Következésképp az alacsony részvétel senkinek sem jó. Ugyanakkor a választási kampány tapasztalatai azt mutatják, mégis vannak, akiknek nem az a legfontosabb, hogy mi lesz Strasbourgban, hanem az, hogy saját belpolitikai céljaikat mi módon tudják jobban érvényesíteni az európai választásokon. Nincs mit szépíteni, a történet eddig (és még kábé június 14-ig) tisztán a hazai politika némileg szûkös mezsgyéjén játszódott, ami alól - tetszik, nem tetszik - a szavazó sem vonhatta ki magát. Mivel a listák adottak, mégis el kell fogadnunk, hogy a pártok a legjobb (erre a célra legalkalmasabb) erõiket jelölték - ennyi tellett tõlük. Minthogy az efféle alkalmasságokról eddig mélységes csend volt, s még azt se tudjuk, hogy a listalakók közül ki hány nyelvet beszél, a döntés megmarad a pártszimpátiák, a belpolitikai következmények s a csatlakozási folyamat tapasztalatainak keretei közt: ebben kell szétszálazni választói lehetõségeinket. Mérlegelni kell, hogy adott esetben egy párt egy szem európai képviselõje mit tehet odakint a hazájáért, s ez hogyan aránylik ahhoz a politikai tõkéhez, amit általa a szervezete nyert. Magyarán: mi a fene lesz megint a kis pártokkal, hisz a nagyok úgyis túlteszik magukat a dolgon, alakuljon bárhogy is az eredmény (második lesz a Fidesz), gyõztesnek hirdetik magukat. Mióta nyilvánvaló azonban, hogy a magyar politikai élet ilyen ijesztõen - de nem menthetetlenül, nem visszafordíthatatlanul - kétosztatúvá vált, tudnunk kell, a további (európai szintû) demokratikus fejlõdés biztosítékaivá az épeszû kis pártok váltak. Nagyon kevés ilyet ismerünk. A distinkció megkerülhetetlen, hiszen attól még, hogy valamely formáció kicsi, lehet nyugodtan elmeháborodott, mint azt az esetek többsége igazolja. Mi körülbelül két elfogadható kis pártot ismerünk, a rendszerváltókat. Az MDF-et és az SZDSZ-t. Bár mind a kettejükkel szemben vannak bizonyos kifogásaink, mi az SZDSZ-re szavazunk.
S noha Dávid Ibolyáért nyilván nem rínánk teli a zsebkendõnket, nehezen tudunk olyan jobboldali szavazót elképzelni, aki önként mond le a választási lehetõségérõl: márpedig ha ezen utolsó szalmaszál is elúszik, vége a konzervatív alternatívának, mennek õk is a Fideszbe, és politikailag annyit érnek majd ott, mint a többi keresztény legényegylet.
A baloldalon június 13. után is marad választási lehetõség, a mi szempontjaink tehát egészen mások. Mi tekintettel lehetünk arra is, hogy szerintünk ki képviseli legmegfelelõbben hazánkat az Európai Unióban.
