A szerk.

O. V. megmenti a világot a menekültektől

Hogyan lesz szeptember 15. után – az után, hogy Magyarország fizikai és jogi értelemben is lényegében lehetetlenné tette a menekültek belépését az ország területére, és az uniós külügyminiszterek találkozóján újfent elutasította az unióba érkező menekültek elosztását szabályozni hivatott kvótarendszert?

Milyen falunap?

Művelődési periodika is lévén, két írásművet van szerencsénk kedves olvasóink figyelmébe ajánlani – tisztán az alábbiak könnyebb értelmezését elősegítendő. Az első Rejtő Jenő széles körben ismert műve, a Három testőr Afrikában, a másik pedig egy néhány oldallal beljebb található szívszorító írás a Bódvalenkei Vigasságok nevet viselő, szimpatikus túlélési kísérletről.

Családi gazdálkodók

A nemzeti szólamokkal palástolt politikai-gazdasági mohóság és gazemberség az elmúlt 25 évben mindig a földügyben tárulkozott föl a legtisztábban.

Leplezetlenül

Kivágták a közmédia vezérigazgatóját, Szabó László Zsoltot, vagyis nem, ő beadta, így akartuk írni.

A zsák meg a foltja

A bukaresti magyar nagykövettel, Zákányi Botonddal készített interjút hétfőn közölte a Romania libera című konzervatív napilap. (A szöveg a neten magyarul is elolvasható a foter.ro oldalon.)

A szerk.: A 71 halott politikája

Lett volna megoldás. A kormány megtehette volna, hogy elkezd beszélni: itthon, az ország polgárainak, és Brüsszelben, az unió hivatalnokainak. Vagy a német kormánynak. És felkészül.

A magyar kultúra legfőbb őre

Mi az, hogy nem jó a rák ellen? Már hogyne lenne jó! Látja, ez a baj magukkal, újságírókkal, hogy nem mondanak igazat, amikor kérdeznek, akkor sem. Az egész liberális sajtó csak azt lesi, hogy hol akaszthat be.

Az önkorrekció képessége

A horvát Alkotmánybíróság (AB) a múlt héten megsemmisítette azt a jogerős ítéletet, amelyben a horvát legfelső bíróság (LB) az ország egykori miniszterelnökét, Ivo Sanadert nyolc és fél év börtönbüntetésre ítélte.

Mindenkit kibaszok!

Bizonyára megvan még az a feledhetetlen péntek délután, amikor Simicska Lajos a címben idézett felkiáltással, rendrakási célzattal közeledett székesfővárosunk felé.