A szerk.

Az igazgató árnyéka

A szerk.

Láttuk a Nemzeti Színházban Alföldi Róbert utolsó bemutatóját, beljebb részletesen is beszámolunk róla, jó színház volt. Ez a darab, ezekkel a színészekkel és ebben a rendezésben hosszú évadokon át telt házat csinálna bárhol - a maga aktuálpolitikai áthallásai nélkül is. Pusztán azért, mert Alföldi és Stohl András Mephistója lebilincselő művészet. A sokévadnyi telt ház azonban a legkevésbé sem garantált, lapzártánkkor még nyolc előadás néz ki (mindre elkeltek a jegyek), aztán slussz, kampó, konyec.

A Nemzeti leendő igazgatója, Vidnyánszky Attila nincs könnyű helyzetben, amikor döntenie kell a darab sorsáról. Hogy kifejezetten rá utazna a rendezés, azt éppenséggel nem lehet állítani, de azt sem, hogy a néző itt-ott ne fedezhetne fel párhuzamosságokat a Porosz Nemzeti Színház intendánsának fiktív és a budapesti Nemzeti Színház igazgatójának távolról sem fiktív felemelkedése között, vagy hogy a hatalommal való maradéktalan azonosulás és a művészi-politikai előmenetel dialektikájának színpadi ábrázolását ne hozná összefüggésbe a Nemzeti sztorijával. Precízebben: nincs az a néző, aki - politikai ízlésétől függetlenül - meg tudná állni, hogy nyomokban fel ne fedezze Höfgenben Vidnyánszkyt. Ahhoz meg aztán egy gramm fantázia sem kell, hogy az Alföldi elleni kultúrpolitikai hadjárat örök kliséit halljuk viszont akkor, amikor a darabbéli nácik a "romlott", "dekadens", bűnös, liberális, zsidó művészetét állítják szembe a friss, egészséges, ízig-vérig német talajgyökerű kultúra óhajtásával.

Izgatottan várjuk az igazgató úr döntését. Érdekes érv lesz abban a vitában, amely az Orbán-rendszer természetéről folyik.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.