A szerk.

Felkaptatni a meredeken

A szerk.

„Nem örülök annak, ha a kamarát megpróbálják berángatni az aktuálpolitikai harcmezőre. A kamara a legkülönfélébb politikai érzületű vállalkozókat tömöríti, nem szerencsés bármelyik politikai erőhöz túl közel kerülni” – mondta két évvel ezelőtt lapunknak Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke, és ha ehhez még hozzátesszük, hogy immár húsz éve ő az elnök, még azt is gondolhatnánk, hogy súlya van a szavai­nak, az MKIK pedig a hazai vállalkozások érdek­érvényesítésének legfontosabb fóruma.

Lehetséges, hogy máshol így is fest a dolog – ahol a kamara független, tagdíjakból működő testület, és ahol tagnak lenni dicsőség –, de nálunk szó sincs erről. A vállalkozók leginkább sarcos gittegyletnek tartják a szervezetet, hiszen a tagság és az 5000 forintos éves díj mindenkinek – értsd: az összes hazai vállalkozónak – kötelező, de ezért az MKIK lényegében semmit nem ad cserébe.

Persze ha bárki számon kérné az érdekérvényesítést a kamara elnökétől, Parragh biztosan elő tudna varázsolni az ingujjából néhány adut, hogy mi mindent tettek az elmúlt években a hazai vállalkozók érdekében. Az elnök például a tavalyi munkaerőhiány idején nagy vehemenciával próbálta eltéríteni a fiatalokat a gimnáziumtól, de említhetnénk azt a megnyilatkozását is, amikor a Magyar Tudományos Akadémia alapkutatásait tartotta teljesen feleslegesnek, mondván, mit is profitálhat abból a magyar vállalkozó. Tavasszal, az idegenforgalom bedőlése után Parragh azt tanácsolta a szakácsoknak, hogy tanuljanak ki péknek, de előtte olyat is szólt, „annyi ember ment tönkre az elmúlt napokban, és megy most is, hogy ezzel nem tudunk mit kezdeni”.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.