Most még lélegzet-visszafojtva figyel az ország, elvégre mindannyian tudjuk: miénk a legjobb pályázat (Gyárfás projektvezető megmondta), s már csak ármánnyal veheti el tőlünk a Platini elnök. A kandidatúrát futballbőrbe kötöttük, Simonyi magyarűrhajós az égből, Puskás Öcsi egyenesen a mennyből üzen - a pályázat forgatókönyve szerint egy fényes csillagon pihen, és azt mondja: "Jól csak a szívével lát az ember!" Esetleg azt, hogy: "Német brikett? Nézzenek be a jövő héten!" Szavaikat felváltva tolmácsolja a méltán sorsüldözött, ám poliglott Demcsák Zsuzsa és Lakat T. Károly, a nemzet mulattatója. Esélyeinket növeli, hogy nálunk nincsenek oly nagy futballbotrányok, mint Olaszba' (mér', futball van?), ezzel szemben a sötét, bunkó futballhuligánok közti vetélkedőben kétségkívül partiban vagyunk.
De maradjunk csak a számoknál, fussuk át, hogy mibe is kerül (illetve került volna) nekünk mindez. A projektre eddig úgy egymillió eurót költöttünk, ezt állítólag összedobták a támogató cégek. Ám a teljes összeget korántsem lehet csak úgy összekalapozni: az előzetes kalkulációk, 2005-ös árakon 160 milliárd forintnyi kiadással számoltak, amelynek több mint egyharmadát (61 milliárdot) állta volna az állam - jelenleg amúgy sincs jobb dolga. A maradék jelentős részét az önkormányzatok - mintha ők sem a mi adónkból gazdálkodnának.
Sose higgyünk az előzetes becsléseknek; ezeket többnyire szétszórt emberek számolják ki, hol ezt, hol azt felejtik el, de legfőképpen két dologgal állnak hadilábon: hol is lakunk mi, s melyik évet írjuk. Hiszen 2007-ben már 300-400 milliárd forintnál tartunk, s az infrastrukturális beruházásokkal együtt a teljes összeg - Kóka miniszter merőben informális véleménye szerint - elérheti akár az 1000 milliárdot is. Még egyszer: ennek a nagyobb részét a büdzsé állná (de kik költenék el!) - miközben a kiadások kétséges megtérülésének csak a messzi utókor lehetne tanúja. Azt már tudjuk, hogy az UEFA maga is beszáll majd' 10 milliárd forint erejéig, ezért gyakorlatilag kibérli a stadionokat, így övé a teljes jegy- és reklámbevétel.
A magyarok kárpótlásként a rendelkezésre álló négy-öt hét alatt jól lehúzhatnák az itt lófráló futballbolondokat (jut belőlük naponta 200 ezer), s mikor mindenki hazament, el is gondolkodhatnának azon, mi a fenét csináljanak a győri, székesfehérvári, debreceni, noch dazu, a budapesti UEFA-kompatibilis stadionnal. Az esztelen pénzszórásnak vannak más módozatai is, de még - a lehetőség szerint völgyhíddal kombinált - autópálya-építés esetén is úgy történik a közpénzek jelentős részének magánjövedelemmé (meg egy kis pártpénztári bevétellé) konvertálása, hogy közben - ha mérhetetlenül alacsony hatásfokon is - valami olyasmi is elkészül, amit még sokáig használnak hazánk polgárai. Csak vesztenivalónk van - ám nem mindegy, hogy csupán egy újabb illúziót, vagy súlyos százmilliárdokat veszítünk-e.
