A szerk.

Az igazgató árnyéka

A szerk.

Láttuk a Nemzeti Színházban Alföldi Róbert utolsó bemutatóját, beljebb részletesen is beszámolunk róla, jó színház volt. Ez a darab, ezekkel a színészekkel és ebben a rendezésben hosszú évadokon át telt házat csinálna bárhol - a maga aktuálpolitikai áthallásai nélkül is. Pusztán azért, mert Alföldi és Stohl András Mephistója lebilincselő művészet. A sokévadnyi telt ház azonban a legkevésbé sem garantált, lapzártánkkor még nyolc előadás néz ki (mindre elkeltek a jegyek), aztán slussz, kampó, konyec.

A Nemzeti leendő igazgatója, Vidnyánszky Attila nincs könnyű helyzetben, amikor döntenie kell a darab sorsáról. Hogy kifejezetten rá utazna a rendezés, azt éppenséggel nem lehet állítani, de azt sem, hogy a néző itt-ott ne fedezhetne fel párhuzamosságokat a Porosz Nemzeti Színház intendánsának fiktív és a budapesti Nemzeti Színház igazgatójának távolról sem fiktív felemelkedése között, vagy hogy a hatalommal való maradéktalan azonosulás és a művészi-politikai előmenetel dialektikájának színpadi ábrázolását ne hozná összefüggésbe a Nemzeti sztorijával. Precízebben: nincs az a néző, aki - politikai ízlésétől függetlenül - meg tudná állni, hogy nyomokban fel ne fedezze Höfgenben Vidnyánszkyt. Ahhoz meg aztán egy gramm fantázia sem kell, hogy az Alföldi elleni kultúrpolitikai hadjárat örök kliséit halljuk viszont akkor, amikor a darabbéli nácik a "romlott", "dekadens", bűnös, liberális, zsidó művészetét állítják szembe a friss, egészséges, ízig-vérig német talajgyökerű kultúra óhajtásával.

Izgatottan várjuk az igazgató úr döntését. Érdekes érv lesz abban a vitában, amely az Orbán-rendszer természetéről folyik.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.