente a 190 milliárd forintból épült futballstadionban.

Vannak ennél vastagabb tételek is, meg nevetségesebbek is, de fenntartásra például 720 milliónál nem megy el több. Van ugyan egy másik hasonló nagyságú összeg üzemeltetésre is még márciusból, úgy 541 miska meg elugrik az ún. rendezvénytechnikára, de ez bagatell. Persze, könnyen kiszámolható, hogy hányadik (száz)milliárdnál járunk, pedig még nem is mondtuk, hogy a magyar futballvár esze, Szöllősi György (Orbán Viktor személyes főszerkesztője) is húz a cégével évi 5 millát, mert övé a Puskás név. Kié is lehetne másé? Holmi Puskásé? E szép összegekért ott áll magában Orbán mind közül legnagyobb piramisa, lélek az ajtón se be, se ki – de legalább esténként a díszkivilágítása beragyogja fél Zuglót. Indoklás: mert ez a stadion a nemzet büszkesége, azért világít mindig! Különben is, sokkal többen azokat a stadionokat sem látogatják, amelyekben tartanak is meccseket.

Mindennek fényében az is érthető, hogy a téma legfőbb tudósa, Szöllősi-Puskás az elmúlt napokban azt is bebizonyította ország-világ számára, hogy miért jó a hazának, ha a felcsúti focicsapat, a Puskás Akadémia (feltesszük, onnan is hasít valamicskét a névhasználatért) indul az Európa Liga nevű, másodlagos fontosságú kupasorozatban. Nos, azért, mert sok pénzt fordítottak rá, és attól oázis lett. Igen, ebben az oázisban lehet valami – testvérek között is majd’ hetvenmilliárd forint. Amikor a miniszterelnök úr megpihenne, betér ebbe az oázisba, és egyszerűen csak jól érzi magát. Elnézi a szépen nyírt gyöpön szaladgáló szépen nyírt fiúkat, és otthon van.

De nézzük, hogy hol is van otthon Magyarország miniszterelnöke? Ennek leghívebb bemutatásához kézenfekvő saját használatú futballcsapatát, a felcsútiakat választani. Az 1800 lelkes falucska focicsapata… jaj, dehogy az övéké, az egész országé, sőt egész Európáé, tessék megnézni a Bundesligát, hány felcsúti nevelésű sztár rúgja ott a bőrt, meg sem tudjuk számolni. Szóval ebbe a csapatba Orbán újbóli hatalomra kerülése óta annyi pénzt öntöttek, amennyiből a Lánchidat meg lehetne hosszabbítani a Fekete-tengerig. A többi magyar focicsapatot pedig szétosztották az üzlettársak és a legfontosabb csókosok között, mindegyik kapott mellé egy ménkű drága stadiont is, így amikor államtitkár uram csapata fogadja miniszterelnök úr csapatát, méltó körülmények nyílnak a vendéglátásra. Stadionja van konkrétan Mezőkövesdnek is, mondjuk, ha nem Focisztánban élnék, a Mezőkövesd a megye I.-ben játszana helyosztót a feljutásért, de ez más világ, itt Tállai András fiai ráhajtottak ugyancsak erősen az Európa Ligát jelentő bronzra.

De hogy’ nézett volna már ki, ha elviszik a szépen csillogó érmet miniszterelnök úrék elől? Nem is vitték. Amikor emiatt morgott valamit a mezőkövesdi tréner, amit úgy is lehetett fordítani, hogy a felcsúti fiúkat bizony külső erők tolták fel helyettük a dobogó legalacsonyabbik fokára (csak az érthetőség kedvéért: a Felcsútot a Mezőkövesd előtt), akkor jött az ország második számú oligarchája, Csányi Sándor vezette Magyar Labdarúgó Szövetség, és megbaszta kétmillió forintos büntetéssel az izgága trénert. És az indoklás hallatán áll meg teljesen az eszünk: sportszerűtlen magatartásért.

Ebben az elfuserált oázisban ugyanis az a sportszerű magatartás, ha a Főni nyer. Mindeközben a magyar labdarúgás nemzetközi szinten labdába sem rúg (egy egyenest biztos nem), kardhalakkal és széklábakkal felálló egzotikus országok verik rommá és a többi, és a többi… Fenn a székesfővárosban a Puskás Aréna világít, itt lenn a fatornyos budi mögött a kisöccse, a Pancho Aréna (Pancho volt állítólag Puskás beceneve a Realban, nyilván itt is leesik a névhasználati díj). Nézi Orbán, és örül a lelke, várja Szöllősit az elszámolással. Az egész Magyarország egy nagy oázis.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.