A szerk.

Feltámadt a szél

A szerk.

Az ellenzéki szövetség vasárnap Budapesten, tíz megyei jogú nagyvárosban és az előzetesen vártnál jóval több 10 ezer lakos feletti településen aratott egyértelmű győzelmet. (Ehhez hasonló sikersorozat figyelhető meg a főváros agglomerációjában, például Érd, Budakalász, Pomáz, Szentendre, Vác is kormánypártiból vált ellenzéki vezetésű településsé.)

Az együttműködő ellenzék előretörését mi sem jelzi jobban, mint a korábban bevehetetlennek vélt fővárosi I. és II. kerület megszerzése, ahol nemcsak a polgármesterjelöltjeik nyertek, de a közgyűlési többség is az övék. Sőt, Budapesten a hét fideszes és két Fidesz-támogatottságú független polgármester közül öten ellenzéki többségű képviselőtestülettel lesznek kénytelenek dolgozni. Hasonló helyzetbe került négy nagyváros kormánypárti polgármestere is (Békéscsaba, Nagykanizsa, Szekszárd, Szolnok). Ennek a fordítottjára (ellenzéki városvezető kormánypárti többségű testülettel) csak három nagyobb városban van példa (Gödöllő, Jászberény, Tatabánya).

A sorozatos fővárosi meglepetésgyőzelmek (I., II., III, VII., VIII., XI. kerületek) azt sugallják, hogy a Fidesz látványosan megroppant Budapesten. Az ellenzéki sikerek magyarázata azonban ennél jóval csavarosabb. A vesztes fideszes polgármesterjelöltek ugyanis vagy hozták, vagy még növelték is öt évvel ezelőtti szavazatszámukat, ám ez is kevés volt, mivel az orbánizmusellenes szavazók aktivitása oly látványosan megugrott, hogy annak mértéke már a 2008 előtti Fidesz-ellenes hangulathoz mérhető. Nagyjából ugyanez a helyzet az ország nagy részén – s korántsem csak ott, ahol ellenzéki siker született. A nagy településeken a 2014-es önkormányzati, vagy az elmúlt három országgyűlési választáshoz hasonló kormánypárti tarolás ugyanis csak három helyen volt (Kaposvár, Székesfehérvár, Zalaegerszeg) – ilyen nagy győzelemből simán felmutat akár többet is a másik oldal. Még beszédesebbek azok az adatok, amelyek az ellenzék nagyvárosi vereségeiről tudósítanak – a legtöbb ilyen helyen ugyanis az ellenzéki összefogás támogatottsága felzárkózott a Fideszéhez. Ez a felfutás pedig kizárólag annak köszönhető, hogy az ellenzéki pártok végre belátták és megtanulták, hogyan lehet optimális eredményt elérni a Fidesz kialakította szabályok között.

A 10 ezer lakos alatti településeken a listás szavazatok alapján a Fidesz maradt messze a legerősebb párt. De a helyzet itt is változott némileg. Az e voksok alapján fölállt megyei közgyűlések többnyire feles, néhol kétharmados kormánypárti többségűek, ám az ellenzék ezzel együtt sem tűnt el teljesen e településtípusról, még ha jelentős is a területi egyenetlenség. A pártpreferencia viszont változott: az MSZP egyre inkább teret veszít a falvakban (egyes régiókban teljesen eltűnt); jellemző, hogy Pest megyében, ahol az ellenzék általában jól teljesít, 5 százalékot sem ért el e szegmensben, és egyetlen képviselője sem lesz a megyei közgyűlésben – ahogyan a dunántúli megyei közgyűlések legtöbbjéből is kiesett a párt. A szocialisták helyét már most a DK vette át, még ha egyelőre legfeljebb növekedési fázisban van is. A Momentum visszavonhatatlanul országos párttá vált, s bár fő bázisa továbbra is a nagyvárosi szavazóközönség, minden megyében jelen van. A Jobbik is mutat halvány életjeleket a kistelepüléseken, az LMP viszont a múlté.

A választási adatok szerint az országban mind több helyen kezd visszaállni azon választói tömbök közötti egyensúly, melyeket eddig jobb híján jobboldalinak, illetve baloldali-liberálisnak írtak le, és amelyek politikai képviseletét 2008 előtt a Fidesz, illetve az MSZP–SZDSZ-szövetség látta el.

A Fidesz konstruálta centrális erőtér addig működőképes, amíg távol tartja egymástól az uralkodó párt sokszínű ellenzékét. De nincs az a centrális erőtér, amely elbírna a kilenc év alatt felhalmozódott mérhetetlen ellenszenvvel, undorral és megvetéssel, amit az ország több mint fele a Fidesz kormányzása iránt érez. És ezek a választók most megtalálták a politikai képviseletüket is.

Az tulajdonképpen mind a mai napig eléggé rejtélyes, hogy hogyan sikerült ezt az ellenzéknek összehozni. Hisz nemcsak Karácsony Gergely személyében kellett a pártoknak megegyezniük (egészen pontosan abban, hogy hogyan választják ki a főpolgármester-jelöltet), de a fővárosban és országszerte több ezer jelöltet kellett közösen kiállítani – úgy, hogy az illető a lehető legalkalmasabb legyen és még véletlenül se a kormány bábja, hogy legalább minimálisan meg lehessen bízni benne; és úgy, hogy a pártokon belül és a pártok között szükségszerűen adódó konfliktusok ne robbantsák szét az egész bonyolult építményt. Van, ahol civil szervezetek is belejátszottak, és az egyezkedésbe bekavart az EP-választás végeredménye is, amely kissé átírta a pártok közti erőviszonyokat. Meg kellett találni az LMP és a Jobbik helyét a DK, az MSZP és a Momentum mellett úgy, hogy az se a pártok elkötelezett szavazóit, se elkötelezett ideológiai ellenfeleit ne riassza el – csupa korábban megoldhatatlannak bizonyult konfliktus.

A kép vegyes, valahol ez összejött, és a lista minden felsorolt elemét sikerült kipipálni: ezekben a budapesti kerületekben, kisebb és nagyobb városokban tarolt az ellenzék, vagy legalább kicsi, de a múlt vasárnapig teljességgel elképzelhetetlen győzelmet aratott. Más helyeken meg nem jött össze: Győrben, ahol a szakadár, megfenyegetett vagy megvett jobbikosok tartották hivatalban Borkait, Orosházán, ahol egy sértett volt szocialista potentát segítette a fideszes jelöltet polgármesterséghez; és tudnánk mondani olyan nagyvárost is, ahol a jelölt szemmel látható alkalmatlansága a legszélesebb ellenzéki összefogást is értelmetlenné tette.

De a vasárnap esti eredménylista mégis arról tanúskodik, hogy a lehetőség, a módszer Orbán egyeduralmának megtörésére adott és működőképes. Az már bőven a tavaly áprilisi országgyűlési választásokat megelőzően világos volt mindenki számára, hogy az Orbán-rezsimet elküldeni kívánó választói tömegeknek nem számít, hogy melyik ellenzéki párt jelöltjére szavaznak, amíg egy van belőle, és annak az egynek esélye van nyerni: mostanra végre eljutottunk odáig, hogy az ellenzéki oldal politikusai is felfogták ezt. (Csak a hülyék nem értik, vagy nem akarják megérteni ezt. És az örök schifferizmus hajótöröttjei most is próbálkoztak: Puzsér Róbert a vége felé már nyíltan „ellenzékváltásért”, vagyis Tarlós István hatalmon tartásáért kampányolt; s az is jellemző, hogy a Fidesz 2018-as kétharmados győzelméért a leginkább felelős Vona Gábor Pécsett azért a jelöltért állt ki, akit az LMP szakadárjai az ellenzéki összefogás emberére indítottak rá – és végül 3,5 százalékot kapott.)

S hogy az önkormányzati választáson az ellenzék képviseletében elinduló sok ezernyi személyt hogyan sikerült egy irányba fordítani, szándékaikat, ambícióikat összehangolni? Hogyan és kinek sikerült megteremteni a bizalmat és fenntartani az együttműködést a teljes vertikumban, amely a pártok vezetőitől a helyi jelölteken át az elnyomás és a gazság ellen tenni akaró, hatalom és eszköz nélküli aktivistákig terjed? Azt, hogy egyetlen, központi agy irányította volna ezt a tömérdek megállapodást, rábeszélést, alkut és kompromisszumot, elképzelni sem tudjuk – inkább mintha valami láthatatlan erő hajlított volna mindenkit egy­azon irányba. A szél, a politikai változás szele fútt végig az országon – s talán az ilyen változásokra rendkívüli mód érzékeny kormányfő is megsejtette ezt, amikor kivonta magát pártjának kampányából. S hogy a maga szempontjából helyesen döntött, azt épp az a két eset bizonyítja, amikor személyesen is korteskedett a Fidesz jelöltje mellett: Miskolcon Veres Pál 54,5 százalékkal nyert kormánypárti ellenfele előtt, Gödöllőt pedig Gémesi György hozta magabiztosan. (Gyanítjuk, Gémesit személyes bosszúvágytól vezetve igyekezett elásni Orbán.)

És nem kétséges, immár a helyi hatalom birtokában, a települések vezetése során adódó mindennapi konfliktusokban nem lesz egyszerű fenntartani az egységes fellépést, s megőrizni ezt a kölcsönös bizalmat – egészen a 2022-es országgyűlési választásig. De azok a tömegek, a magyar választók többsége, akik a pokolra kívánják az Orbán-rezsimet, a múlt vasárnap óta már nincsenek reménytelenül magukra hagyva és kisemmizve. Minden egzisztenciális és fizikai fenyegetés dacára – és a Fidesz politikusai egész településeket, száz- és százezer honfitársunkat fenyegették meg a rossz helyre húzott iksz baljós következményeivel –, minden túlerővel, minden hazugsággal és gazsággal szemben sokan mondtak hangos nemet az Orbán-rendszerre, sokan és okosan álltak ki a saját magukért és másokért – azért, hogy visszavehessük a hazánkat a bűnözőktől. Ez október 13-a legreménytelibb tanulsága.

 

Neked ajánljuk

Mariupol elesett

  • narancs.hu

Az oroszok közlése szerint az Azovsztal acélmű védői megadták magukat. Közben Harkivban egy  kultúrházat ért bombatalálat.