Nyáron a Human Rights Watch készített interjút tizenkét menekülttel, akiket állításuk szerint egyenruhások vertek meg a déli határszakasz magyar oldalán. Többük sérüléseit dokumentálták is. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága száz feletti erőszakos esetről szerzett tudomást, köztük van annak a 22 éves szír férfinak a története is, aki belefulladt a Tiszába, miután valakik visszalökték a magyar határnál.
Az ehhez hasonló vádakat mindig nehéz igazolni. Magyarországon a belső vizsgálatok eleve ingoványos talaját tovább mérgezi, hogy a menekültügy lett a politika első számú – hovatovább egyetlen – témája, a „külföldről pénzelt” jogvédő szervezetek pedig évek óta maguk is áldozatai a kormány lejárató kampányainak. Ha véletlenül kiderülne, hogy nekik is lehet igazuk, az csúnyán belerondítana az önfeledt sorosozásba.
Annyit azért bizton állíthatunk, hogy ennyire súlyos és szisztematikus visszaélésekről ritkán hallani Európában. A magyar hatóságok e jelentésekkel minimum felzárkóztak a rossz hírű görög parti őrség, a bolgár határőrség és a marokkói spanyol enklávék kerítésvédői mellé.
Azt sem nehéz belátni, hogy ha a rendőrök, katonák és mezőőrök konkrét utasítást nem is kaptak a kegyetlenkedésre, a túlkapások kódolva vannak a kormány által tudatosan létrehozott jogi, gyakorlati és pszichikai feltételekben. Egy törvénymódosítás például lehetővé teszi, hogy a rendőrök idén július 5-től „visszakísérhetik” a kerítés túloldalára azt a menedékkérőt, akit a határ 8 kilométeres körzetében kapnak el. Az Amnesty jelentése szerint csak júliusban 1700 embert tessékeltek át ily módon Szerbiába, 2700 esetben pedig „megakadályozták a menekülők belépését”. A jog tehát kifejezetten előírja a határ mellett szolgáló rendőreinknek, hogy még mielőtt bármit kérdeznének, erőszakot alkalmazzanak a menedékkérőkkel szemben. Emellett nyilván rájuk is hat a hömpölygő menekültellenes propaganda, és talán az sem mellékes, hogy a kormányzati kommunikáció következetesen „határvadászként” emlegeti őket.
Orbán Viktor politikájában a nemzetközi egyezmények pontosan annyit érnek, mint a magyar alkotmányosság elvei. A kormány az uniós kvóták ellen indított perében bőszen hivatkozik a menekültek jogaira meg a genfi menekültügyi egyezményre, de amint ezek a jogok szembekerülnek a Fidesz politikai érdekeivel, úgy tesz, mintha nem léteznének.
A miniszterelnök egyik legfőbb célja mindevvel, hogy megmutassa: a magyar határvédelem működik. S ennek érdekében bármi megengedett. Amikor kiderült, hogy a kerítés nem elég, jöttek a tranzitzónák. Aztán jött a határsértés kriminalizálása. De a menekültek csak nem szűntek meg menekülni. Napi harminc főben limitálták a tranzitzónák kapacitását. Bezártak még néhány menekülttábort, elvették a menekültek maradék integrációs támogatását. Hiába. Július óta a mégoly formális menekültügyi vagy büntetőeljárástól is eltekintenek, egyszerűen visszaterelnek mindenkit Szerbiába. Olykor beléjük rúgnak.
Ezeknek a szerencsétlen, többszörösen megalázott embereknek az elbeszéléseit olvasva nem nagyon kívánhatunk mást, mint hogy Magyarországot minél nagyobb ívben kerüljék el a menekültútvonalak. Mert ezt az őrületet tovább fokozni lassan tényleg csak tűzparanccsal lehet. A biztonságpolitikai szakértők már érzik az új idők szavát.
