A szerk.

A Terrorelhárítási Központ már hétfő éjfélkor lezárta a környéket, azt hittük, azért, mert szerfelett aggódnak a miniszterelnök biztonságáért, amikor az a Millenárison megtartja "immár hagyományos" évértékelő beszédét. Valami ilyesmire is hivatkoztak, sok a fokozottan védett személy, nagy a gépkocsimozgás. Apropó, védett személy, Schmitt Pál a lezárás ellenére sem jött el, bátran a feleségét küldte maga helyett.

Az Országos Választási Bizottság (OVB) harmadszorra átengedte az - eddig - utolsó három fideszes népszavazási kérdést a tandíjról, a kórházi napidíjról és a vizitdíjról. A döntést többórás vita előzte meg, az előzmények ismeretében érthetően: az előző két menetben az elutasító OVB-határozatok az Alkotmánybíróságon (AB) landoltak, s a két testület között éles és elvi jogértelmezésbeli különbség alakult ki a kérdések népszavazásra bocsáthatósága miatt.

Csak január végéig marad, megjelenésünk napján már be sem megy a hivatalba az év elején leköszönt felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár, Dux László. Azért búcsúzott el, mert küldetését bevégezte, a gép forog, a spektákulum működik. Ő csak a felsőoktatás jogi szabályozási kereteinek megalkotásáig vállalta a feladatot, amit az új felsőoktatási törvénnyel nyélbe is ütöttek, úgyhogy részéről a fáklyásmenet.

Bár mondtak mindenfélét, még egy milliós tétel is elröppent a Kossuth téren, a tény az, hogy sokan voltak szombaton a Békemenetnek elkeresztelt kormánypárti tüntetésen. Többen, mint az utóbbi idők bármelyik tiltakozó felvonulásán - s ezzel a megmozdulás egyik célja - miszerint mutassuk meg "nekik", hogy mi is ki tudunk vinni az utcára ennyi meg annyi embert - teljesült is.

Baromzó! Ezt vésd jól az agyadba, a saját érdekedben! A magyar haza bátran módosít! Látod, hiába koptattad a szájad, hogy módosítani kell, ha akar a magyar módosítani, ha nem - ha egyszer a magyar módosítani akar, szuverénül, kétharmados akaratból, elsöprő, méltóságteljes vonulással, akkor módosítani is fog, és mindegy, hogy ez neked tetszik vagy nem tetszik!

A Malévnak vége. Nem csődbe ment, hanem fizetésképtelenné vált, felszámolják, megszűnik. Megtörtént, aminek már huszonkét évvel ezelőtt meg kellett volna történnie.

Orbán most megint kapott egy hónapot. Lapzártánk napján a jegybanktörvényt, a bírák idő előtti nyugdíjazását és az adatvédelmi biztos posztjának megszüntetését kifogásolta az Európai Bizottság: ezeket vagy helyreüti a mondott határidőn belül a magyar kormány (illetve hihető ígéretet tesz erre), vagy megyünk a luxemburgi székhelyű Európai Bíróságra. Ja - és addig pénzre, hitelre ne is számítsunk.

Ha nem tudnánk semmit a Trafó igazgatói pályázatának körülményeiről, és csak a beadott terveket meg a két induló munkásságát ismernénk, most, a döntés után azt mondhatnánk: nagy kár, hogy nem az intézmény korábbi, elismert vezetője, hanem az intézmény korábbi, elismert fellépője kapta a kinevezést.

Pillanatnyilag ott tartunk, hogy az is tisztázásra szorul, ki veszíti éppen el az illúzióit az LMP (melynek belső turbulenciáiról hátrébbi terjedelmes közelképpel szolgálunk) körül: a párt protagonistái vagy éppenséggel a szavazói, ne adj' isten a mezei szemlélő, az egyszerű választópolgár, aki hitte is meg nem is, hogy: lehet más a politika.

Az igazságszolgáltatás megbízhatóságára vonatkozó kérdést elvileg nem lehetne feltenni, de olyan országban, ahol számtalanszor csalatkoztunk már benne, nem lehet megkerülni mégsem. Csakhogy van itt még valami: az otthon szülés „ügye”.

Kilátásba helyeztek újabb demonstrációt, sőt márciusban sztrájkot, de valószínűleg ők sem gondolják komolyan, hogy akár ennek a mostaninak, akár a várható további megmozdulásoknak bármiféle következményük lehet.

A kormányfő elszántan védelmezi az egykulcsos adót. Ez lesz az utolsó, amit kienged a kezéből. Az egykulcsos adó az újjászervezett Magyarország alfája és ómegája, gazdaság- és egyéb filozófiájának kvintesszenciája, minek lényege a restek ösztönzése és az érdemdúsak jutalmazása, hogy aztán a munkaszerető populáció, nemzetünk élcsapata magával húzza a lemaradókat is.

Teljesen mindegy, milyen drámaíró volt Csurka István. Egyébként ügyes. A magyar nyelvű líra kétségkívül világszínvonalú, a próza versenyképes, a dráma – legyünk őszinték – hol van. Vagy hol volt, mert ráadásul az sem kizárható tökéletes bizonyossággal, hogy mindez nem múlt idő-e már.

Magyarország a demokratikus fordulat óta eltelt időben elvesztette a politikusaiba vetett bizalmát - ez olyannyira nem újság, hogy az előző választásokon már egy erre utaló jelmondattal (Lehet más a politika!) be lehetett kerülni a törvényhozásba.