A szerk.

Nem két fillér

A szerk.

Ismét lelketlen demagógok támadják a magyar demokrácia alapintézményeit. Most például sokallják azt a rongyos háromszázmilliót, amennyiből az ország, különösen annak felelős pártjai, legfőképpen pedig a soraikból rekrutált delegáltak a külföldön szavazó pár ezer állampolgár voksának tisztaságát hivatottak ellenőrizni - természetesen pártközi keretekben, lehetőleg bizniszosztályon.

 

Pedig az igény érthető, elvégre a gonosz erők a legutóbbi országos voksoláson is elcsalták a választást. Pedig akkor még nem is szavazhattak a külföldön élő magyarok. A tét, mondanunk sem kell, óriási. A 732 európai parlamenti helyből 24-ről döntenek a választók - a külföldön szavazni kívánó 2415 ember akár 0,01 képviselői helyről is dönthet. Egyébként is: a demokrácia nem két fillér, jegyezte meg az ügyre reagálva Herényi Károly, sőt nem is két tallér, hogy vele együtt mintegy Tyukodi pajtást is zárójelbe tegyük.

Mondjuk ki végre: ha egyszer szavazni akarnak a szerencsétlenek, hát lelkük rajta, szám szerint mind a 2415.

Sokan pedzegetik: talán egyszerűbb és olcsóbb lett volna kifizetni a szavazni szándékozók repülőjegyét. Ők elfelejtik, hogy ezt a lakosság többsége sosem bocsátotta volna meg: nem elég, hogy külföldön él a rohadék, még a repülőjegyét is fizessük neki!

Ezzel szemben a honi pártdelegáltak helyébe bárki képzelheti magát - és Pomáz helyett ezúttal mehet Malajziába, s ehhez elég, ha belép a Magyar Nemzeti Szövetségbe, a Munkáspártba vagy az Emese Álma Polgári Körbe.

Nem az a kérdés tehát, hogy megúszhattuk volna-e olcsóbban - átvitt értelemben semmiképpen sem. Nem is az, hogy mennyi ideig kell még (egy kis ideig) elviselnünk a Bánk Attila, Hegedűs Lóránt-féle politikai hullák csekély értelmű locsogását a tévében (ez most tényleg mellékes, utána sem lesz különb) vagy hogy meddig látunk majd jelentősen ostoba pártreklámokat a tévében (már nem sokáig - legalábbis egyelőre). Hiába véli úgy a külső szemlélő: itt mindössze egy közepesen ismert, a külvilág számára nagymértékben jelentéktelen (ám szívünknek annál kedvesebb) k.-európai kisállam politikai erői vetélkednek néhány (mindenképpen törpe, kisebbségi) helyért, miközben nyilvánvaló, hogy megválasztott véreinknek vajmi csekély befolyása lesz az európai ügyek alakulására. Nem, kérem. Itt a dolgok mozgatóereje egész más - immáron mindkét nagy politikai erő ama tévképzet rabja, hogy a június 13-i választások eredménye komolyan (rövid távon is!) befolyásolja majd, hogy ki irányítja azután ez országot. Mondjuk, már ősszel. Mélyen hisznek abban is, hogy hitük már maga is társadalmi tényként, anyagi erőként fungál, a kimondott szó beteljesül, remény és para egyaránt valóra válik. Minden reggel felébrednek, s nem zavarja őket, hogy kezük a biliben.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.