A szerk.

Falmelléki dallamok

A szerk.

A magyar uniós elnökségről szóló plenáris vitát ugyan lapzártánk után rendezik (amikor ezt önök olvassák: rendezték) az Európai Parlamentben, de Orbán Viktor reakciója a korábbi szereplései alapján előre kisakkozható.

Annál is inkább, mert a vita előtti napon, kedden tartott kétórás nemzetközi sajtótájékoztató kitűnő főpróbának bizonyult a miniszterelnök számára.

A kormányfői stratégia igen egyszerű: a szélesebb, főleg a külföldi közönség által kevéssé ismert ügyeknél mellébeszélni vagy szemrebbenés nélkül lódítani, a kínos kérdéseket semmitmondó, de erőteljes és magabiztos tereléssel gyorsan rövidre zárni, a jól ismert témák­nál viszont bő lére eresztve, az ellenoldali nézőpontok esetenkénti megértő tudomásul vételével a folyamatos konstruktív vita, a megegyezésre törekvő magatartás látszatát kelteni. És ami minden esetben Jolly Jokerként alkalmazható: a saját álláspontjának jövőbeli igazolását sulykolni (lásd még az itthoni hívek menetrendszerűen ismételt frázisát, mely szerint „Orbánnak nem igaza van, hanem igaza lesz”).

A sajtótájékoztatón Orbán használta valamennyi kommunikációs trükköt. A „modellváltott” – magyarán a Fidesz-klientúra etetésére ellopott, és fideszesíteni óhajtott – egyetemek esetleges visszatérését az Erasmus-programba azzal intézte el, hogy erre vannak elképzelések, de ha az unió miatt ez nem jön össze, akkor sincs baj, mert kormánya az Erasmus pótlására „nagyon sikeres” hazai programokat indított. Nos, elegendő néhány oldallal előrébb lapozni annak belátásához, hogy ebből nagyjából semmi nem igaz. Sőt éppen az Európai Bizottság lehet az, amelyik inkább a saját szigorú feltételein túllépve elfogadja Orbánék felemás módosításait, de csakis azért, mert nagyobb felelősséget érez a magyarországi egyetemi hallgatók esetleges leszakadásáért, mint Magyarország miniszterelnöke. (Kedden ez nem került szóba – miért is került volna –, de nagyjából hasonló volt a dörgés a tanárok béremelése körül is; annak mielőbbi teljesülését ugyanis, szemben az itthoni propaganda győzelmi jelentéseivel, sokkal inkább szorgalmazta az unió, mint a minduntalan újabb cselekkel előhozakodó magyar kormány.)

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.