A miniszterelnök mögött Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány és Robert Kaliňák belügyminiszter szolgál biodíszletként – ábrázatukon a helyzethez illőnek vélt ború. Szlovákia vezetése épp a nyilvánosság, épp a sajtó előtt próbálja menteni a menthetetlent. Tessék, itt van, nézzétek, a fényképezkedés után ellenőrizhetitek is, nem hamis egy sem, ezt mi ajánljuk fel a nyomravezetőnek, mert Szlovákia nem az az ország, ahol újságírókat lehet ölni. Tessék, itt van, a legnagyobb vérdíj Európában, amit ráadásul nem bűnüldöző szervek ajánlottak fel, hanem egy ország kormánya.
Az a pénz ott a cifra chippendale-en hamis. Az utolsó centig hamis pénz.
Hétfőn holtan találta a szlovák rendőrség nagymácsédi otthonában Ján Kuciak oknyomozó újságírót és jegyesét, Martina Kušnírovát. Egy-egy lövés végzett velük, a fiút (alig 27 éves volt) mellkason, a lányt fejbe lőtték. Gyakorlatilag biztosra vehető, hogy profi gyilkos ölte meg őket, gyakorlatilag biztosra vehető, hogy Kuciak munkája miatt végezték ki őket.
Kuciak szlovák politikai szereplők nagyobb szabású adócsalásainak tisztázásán dolgozott, melynek során a calabriai maffia, a ’Ndrangheta bőséges szlovák üzleti és politikai kapcsolatai is terítékre kerültek. A szálak a legnagyobb kormánypártig, a Smerig, a párt körül minduntalan feltünedező vállalkozókig, s egészen a miniszterelnök, Robert Fico korábban aktmodellként boldoguló valahai személyi asszisztenséig vezettek – nevezett Mária Trošková jelenleg is a kormányhivatal munkatársa. E tények nyilván más megvilágításba helyezik Fico asztalra kicsapott pénzét is.
Fico a bankók mellett arról beszélt a megrendült szlovák népnek, hogy Trošková teljesen rendben van, csak régi pletykák kaptak most lábra róla. Arra a kérdésre viszont nem válaszolt, hogy a kormányhivatalban dolgozó nőt átvilágította-e a titkosszolgálat, s különben milyen beosztásban is dolgozik ott az egykori asszisztens. És nem is érte be ennyivel, kiállt gyakorlatilag az üggyel összefüggésbe hozott összes smeres politikus mellett. Rosszindulatú megfigyelő mindebből akár azt a következtetést is levonhatná, hogy azt az 1 millió eurót a miniszterelnök arra szánja, hogy valaki kimossa ebből a mocsokból a pártját, a kormányát és a személyét. Nehéz feladat, lehet, hogy e látványosan feldobott millió elég sem lesz rá.
Szlovákiában a rendőrség tekintélye a béka segge alatt van, s az igazságszolgáltatásba vetett bizalom sem táncol az egekben – távolról sem ok nélkül. Az ország születése óta napirenden lévő gengszterizmus különösen a korai évek emlékét szennyezte be alig is tisztára moshatóan; a dunaszerdahelyi maffialeszámolásra vagy az elnök fiának elrablására mindenki emlékezhet. Ám ami most történt, új dimenzióba helyezi e fiatal – épp az idén 25 éves – és sok tekintetben a legsikeresebb posztkommunista ország történetét. Mihez kezd Szlovákia a testébe kapott két golyóval? Megtalálja-e a bűnösöket? Vagy csak a tettesek kerülnek kézre? Mit mutat majd ezután Szlovákia önképe? Itt megöljük az igazságkeresőket?
Nem bíznak a rendőrségben, a bíróságban, s ki bízhatna meg Fico egymilliójában is? Miben bízhatnak egyáltalán? Nos, Jano emlékében. Monika Tódová, az ország talán legismertebb oknyomozó újságírója azt mondja: „Minden egyes újságírónak úgy kellene reagálnia, hogy még keményebben és még következetesebben fogja feltárni a zűrös ügyeket, s megpróbálja folytatni és eredményre vinni azt a munkát, amit Jano már nem tudott befejezni.” Biztosra vesszük, hogy így lesz.
