A szerk.

Mi marad Sobotkának?

Csak fél évig kellett volna kibírni, de nem sikerült: Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök kedden bejelentette, hogy még a héten beadja Miloš Zeman államfőnek kabinetje lemondását.

Fenyegetve

Idén tavasszal megsokasodtak Magyarországon a tüntetések. Nyilvánvalóan a lex CEU és a civiltörvény átszabása vitte az utcára az embereket: de a demonstrációk immár elég látványosan túlmutatnak önmagukon.

A forradalom elmaradt

Az, hogy Monsieur Emmanuel Macron és Madame Marine Le Pen jutott a második fordulóba, nem a legjobb, de messze nem is a legrosszabb kimenetele a francia elnökválasztás első körének, különösen úgy, hogy M. Macron végül három százalékot vert rá Mme. Le Penre. (8,7 millió szavazatot kapott Le Pen 7,7 milliójával szemben.)

Csaták a lejtőn

Múlt vasárnap Budapesten két időközi önkormányzati választást tartottak: az egyiket egy VIII., a másikat egy XIV. kerületi egyéni körzetben. Az érdeklődés az előbbi helyen kirívóan alacsony (17 százalék), Zuglóban pedig az időköziken megszokott (25 százalékos) volt.

Plenáris züllés

A békében, szeretetben és viszketeg tenyerek közt eltöltött áldott húsvét után is hasonlóan keresztényi keretek közt zajlik tovább a honi közélet.

Soros bölcsei

A múlt hét valamelyik estéjén, nem emlékszünk pontosan, melyiken (a szerdain – a szerk.), midőn munkában megfáradt csont­jainkat a késő esti órán lehelyeztük a televízió elé, a következőt láttuk.

A tégla

Trump elnök április 7-én hajnalban ráküldött 59, a Földközi-tengeren horgonyzó rombolóról indított Tomahawk rakétát az al-Sajrat szíriai légi bázisra.

Lassan, tagoltan

Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) keretein belül működő ’56-os Intézet elkészítette jelentését 1956 „emblematikus” képeinek „azonosítása” címen.

Reszket a kóc

Aláírta. Áder János aláírta. Hiába kérte va­sárnap 80 ezer, a fővároson átvonuló ember, hogy ne tegye, ő megtette. Aláírta Orbán Viktor CEU-t ellehetetleníteni akaró törvényét.

Önkény és ellenállás

Ki akarja űzni a CEU-t, a Közép-európai Egyetemet Orbán Viktor Magyarországról, hogy hogyan, arról beljebb részletesen beszámolunk, még beljebb a törvénymódosítás hivatalos indoklásának értelmetlenségéről és orcátlanságáról is szólunk. De miért akarja ezt tenni valójában?

Az egyforintos kérdés

A magyar emberekben két szörnyeteg lakozik, s vívja ádáz harcát. Az egyiket Szirtes Andrásnak hívják, a másikat Garanvölgyi Ádámnak. Szirtes András, kora (a korai 90-es évek) jelentős független filmalkotója egyszer azt találta mondani, hogy ha egy forintod van, egy forintból kell filmet csinálni.

Még egy új barát

Rodrigo Dutertét 2016. május 6-án választották a Fülöp-szigeteki Köztársaság elnökévé, és június 30-án iktatták be. Bár a hazai és nemzetközi statisztikák szerint a kábítószer-fogyasztás a Fülöp-szigeteken nem kirívóan magas és nem is szerepelt előkelő helyen a választók problémalistáján, a nép egyszerű fiaként pózoló Duterte mégis ennek a „megoldását” tette választási hadjárata központi elemévé. Sokáig nem ő volt a választás esélyese, végül mégis hatmillió szavazattal verte meg legerősebb riválisát.