A hvg.hu azzal vádolja Magyarország államfőjét, hogy lopta a kisdoktori értekezését. A vád bizonyításául elérhetővé teszi mindkét írásművet – a kép elég meggyőző. Nem nagy ügy, hamis diplomák, álbizonyítványok, más neve alatt futó művek, szóval ilyen szerzői jogi disznóságok rendszeresen fordultak elő a világban, s fordulnak elő napjainkban is, még akár a politika legfelsőbb köreiben is. Az eddigi tudásunk az volt a dologról, hogy Németországban nem lehet megúszni az ilyesmit, Ukrajnában meg lehet – Európa attól Európa, hogy nem tűri meg a szellemi tulajdon sérelmeit sem.
A magyarországi ellenzék, amennyire tőle csak telik – tehát halkan, de viszonylag egyhangúlag –, követeli az államfő lemondását, vagy legalább az ügy aprólékos kivizsgálását. Igazuk van, Schmitt Pál mondjon le – tesszük hozzá, pusztán a miheztartás végett. Hogy ne hallgassunk.
Mert egyébiránt úgy hisszük, Schmitt Pál nem fog lemondani. Miért tenné, Orbán Viktor nem mondta neki. Orbán Viktor nem mondott semmit. A magyar államiság e szimbólumát, ím ily rútul mocskolják, vagy ellenkezőleg, ekkora gazság derül ki róla, s a miniszterelnöknek nincs egy szava róla. Nos, mindebből jó okkal következik, hogy Schmitt Pál marad.
Hivatala már cáfolt is, e szerint jaj, dehogy történt itt lopás, csak Schmitt és Nikoláj Georgijev (az eredeti mű eredeti szerzője) „személyesen, jól ismerték” egymást, és „több résztéma megbeszélése során együttműködtek”. Ez annyira hamis, akkora ostobaság két öt éves eltéréssel publikált mű esetén, hogy már teljességgel a szürreáliák mezejére tartozik, s épp ezért, innen következhetne az önfeledt marháskodás.
Hogy volt-e benne helyesírási hiba, mert ha nem, akkor nem is Schmitt írta, vagy Georgijev tanulmánya alighanem fertőző volt, Schmitt Pál tehát nem lopta, csak valahogy elkapta tőle… Voltaképpen jól is esik – megint, nem először, sőt újra és újra – röhögni ezen a pojácán, de a gúnykacaj csak ideig-óráig feledteti a tényt, hogy Schmitt Pál alávalósága távolról sem marad következmények nélkül.
Schmitt Pál vágja ugyanis csak igazán bóvliba ezt az országot, nem a Fitch Ratings. Hisz a hazugság, a lopás immár az államiságunk szimbólumáig ér, innen már nincs fölfelé, csak lefelé van. Mindaz a sár, amit ez az ügy is kitermelt, elkezd szépen lecsorogni előbb Schmitt lábszárán, aztán szépen végig az egész hóbelevancon, s nem fog megállni a lakások küszöbénél sem. Úgy fogunk eztán élni, hogy az első közülünk elcsórt valamit, aztán letagadta, s majd, amikor eljönnek az ünnepeink, kiáll elénk, és beszédet kanyarít a ránk váró feladatokról, meg a becsületről. Tiszteleg a zászlónk előtt.
Ha neki lehet ebül szerzett holmija, kinek nem? Annak, akinek esetleg nem hagyják. De próbálni bárki megpróbálhatja, aztán csak sikerül valahogy: a recept, a minta mindenesetre előttünk áll; szegény fejünk.
| A Magyar Narancs korábbi írásai Schmitt Pálról A szerk.: A létező szotyializmus |
