A szerk.

A hatalom pesti srácai

A szerk.

„Nagy Imre szépen halt meg, de nem ő az igazi hős. Az igazi hős az, aki fegyvert fogott a szabadságért. A szabadságharcot azon hétköznapi emberek áldozatvállalása teszi nagyszerűvé, akik nem hősnek készültek, de az adott pillanatban megcselekedték, amit megkövetelt a haza. Ez nagyon erős, egyértelmű üzenet” – nyilatkozta a múlt héten Schmidt Mária, az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója megünneplésének kormánybiztosa.

A kormánybiztos biztosra ment ebbéli nyilatkozatában: csak fölmondta a leckét. A leckét, melynek bemagolásához, de főként sulykolásához milliárdok álltak rendelkezésére, s amit Desmond Childdal és a többiekkel már hónapok óta fúj különben is minden lehetséges csatornán. Hogy a pesti srácok így meg úgy, Nagy Imre meg se így, se úgy: csak jókor halt meg, jó helyen (tudniillik az akasztófán). Ennyi tehát a jelenkori hatalom 1956-ról alkotott képe; Schmidt Mária történész – költőtől vett – szép szavával „olyan történelmi pillanat, amikor a nemzet egyszerre döntött úgy, hogy elég volt”. Csak hát ennek a nemzetnek Nagy Imre éppenséggel ugyanúgy nem része, mint a többi kommunista előéletű mártír, kivégzett, bebörtönzött, noha több közülük az akkori események bizonyítottan tevékeny alakítója volt. De az ilyesmi már egy ideje nem számít, hiszen nemcsak a múltunk, de a jelenünk is tele van olyanokkal, akiket a mai hatalom nem tekint a magyar nemzet, a haza részének (vö. „a haza nem lehet ellenzékben”).

S ahol történelmet hamisítanak, hullik bőven a férgese is: az egész – fenti „ideológiába” szorított – emlékezést hazugságok, csalások, botrányok kísérték végig, hiszen nem lehet minden piszlicsáré apróság igaz vagy hamis voltára odafigyelni, amikor nagyban megy a játék, s a társadalmi tudat átformálása a végső cél. Mely célnak hiánytalanul megfelel, hogy az „ünnep himnuszát” a szerző egyfelől egy távoli kontinens igyekvő zsebhokicsapatától, másfelől pedig saját magától lopta, s az is minden további nélkül elképzelhető, hogy az emlékezőket megcsalja az emlékezetük, s más nevét írják – az amúgy technikailag már-már a hamisításig buherált – plakátra, mint aki történetesen rajta pózol épp. S ezért van az is, hogy egy – messzemenő kormányzati szimpátiáiról ismert – kerület zúgolódni kezd, mert irodalmi 56-os pályázatán azt hirdetik ki győztesnek (lévén jeligés volt a verseny), aki korábban ejtett néhány keresetlen szót Wittner Máriáról, az Orbán-rezsim Guszev kapitányáról (fiatalab­baknak: a fideszes archetípus történelmi múltba hazudott képmásáról). S persze, ha már Wittnernél, a mai pestisrácozás fideszes főalakjánál tartunk, az is idekívánkozik, hogy a rendszerváltás forradalmi napjaiban Krassó György volt az, aki Wittner Máriát visszahozta (szó szerint: kocsival egy dunakeszi pincelakásból) a köztudatba. A félmúltunkat valamicskét is ismerők előtt pedig aligha lehet kétséges, hogy mit szólna nevezett Krassó a mai hatalom viselt dolgaihoz. S ha kell, adódik ennél pikánsabb eleme is ennek a hevenyből épp idültbe hajló pestisrácozásnak, hiszen a mindezt – kicsinyt idő előtt, de szépen – megéneklő irodalmi alkotást (A Nap utcai fiúk) éppenséggel az a Kertész Ákos írta, akit pár évre rá, alig öt esztendeje azért kergetett el a jobboldal (élén a sajtójával) ebből az országból, mert csúnyán nyilatkozott nemzetéről. Mindebből persze csak annyi derül ki biztosan, hogy a hazugság, akárhonnan közelíted meg, hazugságnak látszik, s a kimondását ösztönző aljas indokból sem lesz soha nemzeti békélés – hogyan is lenne, ha pont ellenkező a célja.

Ugyanakkor az efféle – valóságot kényszeresen nélkülöző – világmagyarázatok egyik örök tulajdonsága az, hogy telis-tele vannak önellentmondásokkal. Oké, a pesti srácok csináltak itt mindent, ők az igazi magyar forradalmárok, akik azt mondták, hogy elég volt. De mi van, ha ma mondja valaki, hogy elég volt? Nem puskával, dehogy, csak egy szerencsétlen síppal. Megverik. Netán leírja egy országos napilapba. Betiltják. Kik? Hja, kérem, a pesti srácok (örökösei). Ilyenformán a pesti srác legfőbb tulajdonsága, hogy fejlődőképes: ötvenhatban még lázasan kereste a kazamatákat, ma meg szó nélkül tűri, hogy vezetői lopnak.

Mindezzel eszünk ágában sincs kivonni e valóságalapú fikciót (a főváros utcai harcosait) a nagy ötvenhatos képből, pusztán a napi propagandában viselt szerepét tartjuk szerfelett aggályosnak, már ha finoman akarunk fogalmazni. Mert van ennek a folyamatos öblögetésnek egy olyan olvasata is, mely épp az emlegetett kifütyülés helyi kezelése során vált nyilvánvalóvá. Ha a hatalomnak vannak ugyan­is ún. pesti srácai, az nem csupán egy tetszetősen romantikus ünnepi képzet felkeltése miatt lehet fontos neki, de használhatja őket másra is. Hisz jelen megrajzoltságukban pontosan a társadalmi békétlenség fenyegető megtestesítői.

Figyelmébe ajánljuk

Azonnal rohan tovább

A közel 100 méteres rendőrpalota tiszteletet parancsolóan magasodik a környék fölé, üvegablakain szikrázóan csillog a felkelő nap fénye, amint Thuróczy Szabolcs morózusan besétál forgóajtaján.

Apáról fiúra

A Universal-stúdió 1941-es klasszikusából kisarjadó farkasemberfilmek (pl. Egy amerikai farkasember Londonban, 1981; Ezüst pisztolygolyók, 1985; Farkas, 1994) bizonyos értelemben a férfi menst­ruáció és hisztéria gondolatával játszanak.

Lajos bácsinak jár a dicséret

A Képtelen Krónikára más, általunk hallgatott podcastokban többször hivatkoztak ugyan, de mi magunk sokáig nem mentünk utána, noha a történelmi podcast műfaja – amiként a KK is definiálja magát – közel áll a szívünkhöz.

Emlékezetrétegek

A Kiscelli Múzeum templomterében megrendezett életmű-kiállítás több szálon kívánja megragadni, illetve körüljárni Ország Lili (1926–1979) érzékeny és titokzatos művészetét. Ehhez közel 50 festményt és 70 grafikai lapot mutat be, amelyek (néhány kivétellel) a múzeum gyűjteményéből származnak; az anyag különlegessége, hogy mégis lefedi az életmű csomópontjait.

A drogmentes Magyarország  

„A stratégia távlati célként a kábítószermentes Magyarország elérését tűzi ki 2020-ig” – olvashattuk abban a 2013-tól hatályos országgyűlési határozatban, amelyet Nemzeti Drogellenes Stratégiának neveztek el.

60 000

Társadalmi kampányt indított a Magyar Orvosi Kamara (MOK), amellyel az egészségtudatosságra és az egészségügyi rendszer hiányosságaira hívnák fel a figyelmet. Az utóbbi könnyebben célba talál: aligha akad olyan család Magyarországon, amely ne tudna felidézni valamely rossz tapasztalatot az ellátásról.

Hogy a gyerekek is értsék

A társulat által támogatott, régóta a színházban dolgozó, színvonalas pályázatot benyújtó csapatot kipontozták. Hankó Balázsnak meg se kellett szólalnia, a távolból mintha Vidnyánszky Attila integetne a gyerekeknek. Megkérdeztük az új igazgatót is.

„Távozzatok, aljas ringyók!”

Pár hete újraválasztották Horvátország államelnökét, Zoran Milanovićot. A magát szociáldemokratának nevező Milanović nem szereti sem az EU-t, sem a NATO-t, sem Ukrajnát, és ha teheti, a szétesés felé lökdösi Bosznia-Hercegovinát. Legfontosabb, hovatovább egyetlen életcélja a Horvátországból uniós és gazdasági sikertörténetet faragó kormányfő levadászása. És még rondán is beszél.

Kastély, börtön, szegénytanya

Konkrétan tényleg nem Lázár Jánosék kastélyáig épült út kilométerenként félmilliárd forintból, hanem az M43-as autópálya lehajtójától a nagyfai börtönig. E szakasz előtt és utána azonban olyan kráterek maradtak, amelyek a Holdról is látszanak.