A szerk.

Falmelléki dallamok

A szerk.

A magyar uniós elnökségről szóló plenáris vitát ugyan lapzártánk után rendezik (amikor ezt önök olvassák: rendezték) az Európai Parlamentben, de Orbán Viktor reakciója a korábbi szereplései alapján előre kisakkozható.

Annál is inkább, mert a vita előtti napon, kedden tartott kétórás nemzetközi sajtótájékoztató kitűnő főpróbának bizonyult a miniszterelnök számára.

A kormányfői stratégia igen egyszerű: a szélesebb, főleg a külföldi közönség által kevéssé ismert ügyeknél mellébeszélni vagy szemrebbenés nélkül lódítani, a kínos kérdéseket semmitmondó, de erőteljes és magabiztos tereléssel gyorsan rövidre zárni, a jól ismert témák­nál viszont bő lére eresztve, az ellenoldali nézőpontok esetenkénti megértő tudomásul vételével a folyamatos konstruktív vita, a megegyezésre törekvő magatartás látszatát kelteni. És ami minden esetben Jolly Jokerként alkalmazható: a saját álláspontjának jövőbeli igazolását sulykolni (lásd még az itthoni hívek menetrendszerűen ismételt frázisát, mely szerint „Orbánnak nem igaza van, hanem igaza lesz”).

A sajtótájékoztatón Orbán használta valamennyi kommunikációs trükköt. A „modellváltott” – magyarán a Fidesz-klientúra etetésére ellopott, és fideszesíteni óhajtott – egyetemek esetleges visszatérését az Erasmus-programba azzal intézte el, hogy erre vannak elképzelések, de ha az unió miatt ez nem jön össze, akkor sincs baj, mert kormánya az Erasmus pótlására „nagyon sikeres” hazai programokat indított. Nos, elegendő néhány oldallal előrébb lapozni annak belátásához, hogy ebből nagyjából semmi nem igaz. Sőt éppen az Európai Bizottság lehet az, amelyik inkább a saját szigorú feltételein túllépve elfogadja Orbánék felemás módosításait, de csakis azért, mert nagyobb felelősséget érez a magyarországi egyetemi hallgatók esetleges leszakadásáért, mint Magyarország miniszterelnöke. (Kedden ez nem került szóba – miért is került volna –, de nagyjából hasonló volt a dörgés a tanárok béremelése körül is; annak mielőbbi teljesülését ugyanis, szemben az itthoni propaganda győzelmi jelentéseivel, sokkal inkább szorgalmazta az unió, mint a minduntalan újabb cselekkel előhozakodó magyar kormány.)

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.