"Igaz, hogy olyanok vagyunk, mint a birkák. De ha a birkák megindulnak, eltapossák a pásztort" - nyilatkozza, ki hinné, név nélkül egy mezőgazdaságban alighanem felette jártas szocialista képviselő, jellemezvén a pártja és pártjának kormánya közti viszonyt. Az a megfejtés, miszerint tűrjük, tűrtük, ameddig tűrhettük, de mindjárt az asztalra csapunk, és megmondjuk a kormányfőnek, hogy mit csináljon, hogy ki az úr a háznál és egyáltalán... feltételezéseink és információink (effélékkel van tele a sajtó) szerint alighanem közel áll a valósághoz.
A szállongó sajtóhírek szerint a szocialista párt csendes erős emberei első lépésben a kormány átalakítását várják el a miniszterelnöktől, hallani lehet távozó kancelláriaminiszterről, kommunikációért felelős államtitkárról, külügyminiszter-cseréről. Csupa olyasmiről, ami akár döntően is befolyásolhatja az ország közeljövőbeni haladási irányát, ha tetszik, a reformfolyamatokat. Tegyük gyorsan hozzá, hogy az alig megkezdett reformfolyamatokat.
E téren mindjárt két lehetőség is kínálkozik, Gyurcsány bizalmi embereinek pártnyomásra esedékes levétele, illetve a ciklus közbeni miniszterelnök-csere (az már egyszer bejött). A párt békétlenjeinek motivációja világos, a publikált felmérések a béka segge körülire lövik be a párt és a kormány népszerűségét. Ennek jelentőségét közel három évvel a következő parlamenti választások előtt természetesen ki-ki ízlése, illetve politikai tapasztalatai szerint ítéli meg. Úgy tűnik, párt és kormányfője jócskán eltérően.
Tehát mi van, ha az emberei (ha még ugyan vannak, vagy vannak, de inkább ne lennének, mint Szilvásy) mennek - képes-e a szocpárt a sajátjaiból olyan erőket a helyükre állítani, akiről a köz elhiheti, hogy hitelesen vihetik tovább Gyurcsány reformjait (hisz ő így marad; feltesszük, a programjával)? Az új fellépők nem e program ellenében próbálják-e majd az elveszettnek hitt népszerűséget visszaszerezni? Ám minthogy a kormányzás eddig szocialista részről Gyurcsánynak és körének volt kiadva, bevalljuk, nem látunk a jelenlegi szocialisták közt hirtelenjében mozgósítható miniszteriális tömegeket.
És ha tényleg elsöprik a pásztort? Az előbb említett kapacitáshiányból fakadhat-e alternatív program, amit a gyurcsányi helyébe lehet állítani, és kihúzza az országot távolról sem vidám helyzetéből? 'szintén szólva ilyet sem láttunk, hallottunk még (ez különben max. az ellenzék dolga lenne). Egyébiránt ilyesmi híján csak az történne, ami négy éve: félidőben miniszterelnököt cserélnek, ez már egyszer úgyis bejött. Az ismeretes második szereposztás szerint alighanem Kiss Péter jönne, és az még hagyján, hogy azt se nagyon tudjuk, hogy ő kicsoda is, de tegye fel a kezét, aki sejti, néhány, minden bizonnyal rokonszenves általánosságon kívül mi van a fejében erről az országról? Hogy szerinte annak hogy kéne kinéznie - mondjuk, három vagy öt év múlva? Nem becsülnénk le a szocpárt regenerációs képességeit, de e váltás perspektívái korlátosak: kihúzni Kiss-sel valahogy a választásokig, addigra csak sikerül összekalapálni valamiféle programot. Aminek meggyőző ereje még akkor is kétséges lenne, ha olyan jónak nézne ki, mint egy Schaffhausen. Olyannyira kétséges, hogy megítélésünk egyből buktával szolgálnák fel.
Márpedig, ha mindez így van, éppúgy, mint múlt heti leiratunkban az SZDSZ-nek, ezen a héten a szocialistáknak sincs választásuk. Vagy hagyják Gyurcsánynak, hogy legalább megkísérelje végigcsinálni reformelképzeléseit (és ahhoz leginkább csak együttműködőn javító elképzeléseiket teszik hozzá), vagy készülnek a párt választások utáni, vélhetően hosszúra nyúló, újjá(régivé)építésére. Ám ekkor bízvást okkal mondhatnánk el, hogy ismét eltelt egy ciklus, ami alatt nem történt semmi, de semmi Magyarország helyzetének javítására. De ez a semmi legalább nagyon-nagyon sokba került: pénzben, illúzióban, félbehagyott tervekben. S ehhez az árhoz képest Orbán Viktor, úgy is, mint patás ördög, már szinte smafunak tűnik.
