A szerk.

Lehanyatlik

A szerk.

A Malévnak vége. Nem csődbe ment, hanem fizetésképtelenné vált, felszámolják, megszűnik. Megtörtént, aminek már huszonkét évvel ezelőtt meg kellett volna történnie.

Egyre kevésbé emlékszünk rá, de a rendszerváltáskor abban maradtunk magunkkal, hogy Magyarország áttér az egyetlen bizonyítottan működőképes gazdasági és társadalmi modellre, a piacgazdaságra. A váltás fájdalmas velejárója volt, hogy a piaci versenyben helytállni kényszerülő, ám arra nem képes vállalatokat el kellett adni vagy be kellett zárni. Mert amelyik állami tulajdonban marad, az továbbra is veszteséges lesz, és úgyis be kell majd csukni - amit jobb mielőbb megtenni, mert úgy olcsóbb.

Pofonegyszerű képlet, de a Malévre mégsem alkalmazták. Ha jött egy új kormány, rögtön a Malévot akarta megmenteni. Eddig sajnos rossz döntések születtek, és rossz embereket neveztek ki a vezetőségbe, de mi majd jókat fogunk. Amikor nem ment a bolt így sem, akkor az volt a baj, hogy megdrágult az üzemanyag, vagy épp visszaesett a légi forgalom. Nem venni, hanem lízingelni kell a gépeket. Nem, mégis inkább venni kellett volna. Transzatlanti járatokra van szükség. Dehogy, a regionális piacra kell koncentrálni. Eladni nemigen akarták, legfeljebb kisebbségi tulajdonost kerestek: hozzon pénzt, de ne pofázzon bele. A remek ajánlatokra remek kérők jelentkeztek. A Malév 35 százalékát 1993-ban megvette a szintén állami Alitalia, majd kisvártatva maga is csődbe ment, a magyar állam pedig 1997-ben visszavásárolta a részvényeket. Mire a cég többségét is hajlandó lett volna eladni az állam, már nem kellett senkinek, ömlött bele tehát továbbra is a közpénz. Azt már sose fogjuk megtudni, hogy a 2007-es privatizációkor az állam illetékesei mennyire hittek abban, hogy egy orosz szélhámos és a mögötte álló orosz állami bank tényleg képes lesz-e a Malév nyereséges működtetésére - vagy csak az érdekelte őket, hogy valaki takarítsa már el a csődtömeget. Kétesélyes az is, hogy a 2010-es visszaállamosítás oka politikai gyávaság volt, vagy a gázcsapot tekergető oroszok zsarolásának engedtek Oszkóék.

A Malév sok mindenre jó volt. Mindenféle hazafias demagógiának tudott tárgya és főszereplője lenni arról, hogy a nemzet a "nemzeti légitársaság" nélkül félkarú óriás, és a nemzet, ha a kezébe, ha valódi nemzeti kezébe veszi nemzeti társaságát, csodákat tesz majd vele. Miközben pompás alkalmat kínált a fosztogatásra is - és hogy a fosztogatók pártháttérrel működtek-e, vagy élelmes magánzók voltak, vagy mikor épp melyik, arról kérdezzék a jóistent. Emellett a Malév még arra is jó volt, és még milyen jó lesz, hogy az épp hatalmon lévők az előző garnitúrát köpködni, hovatovább fenyegetni, hovatovább "büntetőjogi következményekkel" fenyegetni tudják, okkal vagy anélkül. A demagógiának, a politikai szemfényvesztésnek és a közvagyon dézsmálásának nincs olyan melléküzemága, amire a Malév, úgy is, mint szimbólum, és mint konkrét gazdasági társaság, mint érzelem, és mint a kiválasztottak számára hozzáférhető mézcsap ne lett volna alkalmas.

Végül ezt is az Európai Unió oldotta meg helyettünk, amikor a tiltott állami támogatást visszafizettető határozatával tavaly év végén megpecsételte a cég sorsát. Nem a magyar adófizetőket sajnálták meg, hanem a liberalizált légi közlekedést, azaz a többi, tisztességesen működő társaságot védték meg attól, hogy az állami pénzekkel kitömött, tehát csalárdul játszó Malév tovább pusztítsa a piacukat. Így Orbánnak jutott az a szerep, hogy meghozza a jó döntést: kis szépséghibája a dolognak, hogy csak kényszer hatására tette. Ami speciel újabb huszonvalahány milliárdjába került a költségvetésnek - az új kormány ennyit rakott az elmúlt másfél évben abba a cégbe, amelyről csak a hülye nem tudta, hogy az Európai Bizottság el fogja kaszálni. Ennyibe került az, hogy Orbán a múlt pénteken azt mondhassa a közrádióban: nem én voltam, az unió volt.

De ezért már tényleg szólni sem érdemes, csepp a tengerben. És bizonyára lesz majd olyan történeti munka, ami összegzi, hogy hány százmilliárd forint közpénzt költöttünk el a nemzeti bajnokra. Gyanítjuk, lenne annyi, amennyiből a magyar állam minden repülni vágyó polgárának megvehette volna a jegyét - ajándékba.

Velünk ellentétben az Európai Unió továbbra is piacgazdaságban gondolkodik. Szép lassan a földi személyszállításban is beköszönt a liberalizáció: azaz az egyenlő pályák, egyenlő esélyek elvének érvényesítése. El kellene kezdeni gondolkodni arról, hogy milyen sorsot szánunk a vasúti, a buszos és a helyi közlekedési vállalatainknak. Keresünk nekik magánbefektetőket, amíg még lehet, vagy épp oly csúnyán végzik, mint a Malév. És nem marad utánuk semmi, csak adósság.

Figyelmébe ajánljuk

A MÁV finanszírozza az elavult iparvágány karbantartását a kínai cég számára

Vácon a gödi Samsung SDI-nak is dolgozó kínai hatterű CECZ cégcsoport az év elején jelentette be, hogy szeretné, ha a város déli részén lévő, mintegy húsz éve nem használt iparvágányt újra üzembe helyeznék. Úgy tűnik, kérése meghallgatásra talált: a munkálatok megelőzték a kormányhivatal és az önkormányzat közös bejárását. A karbantartás költségét a MÁV állja.