A szerk.

A hatalom pesti srácai

A szerk.

„Nagy Imre szépen halt meg, de nem ő az igazi hős. Az igazi hős az, aki fegyvert fogott a szabadságért. A szabadságharcot azon hétköznapi emberek áldozatvállalása teszi nagyszerűvé, akik nem hősnek készültek, de az adott pillanatban megcselekedték, amit megkövetelt a haza. Ez nagyon erős, egyértelmű üzenet” – nyilatkozta a múlt héten Schmidt Mária, az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója megünneplésének kormánybiztosa.

A kormánybiztos biztosra ment ebbéli nyilatkozatában: csak fölmondta a leckét. A leckét, melynek bemagolásához, de főként sulykolásához milliárdok álltak rendelkezésére, s amit Desmond Childdal és a többiekkel már hónapok óta fúj különben is minden lehetséges csatornán. Hogy a pesti srácok így meg úgy, Nagy Imre meg se így, se úgy: csak jókor halt meg, jó helyen (tudniillik az akasztófán). Ennyi tehát a jelenkori hatalom 1956-ról alkotott képe; Schmidt Mária történész – költőtől vett – szép szavával „olyan történelmi pillanat, amikor a nemzet egyszerre döntött úgy, hogy elég volt”. Csak hát ennek a nemzetnek Nagy Imre éppenséggel ugyanúgy nem része, mint a többi kommunista előéletű mártír, kivégzett, bebörtönzött, noha több közülük az akkori események bizonyítottan tevékeny alakítója volt. De az ilyesmi már egy ideje nem számít, hiszen nemcsak a múltunk, de a jelenünk is tele van olyanokkal, akiket a mai hatalom nem tekint a magyar nemzet, a haza részének (vö. „a haza nem lehet ellenzékben”).

S ahol történelmet hamisítanak, hullik bőven a férgese is: az egész – fenti „ideológiába” szorított – emlékezést hazugságok, csalások, botrányok kísérték végig, hiszen nem lehet minden piszlicsáré apróság igaz vagy hamis voltára odafigyelni, amikor nagyban megy a játék, s a társadalmi tudat átformálása a végső cél. Mely célnak hiánytalanul megfelel, hogy az „ünnep himnuszát” a szerző egyfelől egy távoli kontinens igyekvő zsebhokicsapatától, másfelől pedig saját magától lopta, s az is minden további nélkül elképzelhető, hogy az emlékezőket megcsalja az emlékezetük, s más nevét írják – az amúgy technikailag már-már a hamisításig buherált – plakátra, mint aki történetesen rajta pózol épp. S ezért van az is, hogy egy – messzemenő kormányzati szimpátiáiról ismert – kerület zúgolódni kezd, mert irodalmi 56-os pályázatán azt hirdetik ki győztesnek (lévén jeligés volt a verseny), aki korábban ejtett néhány keresetlen szót Wittner Máriáról, az Orbán-rezsim Guszev kapitányáról (fiatalab­baknak: a fideszes archetípus történelmi múltba hazudott képmásáról). S persze, ha már Wittnernél, a mai pestisrácozás fideszes főalakjánál tartunk, az is idekívánkozik, hogy a rendszerváltás forradalmi napjaiban Krassó György volt az, aki Wittner Máriát visszahozta (szó szerint: kocsival egy dunakeszi pincelakásból) a köztudatba. A félmúltunkat valamicskét is ismerők előtt pedig aligha lehet kétséges, hogy mit szólna nevezett Krassó a mai hatalom viselt dolgaihoz. S ha kell, adódik ennél pikánsabb eleme is ennek a hevenyből épp idültbe hajló pestisrácozásnak, hiszen a mindezt – kicsinyt idő előtt, de szépen – megéneklő irodalmi alkotást (A Nap utcai fiúk) éppenséggel az a Kertész Ákos írta, akit pár évre rá, alig öt esztendeje azért kergetett el a jobboldal (élén a sajtójával) ebből az országból, mert csúnyán nyilatkozott nemzetéről. Mindebből persze csak annyi derül ki biztosan, hogy a hazugság, akárhonnan közelíted meg, hazugságnak látszik, s a kimondását ösztönző aljas indokból sem lesz soha nemzeti békélés – hogyan is lenne, ha pont ellenkező a célja.

Ugyanakkor az efféle – valóságot kényszeresen nélkülöző – világmagyarázatok egyik örök tulajdonsága az, hogy telis-tele vannak önellentmondásokkal. Oké, a pesti srácok csináltak itt mindent, ők az igazi magyar forradalmárok, akik azt mondták, hogy elég volt. De mi van, ha ma mondja valaki, hogy elég volt? Nem puskával, dehogy, csak egy szerencsétlen síppal. Megverik. Netán leírja egy országos napilapba. Betiltják. Kik? Hja, kérem, a pesti srácok (örökösei). Ilyenformán a pesti srác legfőbb tulajdonsága, hogy fejlődőképes: ötvenhatban még lázasan kereste a kazamatákat, ma meg szó nélkül tűri, hogy vezetői lopnak.

Mindezzel eszünk ágában sincs kivonni e valóságalapú fikciót (a főváros utcai harcosait) a nagy ötvenhatos képből, pusztán a napi propagandában viselt szerepét tartjuk szerfelett aggályosnak, már ha finoman akarunk fogalmazni. Mert van ennek a folyamatos öblögetésnek egy olyan olvasata is, mely épp az emlegetett kifütyülés helyi kezelése során vált nyilvánvalóvá. Ha a hatalomnak vannak ugyan­is ún. pesti srácai, az nem csupán egy tetszetősen romantikus ünnepi képzet felkeltése miatt lehet fontos neki, de használhatja őket másra is. Hisz jelen megrajzoltságukban pontosan a társadalmi békétlenség fenyegető megtestesítői.

Figyelmébe ajánljuk

Szabadon engedték Ilaria Salist

  • narancs.hu

Hazamehet Ilaria Salis, akit azért tartóztattak le és helyeztek előzetes letartóztatásba, mert a vád szerint utcai támadásokban vett részt Budapesten.

Sok a Vitézy és sok a bizonytalanság

  • narancs.hu

Öt órakor derül ki, hány érvényes szavazat lett érvénytelennek nyilvánítva a június 9-ei főpolgármester-választáson, ám ez sem ad majd feltétlenül megnyugtató eredményt.