A szerk.

Csak szavazz!

A szerk.

Vasárnap, június 13-án az Európai Parlamentbe választ képviselõket Magyarország. Úgyszólván mögöttünk a választási kampány, hallottunk eleget harangozni a dologról. Szembesülhettünk mindenféle találgatásokkal: ki nyer, ki veszít, kinek jó az alacsony részvétel, kinek nem. Szögezzük le gyorsan, az országnak az a jó, ha mindenki elmegy, hiszen nagyon nem mindegy, kik képviselik hazánkat az Európai Unióban (nem beszélve a képviseleti demokrácia honi állapotáról).

Következésképp az alacsony részvétel senkinek sem jó. Ugyanakkor a választási kampány tapasztalatai azt mutatják, mégis vannak, akiknek nem az a legfontosabb, hogy mi lesz Strasbourgban, hanem az, hogy saját belpolitikai céljaikat mi módon tudják jobban érvényesíteni az európai választásokon. Nincs mit szépíteni, a történet eddig (és még kábé június 14-ig) tisztán a hazai politika némileg szûkös mezsgyéjén játszódott, ami alól - tetszik, nem tetszik - a szavazó sem vonhatta ki magát. Mivel a listák adottak, mégis el kell fogadnunk, hogy a pártok a legjobb (erre a célra legalkalmasabb) erõiket jelölték - ennyi tellett tõlük. Minthogy az efféle alkalmasságokról eddig mélységes csend volt, s még azt se tudjuk, hogy a listalakók közül ki hány nyelvet beszél, a döntés megmarad a pártszimpátiák, a belpolitikai következmények s a csatlakozási folyamat tapasztalatainak keretei közt: ebben kell szétszálazni választói lehetõségeinket. Mérlegelni kell, hogy adott esetben egy párt egy szem európai képviselõje mit tehet odakint a hazájáért, s ez hogyan aránylik ahhoz a politikai tõkéhez, amit általa a szervezete nyert. Magyarán: mi a fene lesz megint a kis pártokkal, hisz a nagyok úgyis túlteszik magukat a dolgon, alakuljon bárhogy is az eredmény (második lesz a Fidesz), gyõztesnek hirdetik magukat. Mióta nyilvánvaló azonban, hogy a magyar politikai élet ilyen ijesztõen - de nem menthetetlenül, nem visszafordíthatatlanul - kétosztatúvá vált, tudnunk kell, a további (európai szintû) demokratikus fejlõdés biztosítékaivá az épeszû kis pártok váltak. Nagyon kevés ilyet ismerünk. A distinkció megkerülhetetlen, hiszen attól még, hogy valamely formáció kicsi, lehet nyugodtan elmeháborodott, mint azt az esetek többsége igazolja. Mi körülbelül két elfogadható kis pártot ismerünk, a rendszerváltókat. Az MDF-et és az SZDSZ-t. Bár mind a kettejükkel szemben vannak bizonyos kifogásaink, mi az SZDSZ-re szavazunk.

S noha Dávid Ibolyáért nyilván nem rínánk teli a zsebkendõnket, nehezen tudunk olyan jobboldali szavazót elképzelni, aki önként mond le a választási lehetõségérõl: márpedig ha ezen utolsó szalmaszál is elúszik, vége a konzervatív alternatívának, mennek õk is a Fideszbe, és politikailag annyit érnek majd ott, mint a többi keresztény legényegylet.

A baloldalon június 13. után is marad választási lehetõség, a mi szempontjaink tehát egészen mások. Mi tekintettel lehetünk arra is, hogy szerintünk ki képviseli legmegfelelõbben hazánkat az Európai Unióban.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.