A szerk.

A hatalom pesti srácai

A szerk.

„Nagy Imre szépen halt meg, de nem ő az igazi hős. Az igazi hős az, aki fegyvert fogott a szabadságért. A szabadságharcot azon hétköznapi emberek áldozatvállalása teszi nagyszerűvé, akik nem hősnek készültek, de az adott pillanatban megcselekedték, amit megkövetelt a haza. Ez nagyon erős, egyértelmű üzenet” – nyilatkozta a múlt héten Schmidt Mária, az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója megünneplésének kormánybiztosa.

A kormánybiztos biztosra ment ebbéli nyilatkozatában: csak fölmondta a leckét. A leckét, melynek bemagolásához, de főként sulykolásához milliárdok álltak rendelkezésére, s amit Desmond Childdal és a többiekkel már hónapok óta fúj különben is minden lehetséges csatornán. Hogy a pesti srácok így meg úgy, Nagy Imre meg se így, se úgy: csak jókor halt meg, jó helyen (tudniillik az akasztófán). Ennyi tehát a jelenkori hatalom 1956-ról alkotott képe; Schmidt Mária történész – költőtől vett – szép szavával „olyan történelmi pillanat, amikor a nemzet egyszerre döntött úgy, hogy elég volt”. Csak hát ennek a nemzetnek Nagy Imre éppenséggel ugyanúgy nem része, mint a többi kommunista előéletű mártír, kivégzett, bebörtönzött, noha több közülük az akkori események bizonyítottan tevékeny alakítója volt. De az ilyesmi már egy ideje nem számít, hiszen nemcsak a múltunk, de a jelenünk is tele van olyanokkal, akiket a mai hatalom nem tekint a magyar nemzet, a haza részének (vö. „a haza nem lehet ellenzékben”).

S ahol történelmet hamisítanak, hullik bőven a férgese is: az egész – fenti „ideológiába” szorított – emlékezést hazugságok, csalások, botrányok kísérték végig, hiszen nem lehet minden piszlicsáré apróság igaz vagy hamis voltára odafigyelni, amikor nagyban megy a játék, s a társadalmi tudat átformálása a végső cél. Mely célnak hiánytalanul megfelel, hogy az „ünnep himnuszát” a szerző egyfelől egy távoli kontinens igyekvő zsebhokicsapatától, másfelől pedig saját magától lopta, s az is minden további nélkül elképzelhető, hogy az emlékezőket megcsalja az emlékezetük, s más nevét írják – az amúgy technikailag már-már a hamisításig buherált – plakátra, mint aki történetesen rajta pózol épp. S ezért van az is, hogy egy – messzemenő kormányzati szimpátiáiról ismert – kerület zúgolódni kezd, mert irodalmi 56-os pályázatán azt hirdetik ki győztesnek (lévén jeligés volt a verseny), aki korábban ejtett néhány keresetlen szót Wittner Máriáról, az Orbán-rezsim Guszev kapitányáról (fiatalab­baknak: a fideszes archetípus történelmi múltba hazudott képmásáról). S persze, ha már Wittnernél, a mai pestisrácozás fideszes főalakjánál tartunk, az is idekívánkozik, hogy a rendszerváltás forradalmi napjaiban Krassó György volt az, aki Wittner Máriát visszahozta (szó szerint: kocsival egy dunakeszi pincelakásból) a köztudatba. A félmúltunkat valamicskét is ismerők előtt pedig aligha lehet kétséges, hogy mit szólna nevezett Krassó a mai hatalom viselt dolgaihoz. S ha kell, adódik ennél pikánsabb eleme is ennek a hevenyből épp idültbe hajló pestisrácozásnak, hiszen a mindezt – kicsinyt idő előtt, de szépen – megéneklő irodalmi alkotást (A Nap utcai fiúk) éppenséggel az a Kertész Ákos írta, akit pár évre rá, alig öt esztendeje azért kergetett el a jobboldal (élén a sajtójával) ebből az országból, mert csúnyán nyilatkozott nemzetéről. Mindebből persze csak annyi derül ki biztosan, hogy a hazugság, akárhonnan közelíted meg, hazugságnak látszik, s a kimondását ösztönző aljas indokból sem lesz soha nemzeti békélés – hogyan is lenne, ha pont ellenkező a célja.

Ugyanakkor az efféle – valóságot kényszeresen nélkülöző – világmagyarázatok egyik örök tulajdonsága az, hogy telis-tele vannak önellentmondásokkal. Oké, a pesti srácok csináltak itt mindent, ők az igazi magyar forradalmárok, akik azt mondták, hogy elég volt. De mi van, ha ma mondja valaki, hogy elég volt? Nem puskával, dehogy, csak egy szerencsétlen síppal. Megverik. Netán leírja egy országos napilapba. Betiltják. Kik? Hja, kérem, a pesti srácok (örökösei). Ilyenformán a pesti srác legfőbb tulajdonsága, hogy fejlődőképes: ötvenhatban még lázasan kereste a kazamatákat, ma meg szó nélkül tűri, hogy vezetői lopnak.

Mindezzel eszünk ágában sincs kivonni e valóságalapú fikciót (a főváros utcai harcosait) a nagy ötvenhatos képből, pusztán a napi propagandában viselt szerepét tartjuk szerfelett aggályosnak, már ha finoman akarunk fogalmazni. Mert van ennek a folyamatos öblögetésnek egy olyan olvasata is, mely épp az emlegetett kifütyülés helyi kezelése során vált nyilvánvalóvá. Ha a hatalomnak vannak ugyan­is ún. pesti srácai, az nem csupán egy tetszetősen romantikus ünnepi képzet felkeltése miatt lehet fontos neki, de használhatja őket másra is. Hisz jelen megrajzoltságukban pontosan a társadalmi békétlenség fenyegető megtestesítői.

Neked ajánljuk

Leginkább a foci

  • Toroczkay András

Apanovellák, de nem csak azok, felnövéstörténetek, kisvárosi elbeszélések, Budapest- és énelbeszélések is egyben. Az író magáról beszél, nem is kendőzi. Már a címből rögtön beugrik egy másik óriás: Lóci. Itt azonban a fiú emeli fel az apját, s állít emléket neki.

Stockholm-szindróma

Szentgyörgyi Bálint sorozatát nagyjából kétféle diskurzus övezi. Az egyik a sorozat nyilvánvaló történelmi torzításait és pontatlanságait rója fel. Itt elsősorban Hodosán Róza szociológus és Rainer M. János történész kritikái­ra gondolunk, akik az 1980-as évek ellenzéki mozgalmainak tagjaiként jogosan érezhetik, hogy saját és bajtársaik munkálkodását az alkotók nem adták vissza elég hűen. Ugyanakkor szem előtt kell tartanunk, hogy A besúgó vállaltan fikció, nem pedig dokumentumfilm.

Delfin

Van a filmben két csónakázás. Az egyik a bajai Sugovicán, az egykor kedvelt, de most néptelennek mutatkozó horgászhelyen. A gyermekkora helyszíneire visszalátogatván ismét kisvárosi lánnyá változó világhírű úszófenomén a nagypapával, ladikon haladva újra felfedezi a Duna-mellékág békességét. Máskor meg az óceánon hasít bérelt jetboaton, bálnát akar nézni – hullámokból felszökkenő delfineket lát is.

Szerelem határok nélkül

  • Nagy István

Nem lehet könnyű úgy gitározni egy zenekarban, hogy az elődöd árnyékában játszol, és folyamatosan ott van benned a félsz, hogy ha a régi srác majd egyszer vissza akar jönni, téged azonnal lapátra tesznek. Ez történt Josh Klinghofferrel, aki 2009-ben csatlakozott a Red Hot Chili Peppershez, és kereken tíz évig volt az együttes gitárosa. 

Biztonsági játék

Az utóbbi két évtizedben kevés olyan emlékezetes betoppanás volt a könnyűzene világába, mint a kanadai Arcade Fire 2004-es debütáló nagylemeze. A tragédiák árnyékában fogant Funeral katartikus sodrása és hiperérzékenysége pillanatok alatt hírnevet és rajongókat szerzett a zenekarnak, még olyan hírességeket is, mint David Bowie vagy David Byrne. A debütáló album pillanatok alatt vált hivatkozási ponttá, ami alighanem a szedett-vedett megjelenésű zenekart lepte meg a leginkább.

Miért hiányzik?

  • Csabai Máté

Nem lehet erről a kiadványról szokványos kritikát írni. Nem csupán Kocsis Zoltán ikonikus, de azért a színpad széléről olykor kibeszélt személye miatt, hanem azért, mert a huszonhat lemezen csupa olyan mű és életmű szerepel, amelyek játékmódjáról, megítéléséről interjúkban, szemináriumokon sokat megosztott a zongoraművész.

Minden színész csiga

„Tragédiának nézed? Nézd legott / Komé­diá­nak, s múlattatni fog” – idézi Katona László Az ember tragédiáját az előadás végén, amelynek alcíme is van: Etűdök színházi világunk állapotjáról. A Nézőművészeti Kft. egy rendkívül szórakoztató, elsőrangú kabarét csinált a színészek mindennemű kiszolgáltatottságáról és az abuzív rendezőkről.

Rejtvényfejtés

Legendás hely volt a Bartók 32 Galéria a kilencvenes években, magyar és külföldi kortárs kiállításokkal. Csak egy „probléma” volt vele (akárcsak a Liget Galériával), hogy a fenntartója és tulajdonosa az önkormányzat volt. A majdnem 100 négyzetméter alapterületű helyszín, s a modern művek ottani bemutatásának ellehetetlenítését az első Orbán-kormány művészetpolitikájának „köszönhetjük”, bár kétségtelen, hogy a múltba révedő magyarosch műalkotás fogalmát addigra jól beleültették az embe­rek fejébe.

Minden változatlan

  • Balogh Magdolna

A fejlődés- vagy karrierregényként induló mű egy drezdai antikvárius, Norbert Paulini alakját állítja a középpontba: a szerző „a szellem emberének” akar emléket állítani. Paulini a hetvenes–nyolcvanas években különleges hírnévnek örvendő boltot működtetett, amelyben egy kis szellemi kör is otthonra talált, s az elbeszélő is a törzsközönségéhez tartozott.

A zöld-fehér polip

Megalakul az ötödik Orbán-kormány, és itt most azt kéne találgatnunk, hogy Kásler távozása, Csák bevonása, Lázár és Navracsics visszatérése, meg néhány minisztérium szétszedése, átalakítása mi mindenre utalhat, s mindebből milyen új politikai irányra számíthatunk – de tizenkét év orbánizmus után nem hinnénk, hogy mindennek nagy jelentősége volna. Voltaképpen még a totális eszementséget tükröző húzás, az egészségügy és – főleg – a közoktatás betolása a karhatalmi minisztérium alá sem meglepő a NER államigazgatási track recordjának ismeretében.

Orbán Viktor két beiktatása

„Az Isten kegyelméből nekünk adott megbízatás mindig túlmutat rajtunk. Azokra, akiknek a javát kell szolgálnunk, de még ennél is tovább mutat arra, akitől a feladatot végső soron kaptuk és akinek a dicsőségét szolgálhatjuk. Ez a mai nap üzenete mindannyiunknak” – mondta Balog Zoltán, a rendszer egyik sokat próbált főpapja a Kálvin téri református templomban, a Novák Katalin államfői beiktatása alkalmából rendezett ökumenikus szertartáson. Szavai üresen pattogtak a templom kövén, s talán a térre is kigurultak, hogy ott pukkanjanak szét, mint sok színes szappanbuborék.