A szerk.

A második kör

A szerk.

Az amerikai elnökválasztás keltette világpolitikai hangzavarban kissé elsikkadt, de a Brexit-dolog is izgalmasan kezd alakulni, biztató, hogy a hülyeség némiképpen defenzívába került, kevésbé biztató, hogy Angliában is olyan, hát, hogy is fogalmazzunk az egyébként teljesen indokolt pánikot elkerülendő, puskaporos kezd lenni a hangulat.

Történt ugyanis, hogy a minap a londoni felső bíróság arra kötelezte Theresa May kormányát, hogy amennyiben az Egyesült Királyság kilépési szándékáról értesíteni kívánja az Európai Tanácsot, akkor előtte parlamenti felhatalmazást kell szereznie hozzá. Az ítélet – mely egyelőre nem jogerős – azt is kimondja, hogy a megállapodást a végén a brit alsóháznak is ratifikálnia kell. A kilépési szándék bejelentése egyébként visszavonhatatlan – a kérelmező ország előbb-utóbb mindenképp ki fog lépni; ezt már az uniós szerződés híres 50. cikke tartalmazza. (E szerint két évig lehet kenkődni valamely új megállapodással, aztán a kérelmezőt kiteszik a hóra – hacsak meg nem hosszabbítják a felek a tárgyalási szakaszt. Ehhez, a halasztáshoz viszont az összes tagállam beleegyezése kell.)

Ha a felső bírósági döntés érvényben marad – ami december 7. és 11. között dőlhet majd el, ekkor tárgyalhatja a fellebbezést a legfelső bíróság –, Mrs. Májusnak nehéz napjai következnek. Az uniós vezetőket eddig azzal kábította, hogy jövő március végéig biztosan beadják a felmondásukat, de ezt most még annyira sem hiszi el neki senki, mint eddig. A londoni parlamentben ugyanis egyértelmű többségben vannak a korábban, egészen pontosan még június közepén is maradáspárti képviselők, még a konzervatívok között is, a munkáspártiakról vagy a Skót Nemzeti Párt küldötteiről nem is beszélve. Már az is kérdés, hogy ezek közül hányan lennének hajlandók úgy megszavazni a kilépési papír beadását, hogy tudják, mivel jár majd a Brexit, vagy legalábbis hihető ígéretet kapnak arra, hogy majd megtudják; azaz a kormány megfogadja, hogy a parlament bevonásával alakítgatja a megállapodást. De a kormánynak esze ágában sincs a tárgyalásokba bevonni a parlamentet. Ami tulajdonképpen érthető is lenne: képzeljék el azt az állásinterjút, ahol a 650 fős brigád teljes létszámban megjelenik a HR-irodában, és az egyik azt ordítja feszt, hogy nem lesz itt semmilyen hétvégi túlóra, a másik meg hogy a cafetériánál jó lesz, ha megnyomja a ceruzát, főnök, a harmadik meg azt, hogy anyádba nincs tíz kilométeres környéki bérlet, abba!

Ám az ítélet után szélesre nyílik a pálya mindenféle taktikázás és settenkedés és intrikálás előtt egyrészt – másrészt meg mégiscsak bizonyos alapvető államfilozófiai kérdések forognának itt kockán. A Brexitről szóló megállapodás évtizedekre meghatározhatja az ország jövőjét, határokról, sőt, háborúról és békéről is dönthet – ennek a kikalapálását vakon és süketen a végrehajtó hatalom kezébe helyezni valóban a parlamenti szuverenitás feladása lenne, a népszavazás után újabb szög a képviseleti demokrácia koporsójába. A toryk szűk, négyfős többséggel alakítottak kormányt 2015-ben, 329 képviselőjük közül jó páran akadnak, akik a kilépést katasztrófának tartják, ráadásul a felhatalmazásukkal összhangban, hiszen a saját választókörzetükben a maradás kapott többséget. Ők vagy a lelkiismeretük szerint szavaznának, vagy nem, de beleszólni mindenképp szeretnének. A Munkáspárt vezetője, Corbyn nem gátolná a kilépést, de vannak feltételei, és bele akar ő is szólni. A Munkáspárt parlamenti képviselői közül sokan egyáltalán nem akarnak kilépni az unióból, Corbynt pedig alkalmatlannak tartják és megvetik azért is, mert úgy vélik – joggal –, hogy ő viszont igen, és így is viselkedett a kampányban. Mindeközben a szélsőjobboldali bulvársajtó – és az angol bulvársajtó a maga még mindig többmilliós példányszámaival lég- és aggálymentesen illeszkedik a kurrens európai szélsőjobb irányzataihoz – valóságos lincshadjáratot indított a felső bíróság három bírája és a keresetet beadó felperesek, egy színes bőrű üzletasszony és egy fodrász ellen (az „árulás” meg „a nép ellenségei” még a szolidabb felcímek közé számított, de volt buzizás is). Farage, a többször bukott félnáci disznó százezres tömeget vezetne a döntés napján a legfelsőbb bíróság elé; a nacionalista söpredék most a független bíráskodást abajgatná.

Lehet, előre hozott választás lesz, a népszavazás második köre. A legfrissebb felmérések szerint ismét a maradáspártiak vannak többségben – simán megtörténhet, hogy a nemzetközi schifferizmusba a szemünk láttára belebutuló, eredeti szavazóinak Európa-párti többségét látványosan eláruló Corbyn-pártot a még meg sem alakult Maradás Párt is laposra veri. Vagy a liberális demokraták. Az Egyesült Királyság Európa-párti erői – skótok, írek, renegát Labour-képviselők, a lelkiismeretükre hallgató toryk, üzletasszonyok, fodrászok – ellentámadásba mentek. Még nem vesztettek.

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

Kamukéró

A lakástámogatási program a Fidesz-kormányok nagy találmánya. Ha az embereknek nincs pénzük lakást venni, akkor adjunk nekik támogatott hitelt – nagyjából ez a minta huszonöt éve.

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.

Nemtelen helyzetben

Egy hónapja éhségsztrájkol a vizsgálati fogságban Budapesten a német szélsőbaloldali aktivista, Maja T. A német média kifogásolja az ellene folyó eljárás és fogva tartásának körülményeit.