A szerk.

A kívülállók bálja

A szerk.

Magyarország a demokratikus fordulat óta eltelt időben elvesztette a politikusaiba vetett bizalmát - ez olyannyira nem újság, hogy az előző választásokon már egy erre utaló jelmondattal (Lehet más a politika!) be lehetett kerülni a törvényhozásba.

Némileg érthető e bizalmi deficit, hisz a választók az elmúlt húsz év alatt gyakorlatilag felélték a készletet, kipróbáltak mindenkit, egyeseket többször is. Ha személyekre lebontva nézzük, a legnagyobb bizalomvesztést Gyurcsány Ferenc szenvedte, nagyobbat nyilván csak Orbán Viktor fog - hisz tőle oly sokan vártak valamit. A pártoknál még szomorúbb a kép, se szeri, se száma a hajdan erős, mára nem is létező formációknak (nem egy közülük ciklusokon át kormányzott).

Mindazonáltal e bizalmi válság semminemű befolyással nem bír az államiság alapjaira nézve, nem írja felül a demokratikus játékszabályokat: a köztársaság működése változatlan marad, nem civilekre, hanem hivatásosokra bízza a politikát. Orbán Viktor - bármennyire is üldözi a népharag - normális esetben nem kisbőrönddel fog iszkolni a kietlen határban a felbőszült atyafiai elől, hanem a következő választásokon leváltja valaki. A Fidesz helyére egy másik párt vagy valamiféle pártszövetség, engedjük meg, a legszélesebb "pártok feletti" koalíció, egy szerfelett terebélyes olajfa kerül.

De bármennyire terebélyes is e haszonnövény, a képviselői tetőtől talpig politikusok lesznek - már jelen állapotukban is azok, csak még tagadják, mert úgy tudják: Magyarország elvesztette bizalmát a politikusaiban. Ha elvesztette, elvesztette. Erre aligha az a megoldás, hogy keres helyettük civileket, akik majd ügyesen helyettesítik őket. Az ilyesmi éppen nem demokratikus szokás, inkább szimpla hazugság legtöbbször, például a nettó kádárizmus utolsó miniszterelnöke, Lázár György volt műszaki rajzoló. Ne már! Ilyenformán csak egy megoldás kínálkozik: visszaszerezni a bizalmat, minél gyorsabban. Alakuljon párttá mielőbb, akinek az a célja, álljon ki és mondja el a magáét, aki be akar kerülni a törvényhozásba, lépjen elő, aki le akarja váltani a rémes Orbánt. De elsősorban szerezzen bizalmat magának: a politikát arra játsszák.

Mármost e bizalom-visszaszerzési menet aligha járható le vadromantikus eszmék útmutatása szerint. Pláne azért nem, mert a politikai beszédek valós tere ma nem a parlament, hanem a lehető legnagyobb nyilvánosság. S ez az egyik döntő tanulsága e szívünknek oly kedves, operaház előtti megmozdulásnak is: nem a foghagymaszakkör erőltetett jópofáskodása és Orbán Viktor közül kell a választópolgárnak 2014-ben ráböknie valamelyikre. Belátva, hogy most a minél szélesebb körű összefogás demonstrálása volt a cél, s egy ilyen széles merítésben ezerféle szempont lehetséges, például az is, hogy a legtöbb bizalmat elvesztő politikus ne álljon ki a színpadra, nos, pillanatnyilag ez rendben is van. De a következő tüntetés már üres lesz politikai alternatíva nélkül - mert bármennyire tetszik is, az nem alternatíva, hogy "Orbán, takarodj!", az csak egy korai lépés valaminő lehetőség felé. Hogy tehát a választópolgár a jogos indulatainak pillanatnyi levezetésénél többet is kapjon tőletek, ellenzékiek, civilek, engedjétek beszélni a politikusokat, mert különben mindig azok maradtok, amik most: kívülállók.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.