A szerk.

Elröpült a néhány nap...

A szerk.

Kedden délben sajtótájékoztatót tartott a Demokratikus Koalíció, mely alkalom végül is azzal vívta ki helyét a sajtóban, hogy az állami hírügynökség - bár akkreditálta magát, s fogyasztói felé is jelezte megjelenését - egy vak hangot sem ejtett az ott elhangzottakról. Mondhatnánk, hogy nem kell ezen annyira felkapni a vizet, s szóljon, aki mást várt az MTI-től, de mindez jóval kevésbé érdekes, mint ami a sajtótájékoztatón ténylegesen elhangzott.

Gyurcsány Ferenc pártja, a DK ugyanis egy - a nagyközönség számára feltétlenül - új forgatókönyvet vezetett itt elő Lázár János hírhedt londoni útjáról, ahol a Miniszterelnökség vezetőjének azt a tudományos összeget sikerült elbokáznia, ami az origónak szemet szúrt, s a magyar bíróság - igaz, egyelőre jogerőtlenül - el is ismerte érdeklődésük jogosságát. (Az origo főszerkesztőjét is épp kedden rúgták ki.)

Az óvatosan duhaj DK persze minden állítását gondosan kérdő mondatokba bugyolálta, de ettől az óvintézkedéstől azért még állítások maradtak azok a talpukon.

Így a kérdés eddig ugyebár úgy hangzott valahogy, hogy hogy a manóba is fájhatott egy millába két éj szállásköltsége Lázárnak Londonban? (A sajtóban azóta is folyvást szereplő kétmilliós összeg egy-egy olaszországi és svájci vendégéjszakát is magában foglal.) Illetve kikkel is osztotta meg a miniszterelnöki miniszter bizonyára fejedelmi budoárját, s milyen alapon? Utóbbira kaptunk is valami hivatalosféle magyarázatot, hogy tudniillik a stábjának egy-egy tagját vitte magával, tolmácsolni. Az Országgyűlés honlapjának vonatkozó adatközlése szerint Lázár társalgási szinten beszél angolul, s középfokon németül, így a dolog érthetőnek mondható, hisz okkal feltételezték, hogy Lázár a recepción esetleg összekeveri a suite kifejezést a suit kifejezéssel, s ahelyett, hogy elkvártélyoznák, megruházzák (jó, fel). Ebben a felruházásban lehet is valami, hisz a DK szinopszisa szerint shoppingolni volt Londonban a gépkocsizó vadász.

Ám e sajtótáj után a kérdés már nem ez, hanem az, hogy mi igaz abból, hogy... és itt vérlázító dolgok sora következik. Mi az igaz abból, hogy az állítólag méregdrága Crowne Hotelban szállt meg? Mi az igaz abból, hogy azért ment, hogy Budapestre csalja Cameron miniszterelnököt, vagy legalább kieszközölje, hogy nevezett fogadja Orbánt? Mi az igaz abból, hogy a kint töltött három napját nekivadult bevásárlásra fordította? Mi az igaz abból, hogy nem tudta vagy meg sem próbálta elintézni említett küldetését? S tényleg Szijjártót kellett utána kiküldeni, hogy hozzon össze legalább egy audienciát a főnöknek? S mi az igaz abból, hogy Szijjártó is ugyanabban a luxushotelban pecózott ottléte alatt?

Igazak-e ezek a kérdésekbe csomagolt állítások, vagy nem azok, mindegy is: Lázár beismerte, hogy bűnös, és nem történt semmi. Nem is fog.

Hogy is történne? Hiszen azt például, hogy miben is bűnös, azt rohadtul nem ismerte be Lázár. A kérdő formák használatának célravezetőségéről meg legyen elég annyi, hogy Orbán Viktor kormánya eddig még egyetlenegyszer sem válaszolt a neki feltett kérdésekre, kivéve természetesen, amikor Obersovszky Pétertől érkeztek ezek a kérdések. (Hogy sikerült? Tényleg ilyen emberfeletti munka volt? Számíthatunk a folytatásra? Satöbbi.) Visszafizetett a költségvetésnek majdnem kétmillió forintot, a nyavalya se tudja, miért? Azért talán, mert nem sikerült elintézni a főnöki vizitet, pedig ő is de szeretett volna a Crowne-ban pöfizni? Vagy miért? S ez tényleg így megy, csináltam valami disznóságot, beadok egy szolidabb összeget, és kéretik mindenkinek mélyen kussolni a dologról? Mit gondol Lázár János erről az úgymond visszafizetésről? Ez szerinte a törvényes eljárás? S ki szerint az még?

Arról a Lázár Jánosról beszélünk, aki meg akarja mondani másoknak - adott esetben demokratikusan működő civil szervezeteknek -, hogy kitől és mennyi pénz illeti meg őket. Arról, igen, aki teljes hatalmával beleállt a Norvég Alap elleni aljas hadjáratba. Aki ezek szerint úgy van vele, hogy a pénzt adja csak mindenki neki, aztán, ha nagyon ég a ház, néha-néha visszacsorgat belőle pár forintot, oda, ahová jónak látja, a többi meg kell szállásra, oszt' jónapot.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.