„Aki segítségre szorul, az kérni szokott udvariasan, persze konokul, kitartóan, de mindig csak kérni, sohasem követelőzni, és végképp nem fenyegetőzni – fűzte tovább gondolatait Kövér –, fenyegetőzni az ember általában az ellenségeivel szemben szokott, azokkal szemben, akit barátul akar megnyerni, ritkán. Itt van egy személyes, pszichés probléma, amivel én a magam részéről nem tudok mit kezdeni.”
Kövér házelnök nem eltorzult arccal, fröcsögve mondta mindezt, hanem kisfiús szerénységgel, visszafogott hangon beszélt végig. Analizált! Még szerencse, hogy dr. Kövér jogi doktor és nem lélektanász, különben könnyen bajba kerülhetne, amiért nyilvánosan értekezett egy közszereplő „pszichés problémáiról” – mint 2002 tavaszán az a neves magyar pszichiáter, akitől egy egész szakma határolódott el, majd a bíróság marasztalta el, amiért a Népszavában nyilvánosan lamentált Kövér labilis, paranoiába hajló állapotáról. Úgyhogy mi most ettől a vonaltól inkább eltekintünk, bár a házelnök gondolatfutamai – jobb értelmezési keret híján – gyakran csábítanak távdiagnózisra.
A kérdés azonban továbbra is áll – figyelembe véve Szijjártó Péter külügyminiszter vonatkozó Facebook-bejegyzését, amely az ukrán politika gyalázásában (elfogadhatatlan hangnemben beszélnek Magyarországról, köszönetet egyszer sem mondtak, provokálnak, befeketítenek), ha lehet, Kövérnél is továbbment –: mi a baja Zelenszkijjel Kövérnek? Vagy Szijjártónak? Vagy éppen Orbán Viktornak, akinek a házelnök és a külügyminiszter is, a többi beosztotthoz hasonlóan, valójában csupán a médiuma?
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
