Fazék alámerül

A szerk.

Az SZDSZ lapzártánk utáni napon nevezi meg jelöltjét az egészségügyi miniszteri posztra, valamint a környezetvédelmi miniszter utódját. Vagy csak az egyiket. Vagy egyiket sem.

Az új minisztereknek gratulálunk, és sok sikert kívánunk államigazgatási munkájukhoz. Fodor Gábor, úgy érezzük, nem veszíthet, és mi sem veszíthetünk Fodor Gáborral. Ha valaki, hát Fodor tud megálljt parancsolni a környezet romlásának, a globális felmelegedésnek, az Északi-, Déli- és számos más sarkok elolvadásának, a fajok pusztulásának. Még egy jelölt lehet hozzá hasonlóan alkalmas - természetesen a jelenleg miniszter Persányi Miklóson kívül -: az ismeretlen, aki esetleg helyette kapja meg a tárcát.

Fodor jelölésének hírét az élővilág számos képviselője visszafogott bizakodással nyugtázta, lapunknak több, magát megnevezni nem kívánó, a kihalást fontolgató species is úgy nyilatkozott, hogy megvárják a szimpatikus miniszter első intézkedéseit, "az ipart visszaadni utána is ráérek". A szkeptikusok ezzel szemben nem hiszik, hogy Fodornak kiérlelt programja lenne a tárca vezetésére, ráadásul egyszer, 1993 táján már próbálkozott a liberális párt zöld identitásának felépítésével, eredmény nélkül. Kérdésünkre egy, a lábasfejűek osztályába tartozó és szintén névtelenséget kérő forrásunk ("ha muszáj, írják oda, hogy a Fazékkal beszéltek") kifejtette: "Nézzék, a bioszféra egyes számítások szerint 3,5 milliárd éves, de csak ha azt nézzük, hogy a szárazföldi hajtásos növények megjelenése óta is eltelt több mint 400 millió esztendő, azt kell mondjam, ezt a két és fél évet is ki fogjuk bírni. De miért a mi rovásunkra játsszák le folyton a pártbeli meccseiket?"

Mindenesetre mielőtt kirúgnák Persányi Miklóst, esetleg szólni kéne, hogy miért teszik vele ezt. Ha másnak nem is, neki mindenképpen. Az új miniszter (bárki lesz is az) a zöld szervezetekkel való fokozott együttműködést ígéri, és ez jó, nem is volt helyes, hogy az eddigi környezetvédelmi miniszterek bemutatkozó sajtókommünikéjüket rendszeresen a Zöld szervezetek - egy rakás fos címmel tették közzé. Fodor miniszteriális programja még a tárca alá tartozó különféle hivatali alrendszerek - nemzeti parkok, vízügyi és környezetvédelmi igazgatóságok és felügyelőségek - megrendszabályozását helyezi kilátásba, amit lapunk szívből támogat. Valamint az eddig a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium fennhatósága alá tartozó pénzalapok, például a megújuló energiaforrásokra félretett elszipkázását. Ez utóbbiból Fodor pártbeli támogatói - a Szadi B-közép - rögvest arra következtettek, hogy a Kóka-Fodor-meccs majd a kormányban folytatódik, ha már kedvencük hajlandónak mutatkozik a kormányzati szerepvállalással semlegesíteni magát a pártmegújulásért vívott, egyelőre befejezetlen harcban. Ám ez elég ostoba és gyerekes magatartás, feltéve, hogy a cél nem a liberális párt szétverése.

Az új egészségügyi miniszter minden számítás szerint Horváth Ágnes, a tárca eddigi államtitkára lesz. Esetleg valaki más; Somody Imrétől dobnánk egy hátast, de lehet, csak nem olvastuk el az álláshirdetés apró betűs részét, miszerint a sikeres pályázat feltétele az, hogy valaki részese legyen egy állami milliárdokat felemésztő, félresikerült egészségügyi modellkísérletnek, amelyre az Állami Számvevőszék is terjedelmes jelentésben húzza rá a vizes lepedőt. A Budai Gyermekkórház igazgatója is szokatlan választás lenne, tegnap még tüntetek a saját kórházam bezárása ellen, ma meg én zárom be, ezt sokáig kéne azért magyarázni. Ezenkívül még tudunk egy titkos jelöltről is, negyven év körüli, férfi, és Kóka protezséje, de a nevét elfelejtettük. Az új miniszter előtt mindenesetre hatalmas feladatok tornyosulnak! A lassan odakozmáló egy biztosító-több biztosító pitét kell majd kirántania a koalíciós sütőből. Szerintünk menni fog: nagyjából marad a nemzeti kockázatközösség, s az alapcsomagra csak a tébénél lehet majd szert tenni; a kiegészítő biztosítások piacára meg be lesznek a magáncégek eresztve. Ez körülbelül az egyetlen olyan megoldás, ami komolyabb koalíciós súrlódások nélkül kijegecesedhet, és így mind a két párt eldicsekedhet avval is, hogy neki lett igaza. És mire eljutunk oda, hogy akkor mi is jár majd az alapcsomaggal, és mit biztosít a több biztosító, az egészre nem figyel majd senki. Mi ennek az új miniszternek is jó egészséget, jó munkát kívánunk!

A többiek meg menjenek nyaralni!

Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.