Próbáljuk meg mi is belőni a vasárnap várható eredményeket. Módszerünk egyszerű és nagyvonalú: ellenzéki győztest csak abban a körzetben tételezzünk, ahol az MSZP és az SZDSZ együttes támogatottsága nagyságrendekkel nagyobb, mint a kormányoldalé. Ahol a Fidesznek - de még az ellenzéknek is - csak pár százalékos az előnye, az a választókerület a Fideszé. Eszerint a kormánypártok 57 győztes jelölttel számolhatnak, ami kevés ahhoz, hogy a Magyar Köztársaság miniszterelnökét újabb négy évig Orbán Viktornak hívják.
De ez csak játék a számokkal. Hogy valósággá váljék, ahhoz minden olyan választónak, aki az első körben a kormányváltásra szavazott, újra be kell húznia az ikszet az ellenzéki jelölt nevéhez.
Annál is inkább, mert semmilyen matematikai módszerrel nem lehet kiszámítani azt, hogy az emberekre miként hat mindaz, ami április 7. óta az országban zajlik. Hogy Orbán Viktor megpróbálja a maga javára fordítani a kedvezőtlen helyzetet, önmagában rendjén van - ezzel mindenekelőtt választóinak tartozik. Ám ha ezt úgy teszi, hogy a múlt hét végére munkahelyeken, iskolákban, templomokban, otthonokban olyan légkör alakult ki, mintha Magyarország a polgárháború szélén állna, megbocsáthatatlan. És ne higgye azt senki, hogy vasárnap után ez majd egy csapásra megváltozik.
Az, amit Orbán Viktor a múlt héten produkált, valójában nem meglepő: annak a folyamatnak a logikus következménye (de korántsem a végállomása), amely során a Fidesz az elmúlt négy évben a saját hatalma erősítése érdekében előre megfontolt szándékkal gyöngítette és próbálta ellehetetleníteni a demokratikus berendezkedés olyan fundamentumait, mint az Országgyűlés, az igazságszolgáltatás, a közpénzek ellenőrizhetősége. Ez nem is vezethetett máshová, mint a Testnevelési Egyetemre és a Kossuth térre: oda, hogy Orbán Viktor esetleges választási vereségét nemzeti tragédiaként tüntesse fel, és - úgymond a haza megmentése érdekében - hiszterizálja híveit, és megfélemlítse elutasítóit.
Holott április 7-én, a demokratikus választások első fordulójában csupán az derült ki, hogy hárommillió ember a következő négy évet nem Orbán Viktorral képzeli el.
Miként két héttel ezelőtt, úgy most sem árulunk zsákbamacskát: Orbán Viktor és Kövér László pártját el kell küldeni a hatalomból. Tudjuk, ez nem minden esetben állítja könnyű döntés elé a liberális szavazót. De nincs mese, dönteni kell. A kérdés az: ki alakítsa meg az új kormányt? A mai Fidesz, amely az egykor oly sokunknak kedves pártból 2002 áprilisára a parlamenti demokrácia sírásójává vált? Vagy a mai MSZP, amelyre sokan változatlanul gyanakodva tekintünk, de amely 1994 és 1998 között az SZDSZ-szel együtt egyszer már úrrá tudott lenni egy (akkor gazdasági) válsághelyzeten?
A Narancs válasza egyértelmű: a demokratikus Magyar Köztársaság érdeke előbbre való egykori szimpátiánknál, hajdani előítéleteinknél, mostani fenntartásainknál. Április 21-én el kell menni szavazni, és hét helyen a szabaddemokrata, a többiben pedig a szocialista jelöltet támogatni.
Annak, aki akarja, április 22-től újra lehet nem szeretni őket.
