A szerk.

Gyógykoki

A szerk.

2013. május 13-án Magyarországon megint véget ért a jogállam. Most nem a kétharmad alkotmányozása, a különadók vagy az AB kimiskárolása vetett neki véget. Hanem a parlament azon döntése, mellyel nem függesztette fel Daher Pierre (Fidesz) mentelmi jogát. A felfüggesztést a Kazincbarcikai Járásbíróság kezdeményezte, könnyű testi sértés vétsége miatt.

Nevezett országgyűlési képviselő az edelényi Koch Róbert Kórház igazgatója is. Az öt éve még az egészségügyi reform ellen tüntető párt tagja mostanra a barikád másik oldalára került: neki kell egyezkedni az érdekképviseletekkel az egészségügyi ellátás átalakításáról. Egy ilyen megbeszélésen történt, hogy az egyik tárgyalópartnerével nemcsak ordítozni kezdett, de alaposan meg is rángatta a karját, majd kilökte a folyosóra. A sértett látleletet vetetett fel és feljelentést tett. Ez tehát a mentelmi jogi tárgyalás előzménye: a következménye pedig a parlament mentelmi bizottságának határozatában olvasható, miszerint "az eset összes körülményének mérlegelése alapján így arra is tekintettel, hogy vélhetően nincs érdekellentét a feljelentő, illetve az általa képviselt csoport és dr. Daher Pierre igazgató kórházzal kapcsolatos céljai között, azt az álláspontot alakította ki, hogy a feljelentés olyan politikai támadás, amely alkalmas a képviselői munka megzavarására".

Daher meg sem jelent a bizottság ülésén, csak egy levelet írt, amelyben mentelmi jogának fenntartását kéri. Bátor fiú, nemde? Még annyi vér sincs a pucájában, hogy legalább odaálljon a haverjai elé, és szóban kérjen egérutat. S ha valaki ellentmond, legfeljebb kidobja a folyosóra.

A parlament mentelmi bizottsága és a javaslatát megerősítő kormánypárti többség olyasmit tett, ami jogállamban megengedhetetlen. Nekiállt jogalkotó létére bíróságot játszani. Az ugyanis nem a mentelmi bizottság feladata, hogy az ügyet értelmezze és döntsön benne. Márpedig a megállapítás, hogy kinek milyen érdekellentétei lehetnek a képviselővel, irreleváns, nem képezi az ügy tárgyát. Ki kellett volna adni a bántalmazót, aztán a többit majd az erre egyedüliként feljogosított szerv, a bíróság eldönti. Legjobb tudomásunk szerint a parlament eddig mindenkit, aki ellen köztörvényes kérelem érkezett, kiadott. Ami helyes is, elvégre a mentelmi jog nem arra szolgál, hogy a képviselőknek teljes körű büntethetetlenséget kínáljon, hanem arra, hogy képviselői munkájukkal kapcsolatos tevékenységükért ne vonják őket felelősségre. Ezt, és csakis ezt lett volna lehetősége a bizottságnak mérlegelni.

Ezzel szemben a hétfői döntés azt jelenti, hogy kormánypárti képviselő bármit megtehet - akár mások testi épsége kárára is. Ez pedig nem jogállam, hanem feudalizmus, ahol az úr bármit megtehet a pórral. Mostantól egyikünk sincs biztonságban - eztán minden pillanatban ügyeljünk arra, hogy kormánypárti politikusoktól legalább karnyújtásnyi, de inkább két-három lépésnyi távolságot tartsunk, így meg tudjuk előzni, hogy politikai támadásnak vélje jelenlétünket, és megelőző csapásként, mondhatni önvédelemből kékre-zöldre verjen, esetleg ki- vagy elhajítson minket.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.