Aki táblát mutatott föl vagy molinót feszített ki az ülésteremben a kormánypártoknak (és így Kövér házelnöknek) nem tetsző szöveggel, az megúszta esedékes tiszteletdíjának 300–500 ezer forintos csökkentésével; aki sípolt, elfoglalta a házelnöki pulpitusra vezető lépcsőt, vagy elkövette a miniszterelnöki székbe ülés vérlázító vétségét (Jakab Péter volt), az több mint egymillióval visz haza kevesebbet. (A legnagyobb megvonás 1 millió 782 ezer forint.)
Kövér, mint munkahelyi főnök, megtorolt egy csoportos munkahelyi kihágást, mégpedig e munkahely speciális „szmsz-e” értelmében oly módon, hogy a munkavállalók egyik (nagyobb) részét megszavaztatta a munkavállalók másik (kisebbik) felének a megbüntetéséről. Mégpedig minden egyes renitens képviselőről külön-külön kellett döntenie a kormánypárti képviselői masszának. Mindez persze rendesen le van papírozva, hiszen a pénzmegvonásról szóló határozatok sűrűn hivatkoznak jogszabályi helyekre. (Érdemes elolvasni az indoklási szakaszt is, hogy mily’ agressziónak volt kitéve Orbán Viktor és Kövér.) Vagyis nyilván minden megfelel a törvényesség látszatának.
Az Országgyűlés speciális munkahely, ahová a képviselők nem HR-esek végezte casting, hanem választások nyomán, a szavazók (a nép) felhatalmazásával kerülnek be, és munkaköri leírásuk legfőbb pontja éppen ezért a választóik képviselete. Az ellenzéki képviselők munkáját a jelenlegi hatalom ahol csak tudja, gáncsolja (korlátozza a sajátjaiét is egyébként, csak hát azok annyira mamlaszok, hogy föl se bírják fogni ezt). Az obstrukcióhoz az ellenzék nem jókedvében, de még csak nem is puszta kommunikációs megfontolásból nyúlt – hanem azért, mert más eszközük egyszerűen nem maradt. És céljukat végső soron elérték, hiszen a rabszolgatörvényről a parlament kormánypárti többsége csak szabálytalanul tudott dönteni decemberben – jogállamban annak a szavazásnak az eredményét egyetlen normális politikai vagy bírói fórum sem ismerné el törvényesnek.
De ez nem számít. Mert nem ez számít manapság. Büntetni azért büntetett az Orbán & Kövér Co. – szigorúan a törvény betűjére hivatkozva! –, mert mozgásterük végletes leszűkítése ellenére az ellenzéki képviselők nyolc év után (ha csak átmeneti időre is) végre hallhatóvá és láthatóvá tették magukat az egész ország számára. Éppen ezért ez a retorzió a lényegét tekintve sokkal inkább az ellenzéki pártok ellehetetlenítését célzó állami föllépések, büntetések sorába illik, és nem tekinthető egy 1990 óta eddig nem tapasztalt parlamenti tiltakozás jogszerű szankcionálásának. Azt a 36 embert éppúgy a pénzük megvonásával akarják móresre tanítani, ahogyan a mögöttük álló szervezeteket is.
