E tudásunk amúgy a magyar sajtó még agyon nem csapott részének – többek közt az Átlátszónak, a Direkt36-nak meg a mi lapunknak – köszönhetően már eddig sem volt csekély, a képletet egészen jól értettük. Jó pár kisebb-nagyobb vidéki városunkban a helyi közvilágítás megújítására fordítható uniós pénzeket egy bizonyos cégnek kellett elnyernie: ennek érdekében megkártyázták a tenderek kiírását. Ez az örök nyertes vállalat nemcsak, hogy jó előre tudott a pályázatokról, hanem sok esetben saját maga írta azokat, de legalábbis olyan paramétereket rakott/rakatott beléjük, amelyeknek csak az ő ajánlata felelt meg. De előfordult az is, hogy ugyanaz a személy konkrétan a tendert kiíró és az azt megnyerő oldalon is fontos poszton bukkant fel. Ez a vállalat arról is gondoskodott, hogy az önkormányzatok más ajánlatokat is kapjanak, de ezek az ajánlatok mind rosszabbak legyenek az övénél. A cég mindezek tetejébe silány munkát végzett, a közvilágítás sok helyen rosszabb lett nem csak az ígértnél, de a korábbinál is. Nemegyszer már az sem volt egyértelmű, hogy egy-egy városnak valóban szüksége van-e a közvilágítás kicserélésére (pláne egy sötétebb szisztémára). Ennek a cégnek sokáig az egyik haszonélvezője a kormányfő veje, Tiborcz István volt.
Ezt nagyjából tudtuk eddig is.
Ám ha a megvilágítás (csippent a szemével, nevet – a szerk.), amelyben az OLAF-jelentés e jól kitervelt szélhámozást bemutatja, nem is mondható mellbevágóan újnak, az ügy újabb részleteinek pár dimenzióján azért érdemes elméláznunk. Igen nehéz ellenállni először is egyfajta esztétikai borzongásnak. A „nemzeti tőkésosztály” megteremtésének közelképe, a megvalósítás részletei – a hazugságok, a fenyegetések, a kényszerítés módszerei, a nyilvánvaló törvényszegések, a tételes jog, s ezzel a másik ember és a közösség mély megvetése – súlyos émelygést, netán erős dühöt váltanak ki a szemlélőben. Aljas, pénzéhes, a saját hatalmuktól megrészegült emberek művelnek gonosz dolgokat, és közben magasról tesznek minden írott és nem írott normára, de még arra is, hogy ezt mindenki körülöttük jól látja, még a látszatokra is – ez az új nemzeti tőkésosztály, és persze a Nemzet Első Tőkésének mórese.
De ha e picsogáson túllépünk is, ugyancsak elgondolkodtató az, hogy az OLAF vajon miért épp a választások közeledtével látta jónak előrántani a Tiborcz Istvánhoz, Orbán Viktor vejéhez, következésképp Orbán Viktorhoz kötődő ügyet. Miért nem rántott elő más, ugyancsak súlyos, sőt, súlyosabb összegeket involváló tolvajlásokat? Miközben ezek a visszaélések úgyszólván valós időben, de legalábbis az elkövetési időhöz képest nem túl nagy késéssel többé-kevésbé nyilvánosságra kerültek a hazai sajtóban.
Van az a válasz erre a kérdésre, hogy hát, így sikerült, ebben az ügyben épp ennyi idő alatt forgott ki a revizorok munkája. Aztán biztos van egy másik válasz is, ami még ennél is igazabbnak tűnik, csak az nem elég kontúros. E szerint az OLAF-jelentés színtiszta politikai ügy, jelzés, amiről csak annyit lehet tudni, hogy az unió általános irányából érkezik, de azt nem, hogy pontosan honnan. A tartalma pedig ez lehet: elég volt, és mostantól a fejre megyünk. Az OLAF-jelentés és a belőle kerekedő nemzetközi botrány Orbán Viktor közelgő, negyedik ciklusa külső mozgásterének nagyságára vonatkozóan is adhat némi támpontot. És végül: lehet, hogy az EU jogi értelemben eszköztelen Orbán ellen, lehet, hogy csak annak akarja magát mutatni – de ezzel akkor is és jól kiszámítottan eszközt ad azok kezébe, akik Orbánt valóban meg tudják buktatni.
Ami rögtön el is vezet minket harmadik tanulságunkhoz. Azt, hogy hány önkormányzat hány választott képviselője és tisztviselője tudott arról vagy működött közre abban, hogy a kormányfő veje (basszus, a veje!) kiürítse a településük zsebéből az uniós támogatásokat, majd a sajátjába pakolja, sajnos nem tudjuk személyre bontva, név szerint megmondani. E végzetes döntéseket a polgármester, a képviselő-testület többsége, valamely önkormányzati, sőt az önkormányzattal csak szerződéses kapcsolatban álló nem önkormányzati lebonyolító cég is meghozhatta, illetőleg ezek (majdnem) tetszőleges kombinációja. De a felelősség pontos kiporciózása talán nem is olyan fontos jelenleg. Hisz ezek mind fideszes arcok, akik most – ha részt vettek a döntésben, ha nem, ha húztak belőle személyes hasznot, ha nem – a következő helyzetben vannak. A településükön eléggé sötét van, és ezt nem lehet a lakosságnak nem észrevennie. Hisz nekimegy a lakosság a falnak! Ennél fogva nem hazudhatják, hogy az Elios lámpái fényárban fürdetik utcáikat. Sötétben nem lehet jól falazni Orbánnak. De nem lehet nem falazni sem: nem mondhatják azt, hogy ja, kedves helyi választópolgárságom, értsed légy szíves meg, hogy Orbánnak a nemzet megmaradásának, a nemzet alapos, magasztos át- és felnemzetiesítésének érdekében volt muszáj a fényt, hát, lecsökkentenie kissé.
Egyes, az Eliostól sújtott településeken az emberek a rossz közvilágítást még a közúti balesetekkel is összefüggésbe bírják hozni. Amiben vagy igazuk van, vagy nincs. Ezt nem tudjuk. De azt igen, hogy a választás az egyéni kerületekben fog eldőlni.
