A Fidesz ezek után nem csupán újraszámlálást kezdeményezett (ami ilyen kis eltérésnél magától értetődő), hanem a végeredményt befolyásoló szabálytalanságokra hivatkozva új választás kiírásáért folyamodott. (Ironikus, hogy bár kimondva-kimondatlanul is ellenzéki csalást sejtettek nyilatkozataik, hivatalosan benyújtott indokaik olyan „furcsaságokat” említettek – kontrollálatlan mozgások a szavazóhelyiségekben, szavazatvásárlás gyanúja –, amelyek az utóbbi évek tapasztalatai alapján inkább a Fidesz környékén alkalmazott módszerek.) A kormánypárti beadványnak előbb az illetékes választási bizottságok helyt adtak, majd jogerősen a bíróság is.
A novemberi 10-i megismételt választásig a kormánypárti propaganda ott folytatta, ahol október 13-án abbahagyta, csak a fordulatszámot állították magasabbra. Az ellenzéki jelölt alkalmatlanságát sulykolták, miközben a városba látogató Szijjártó külügyminiszter arról biztosította a lakosokat, hogy a regnáló polgármesterrel és a körzet fideszes országgyűlési képviselőjével együtt megtalálták a megoldást arra a nehéz helyzetre, amely az Electrolux helyi egységének bezárása (és 800 ember várható elbocsátása) miatt állt elő. Az üzenet világos volt, hiszen hónapok óta ezt nyomatta a propaganda minden településen: a Nagy Jóból az alattvalók csak akkor részesülhetnek, ha a szavazófülkékben helyesen ikszelnek.
Ezek után november 10-én az esős időjárás ellenére Jászberényben több mint 13 ezren mentek el szavazni – a választásra jogosultak 62 százaléka –, a napsütötte október 13-án négyezerrel kevesebben tették ezt, s közülük 8327 polgár, azaz a választók 63 százaléka Budai Lórántra voksolt, míg Szabó Tamásra 4569. Az október 13-i szoros, 14 szavazatos ellenzéki győzelem múlt vasárnapra 3758 szavazatnyi kiütéssé változott.
Vegyük ehhez azt is hozzá, hogy ahol november 10-én szintén megismételték a választást (néhány helyen fideszes óvás miatt), ott, ha volt, a fideszes jelölt (Komló kivételével) zakózott, jellemzően jóval nagyobbat, mint októberben. (Például abban a két szekszárdi választókörzetben, ahol az ellenzéki győzelmeket megtámadták; vagyis a tolnai megyeszékhelyen marad az ellenzéki közgyűlési többség a kormánypárti polgármesterrel szemben.)
Mi változott két hét alatt? Az ellenzék biztosan nem. Sőt, a fővárosban e rövid idő is elegendőnek bizonyult az összefogás néhány baloldali (szocialista, DK-s) polgármesterének arra, hogy pár szerfölött necces intézkedéssel vétesse észre magát. Mindeközben kormánypárti potentátok békülékeny hangot ütöttek meg, maga a legfőbb vezető is, igaz, mint említettük, a propaganda továbbra is tette a dolgát a megszokott stílusban.
A változás október 13-án történt: az ellenzéki szövetség megteremtette annak a lehetőségét, hogy az a mérhetetlen mennyiségű indulat és ellenszenv, amit 2010 óta az orbánizmus keltett és kelt folyamatosan a lakosság több mint felében az arroganciájával, a lopásaival, az általános közérzetet mérgező rossz kormányzással (amit a mindennapokban a közszolgáltatások színvonalának drámai esése tesz kézzelfoghatóvá), politikai erővé, azaz közgyűlési, képviselő-testületi mandátumokká konvertálódjék. De nem csak a pártok tértek észhez. Október 13. előtt legfeljebb a fővárosban és néhány megyeszékhelyen (Szeged, Pécs, Miskolc, Szombathely) hitt abban kellő számú választópolgár, hogy a magában dühöngés helyett igenis érdemes szavazni menni, mert a Fidesz még ebben az aránytalanul neki kedvező választási szisztémában is legyőzhető. Október 13-án viszont az egész ország láthatta, hogy a 2010 utáni apátiának van alternatívája; hogy a Fidesz fenyegetőzéseit, erőszakosságát nem lenyelni kell, hanem megbüntetni. S hogy ez mennyire így van, azt november 10. igazolja.
2022 még messze van, de a gát az elmúlt egy hónapban átszakadt. Lássuk, az ellenzék képes lesz-e élni ezzel az eséllyel.
